A lovak és az angyalok
| Isten hozott, szép angyalok. |
| Ki küldött vajon vigaszul? |
| Itt egy jonatán, egy batul. |
| Féltem nagyon, hogy a szemöldök- |
| fában homlokkal összetörtök, |
| és tört angyalt hogy ápolok? |
| Be szerencsével jártatok! |
| Mint a petróleum-lángot, kicsinyre |
|
| Ne menj még, kérlek. – Menni kell. |
| Az ifjúságtól, lustaságtól |
| hullámos-léptű, lassu Gábor |
| indult aztán. – Ne menj. – Az arca |
| pelyhes volt, mint a fűzfabarka. |
| Vasderes-színű tüske-hajjal, |
| mint az apák, ez olyan angyal. |
| – A csuhád csücskét megfogom, |
| az alma kásás volt, tudom, |
| de nincs más, nincs más, nincs – megállj! |
| És mégiscsak elment Mihály. |
|
| Patkolj nekem lovat, kovács, |
| hadd vigyen egyszer már haza. |
|
| A cukrászboltnál majd megállunk, |
| ott utoljára még benézek, |
| hogy villognak a sütemények, |
|
| és aztán minden színtelen. |
| És nem lát minket senkisem. |
| A ló dobog csak, tompa dobja, |
| mintha egy szív ver, távolodva. |
|
| És lassan úsztatunk tovább, |
| talán folyó a rengetegben – |
| de nem tudom – minden nevetlen – |
| lehajlok. Ne érjen az ág. |
|
|
| Mert végül semmisem marad, |
| csak az angyalok s a lovak. |
| Csak állnak lent az udvaron, |
| az angyalok meg a szobámban; |
| csellengnek néha szinte százan – |
| egy lény mit is tesz önmagában? |
| Feldobrokol, s ismét megáll, |
| vagy szárnyát csattogtatja olykor, |
| mint egy szellőzködő madár. |
|
| Csak állnak és nincs semmi más, |
| csak látvány és csak látomás, |
| csak láb, csak szárny – az út, az ég, |
| bennük lakik a messzeség – |
|
| oly távol vannak, oly közel. |
| Talán ők már nem hagynak el. |
|
|
|
A visszajáró
| Ez volt az asztal. Lapja, lába. |
| Ez volt a drót. Ez volt a lámpa. |
| Pohár is volt mellette. Itt van. |
| Ez volt a víz. És ebből ittam. |
|
| És láttam: ferdén hull a pára, |
| nagy, égi fűz lógatja ágát |
| az esti rét sötét tavába, |
| és volt szemem. És volt karom. |
|
| Most széklábak körül lakom. |
| Minden tárgynak térdéig érek. |
| Akkor vállal vágtam a térnek. |
| S mennyi madár volt. Mennyi tér. |
| Mint egy szélfújta lángfüzér |
| szirmai, tépve és lobogva |
| szálltak, rajokban sustorogva, |
| egy dobbanással szerterántva, |
| mintha egy szív madár-szilánkra |
| pattanna szét, repülne szét – |
| ez volt a tűz. Ez volt az ég. |
|
| ujjal érintgetném, ha tudnám. |
| Alacsony léghuzat, az utcán |
|
|
Bűn
| Kit megbüntettek bűntelen, |
| De érdemelt-e több napot? |
| S kin égett egy égboltnyi láng, |
| az lesz a legvakabb szilánk, |
| s még azt se tudja: mért? |
|
Tölgy
| panasz, ringy-rongyot túrva szét. |
| az enyhülés is gyöngeség. |
|
| küszködve ringy-rongy, semmi gazzal. |
| A tölgy-magasnyi fájdalom |
| önnönmagában megvigasztal. |
|
|
Alkohol
| Zörgő csomókban haldokol, |
| A nyár zöld lángja, mint az alkohol |
| elszállt. Maradt a seprő. |
|
| Igyál, igyál. Ami maradt, |
| sötét, komisz pálinka-lelke. |
|
|
Dalok
| Mint egy fura címer-állat |
|
|
| Képek áznak keskeny-vásznas |
|
| Szabadíts meg a gonosztól |
|
| Szabadíts meg a gonosztól |
| Fut a nagy ló fut az égnek |
|
| Fut a villám fut a mélynek |
|
| Csupa vércsík csupa vérfolt |
| Szabadíts meg a gonosztól |
| Szabadíts meg a gonosztól |
|
|
|
A hindu énekekből
|
Húsom volt a földje telke |
|
| Egy-egy csillag bujdosott |
|
| Nincs szökőkút nincs karom |
|
|
| Kondul az üllőn rézkalapácsom |
| Rézszinü majmok tánca a fákon |
| Légbevésett mozdulatokkal |
|
|
Fém-pásztortűz freccsen az égre |
|
S égett arcom százezernyi |
|
