A fiú

Rég, ősszel történt, alkonyat felé; a kertben jártam, nedves volt az út, s végig fektetve leltem egy padon egy barna fából faragott fiút. Vékony volt, hosszú. Körme terrakotta. Üvegszemét fekete pilla fedte; ki tudta nyitni, mint a gipszbabák ha felemeltem, vállam nekivetve. Karomba vettem, nem is volt nehéz, ízületei ügyesen hajoltak, s sötétre festett, nagy szemöldökével olyan volt, mint az egyiptomi holtak. Aztán letettem. Mert mit is tehetnék. Laza csuklóján az eres kezet a szél szelíden hintáztatta néha. És így bámultam, amíg este lett. Lásd, minden tagod szétszedem, de hol van hát a szerelem? Mindened rég a másé, mindened ezé, amazé, egy nyáré, vagy egy tavaszé, a bölcs tapasztalásé. Hol vagy te? És én hol vagyok? Nem éred el a holnapot, a kezed telerakva. Szeretlek, de nem segitek. Nem bocsátok meg, senkinek. Ne várj. Maradj magadra. 1946