Bűn
| Hogy születik a bűn? Mig színrebuggyan |
| a csiklandozó, csepp erecske habja, |
| szád szélén, mint szappanos őrület, |
| surrogó szavak, síkosbőrü tett – |
| hogy fogja addig hangját hangtalanra? |
|
| Arcod kendőzi észrevétlen árját, |
| de átvizesül arcod, mint a kendő, |
| s foltokban üt ki a mosogató- |
| lé-ízű, zsíros, emberszagu tó, |
| s hullák hortyognak orrodon keresztül. |
|
| Mert mind megölted a halottakat, |
| mert szótagokkal méred az időt, |
| órájaként a folyton-pusztulásnak, |
| hogy mind – hiába-rejtekezve – lássa,
|
| mivé teszed, hová alázod őt! |
|
| Idővel játszol, s a közjó nem ád |
| védőlevelet magánbűneidnek, |
| s ha ád, didergő juharfalevél |
| perdül cikázó ablakod elé: |
| a tébolyt és a halált elkövetted. |
|
| Hiába jársz, hiába félsz, kiáltasz, |
| sorok rácsán elméd hiába rág, |
| s hiába futnál bármiféle hegyre, |
| a leghegyesebb, szűk, isteni kegyre: |
| keresztbecsíkos árnyuk szállna rád! |
|
|
|