De nézni

De nézni, nézni, mondta, mihelyt enged a füstfüggöny, a résnyi szünetben a füst, a sav, a lúg, a támadások közti percben nézni, tudod, mint egy formabontó asztalt egyszerre látni lapját és profilját És tenni, tenni, tudod, én szüntelenül cselekszem történelmet, biológiát cselekszik a testem és elmélkedni, tudod, nekem a fejem oly furcsa   oly befejezhetetlen a gömbformát nem is tudom én   miért szerettem szemgolyót, koponyát, földgolyót, efféle   határolt véghetetlent de tépett gömbök ezek, kókuszdiók csapzott rostok halandósága hajával   körbe-szegetten És nézni fentről, lentről, mindenféle szögekben körültapogatni a tárgyat néhány szememmel kivésni vélük a konturt, mosni, ledönteni míg nyílnak, húnyódnak, nyílnak, nem egyenletes   hullámverésben s a tárgyakból is kifelé a sok lassú tekintet odvak hatalmas pillantásai észrevehetetlen nem mozduló tavakban és kövekben kinyilazók szilánkos fényjelekben Bár nem segít, mondta, ez a szétszórt százezer szem bár nem segít a bioszféra zizegő   seprű-pillája körülöttem lombok, cédrusok érdes ága forgó évszak karcai   éj és nap   emelve, hullva felettem bár nem segít, de nézni, nézni Nézni, tudod mint forradás néz, mondta, a fán