|
|
Vadkan
| Akkor ugrottam árokba kúsztam |
| Hasított mellel friss hóba úsztam |
| Futottam délig futottam éjig |
| Meredek alkony legtetejéig |
| Egy som-bokorba feküdni estem |
| Félhold világa mossa a testem |
| Folyik a vérem fekete vérem |
| Fekete csíkban a hófehéren |
| Félhold világa fekete égen |
| Folyik a folyik a folyik a – |
|
Köszörü sziklán sziszeg a szél |
|
Téli angyal
| Szélfuvásnyi gyenge zajt hall |
| Összerezzen: itt az angyal |
| S ő is tudja: minden angyal |
|
| Iszonyu szél volt márciusban |
| Nagy piros égbolt szél-parázs |
| Nem volt este hogy lehussant |
| Szélborzolta sas-szinü szárnya |
| Be se fért a cseppnyi házba |
| Kint maradt a fél palástja |
|
|
Hekaté
| Fényes sziklán fekete törzse |
|
| Széles szíjon leng a puzdra |
|
|
Fügefák
| Egy csengős kecskenyáj halad |
| Öblükben csengenek a magvak |
| Fekete-bronz döngése hallgat |
|
|
Lélegzet
| Ne hagyj el engem, levegő, |
| engedj nagyot lélegzenem, |
|
| Egy ezüstnyárfát adj nekem, |
| arcom a rezgő lombba nyújtva |
| hadd fújjam rá lélegzetem, |
| s ő fújja vissza szüntelen |
| új, szennyezetlen életem, |
| mig kettőnk arca közt lebeg |
|
|
Széndioxid
| Csak a növény a tiszta egyedül, |
| éjszaka mégis ő cseréli át. |
| Tisztán ragyog reggel az égi sátor |
| a tölgyek néma megváltástanától. |
|
Hasonlat
| Aki evezett kezdődő viharban, |
| képtelenül feszítve kvadricepszét |
| a lábtámasz szikláját tolva el, |
| s akinek akkor súlytalan maradt |
| váratlanul a jobbkeze, mivel |
| repedt nyélről a lapát hátracsuklott, |
| és aki akkor megbiccent egész |
|
Mint aki
| Mint aki messze hírt hozott |
| és aztán végleg elfeledte, |
| s a szemcsés fényből egy marok |
| benne maradt, batyuba kötve – |
|
| így vándorol a feledékeny, |
| a teste gyűrött köpenyében. |
|
|
Azelőtt
| Gyűszűvirággal összecsaptak, |
| hullámzott egy mezőnyi vadzab, |
| majd elcsitult gyűrűzve, este, |
| és mint derengő bója-lámpa, |
| a mák világított felette. |
| De most titokban egy fa nőtt |
| ott bent, nem vettem észre, nem, |
| de most már érzem, érdesen, |
| törzsben a törzset s gyökerezve |
| hajszálgyökért hajszálerekbe, |
| s amint szilárd hulláma gyűlik, |
| amint a roppant lomb suhog. |
| Mellette minden puszta gyom. |
| De a nevét, azt nem tudom. |
|
Az alvóhoz
| Te ismeretlen és ruhátlan |
| te kelsz ki minden hamuból. |
| Te vagy a hetedik szobában, |
| nem haltál meg, csak aluszol. |
|
| Csak aluszol, háncsból az ágyad, |
| roncs függöny ád a némaságnak |
| nagy, mozdulatlan szárnyakat. |
|
| Csak, mint áramló, lassu rendek, |
| csak alvó látomásaid kerengnek, |
| mint láthatatlan csillagok. |
|
| Ébredj, ébredj. Mutasd a vállad. |
| Sebesülten is megtalállak. |
| Szólj, hogy szólhassak holtomiglan. |
| Mondd, mondd el végre, merre jártál |
| kimondhatatlan álmaidban. |
|
|
A formátlan
| A formátlan, a véghetetlen. |
| Belepusztulok, míg mondatomat |
| a végtelenből elrekesztem. |
| Homokkal egy vödörnyi óceánt |
| kerítek el a semmi ellen. |
| Ez a viszonylagos öröklét |
| ép ésszel elviselhetetlen. |
|
Párbeszéd
| – Engedj, zászlórúd! Mért markolsz vissza a széltől? |
| – Rongy lennél egyedűl. Így lobogó, lobogó. |
|
Szél
| Szél fúj be a szavak között. |
|
| S a Semmi itt már annyit ér, |
| amennyit házak közt a tér. |
|
|
Madár
| ki együtt született velem. |
| Már oly nagy, már olyan nehéz, |
| hogy minden léptem gyötrelem. |
|
| Súly, súly, súly rajtam, bénaság, |
| mint egy tölgyfa a gyökerét, |
|
| Hallom, fülemnél ott dobog |
| mostmár eldőlnék nélküle. |
|
|
|