Utazás

Vasút A gőzös indul, felsziszeg, s e tájak engedelmesek. Eltűrik hosszú, síma talpát, s a szálló kígyót befogadják, eltűrik súlyát, mig a fáradt gőzből világos szárnyat áraszt. Nekik szól, tagoltan, e kép, mert itt csak szállni nem elég: hogy szállni tud, hogy szállni fog, mutatja, mint az angyalok.   Tenger Mutatja – és a táj felel, utat gurít, sziklát emel, mutatja friss rügyén a fa, hogy télen át is mandula, napnál világosabb a nap, s a házak is színt vallanak, tagolt a part, a test, a szó hajózható, tapintható, s oly pontosan szalad a tér: a tenger épp az égig ér. S amint a végtelenbe hág, mutatja, meddig ér a vágy. Nem tehetek mást. Nem kivánok kevesebbet, mint egy világot.   Hajnal És egy világot. És egy világot. Helyükön a hegyek, nagy fák alatt kicsiny szerelmesek, mély barlangokban bujdokló szavak vízben, virágban visszhangozzanak, s a tengerből már felmerüljenek, mint hajnalodó, biztos szigetek kinek a pálmák és kinek a nap, s a költőnek a születő szavak. (Róma)