A visszajáró

Ez volt az asztal. Lapja, lába. Ez volt a drót. Ez volt a lámpa. Pohár is volt mellette. Itt van. Ez volt a víz. És ebből ittam. És kinéztem az ablakon. És láttam: ferdén hull a pára, nagy, égi fűz lógatja ágát az esti rét sötét tavába, és kinéztem az ablakon, és volt szemem. És volt karom. Most széklábak körül lakom. Minden tárgynak térdéig érek. Akkor vállal vágtam a térnek. S mennyi madár volt. Mennyi tér. Mint egy szélfújta lángfüzér szirmai, tépve és lobogva szálltak, rajokban sustorogva, egy dobbanással szerterántva, mintha egy szív madár-szilánkra pattanna szét, repülne szét – ez volt a tűz. Ez volt az ég. Elmegyek. A padlólapot ujjal érintgetném, ha tudnám. Alacsony léghuzat, az utcán húzódom. Nem vagyok.