Diófa

Néha alig lelem magam, úgy egybenőttem veled a hasító, kérgesítő időben. Árnyékát lombhajad szelíden rámveti, s ágas-eres kezem visszafelel neki. Idegzetem fölött s nyíló agyam alatt te vagy a szép sudár, mely földből égbe hat, gyökerem nem remeg, s virágom friss, mióta te tartasz, barna törzs, te, nagyszemű diófa.