Balaton

1. Karton fürdőruha-maradvány őrzi rajta a századot, de gyönge melle, mint a hablány melle a sás közt, úgy ragyog, sötét fejét a torzsba fúrta, mozdulatlan nyakát szelíden körülhullámozzák a kurta fürtök. Moszatba ér a karja széle: afféle Oféliát vélnél a vízben. Jő a fiú. Gázol, kutat. Két barna combján szőke, göndör pihék remegnek, hajlanak a szembevágó vízözöntől.   2. Ki hinné, hogy a Balaton szine alatt, szine felett halottak, roncsok, repülők, alapító oklevelek? Mocsári tó. Mint nádcukor csorog belé a hold, elforrta már a féllevét, mig délibb napja volt, csak ősszel látni, ha higúl, s felszáll a gőz a domb hegyéig, hogy ott szelídebb istenek kecskecsecsű szölleje érik.   3. A kisebb tó, a fok mögött. A nagy víz hajdan erre járt. Levendula-mezők között látni a geológiát. Hegyet gyűr, szétszakít, humuszt morzsol hamuból, s iszonyatos lábujjai kiállnak a saruból.   4. Milyen meleg a deszka! Szinte füstöl a fényben, amint ráfröccsen a hab. Szalmakalapod vedd le a fejedről, s takard el vele arcodat. Füled alatt a palló, mint a dob. Halkan dobol a víz a dobban. Fogják a hangját sűrű nádasok. Hallani, hogy a deszka roppan. Aludj halász. Épp három óra. Krisztus halála perce ez. Észrevétlen suhint a tóra a nap, s egy napot elfelez.   5. Se hold, se út. Fönt jár a szem, bolyong a csillag-sűrüben. Lent egy kőpárkányt látni még, mintha foszfortól fénylenék. S ütődvén a hegy kebeléhez, a kéz egy szöllőfürtöt érez. Hogy nem buggyan szét ez az ég! Hogy bírja önnön gyönyörét! S iszonyatát – az éj delel – Hogy vége lesz, hogy bírja el?   6. A rézvörös, a szürke egymásba fúrta tőrét, tusakodik az alkony, reszket a tág levegő-ég. Nem mozdul mégse: reszket, rezeg a kétszinü metszet, állja a hab, mig felszökik, a metsző szélvész karcait.   7. Állja a víz a szél marását, tusakodik az alkonyat, holdtalan éj lesz – meg ne lássák, takard el vele arcodat, halott a lány, hogy meg ne lássák, a torzsba bújt, elernyedőben, de szűk a víz, emeli hátát, mert mélye nincs, csupán időben, mocsári tó, iszapja fűt, forró deszkán mutatja füstjét, takard el arcod, mindenütt a rémület s a gyönyörűség, keblek: szöllőfürt, hableány, suhint a nap, hasad a karton, iszonyatos lábujj nyomán kecskecsecs az északi parton, csillagsűrűbe csal az éjjel, ki bírja el, hogy vége lesz, meg ne lássák, a hold se kél fel, Krisztus halála perce ez –