| A hab leszállt. Arcom nem éri már. |
| Sarát lassan törli az öntudat. |
| A szégyenkező meztelen-csigák |
| félve tátják apró rútságukat. |
|
| A keserűség elszorítja számat. |
| Ocsúdom, mint a részeg, önmagamból, |
| de jól tudom, hogy mégis újratámad, |
| bokám körül hiába is dorombol. |
|
| Korbáccsal tán? Legyűrni szenvedéllyel? |
| Kettészakítni – borját – önmagad? |
| Tenger; tenger! Síkos hátad veréssel |
| bomlott császárok óta nem szakad. |
|
| Oly híg vagy bennem, mint az őrület, |
| mig én konokul, iszonyattal edzve |
| sistergek, hogyha csöpped rámpereg – |
| igy szítod arcom egyre éberebbre? |
|
| Nem torzulok! Hínárod letépem, |
| elfolyatom szemem, ha ott lakol, |
| és kikelek habodból újra, épen, |
| mint harcból a meztelen irgalom! |
|
|