Szökőkút

 

 

 

 

Mennyi minden

Ez az ösvény sose fösvény,
akármilyen keskeny ösvény.
Van itt minden, mennyi holmi!
Hogy is tudnám elsorolni?
Cipőfűző, plédoboz,
fenyőfáról két toboz,
szódásüveg cserepe,
gesztenyefa levele,
zöld csigák, zöld kövek,
fű-alatti bőrövek,
gerle tolla, kréta, gyufa,
fényképen a Verne Gyula,
és a többi de szép, de szép!
Ezek,
azok,
izék,
mizék.
Bámulok csak ennyi kincsen:
mennyi minden, mennyi minden!

 

 

 

Budai utca

 

 

 

 

Budai utca

Ez az utca budai.
Jól lehet itt játszani.
Vannak nála nagyobb utcák,
a mi utcánk bátyjai.
Ez az utca budai,
budai,
vannak nála kisebb utcák,
a mi utcánk hugai.
Hugai, bátyjai –
gyerünk gyorsan játszani.

 

 

 

Ugróiskola

Járok az utcán,
kip-kop, kip-kop,
még meg is állok
itt-ott, itt-ott.
Jó megállni, nézz oda,
ott egy ugróiskola,
felrajzolva járdaszélre,
zöld krétával nagyra, szépre,
mindenütt van, nézz oda,
itt-ott,
kip-kop,
egy-egy ugróiskola.
Egy,
Egy, egy,
egy,Egy, egy,
egy,egy,Egy, páros,
egy,
egy, páros,
fordulj vissza,
fordulj vissza, páros,
páros,fordulj vissza, egy,
nem hibáztam, nagyszerűen
megy, megy, megy,
mi van hátra? Páros,
nem leszel te sáros,
itt a vége:
itt a vége: egy,
egy,itt a vége: egy,
egy,egy,itt a vége: egy.

 

 

 

Ki lakik az utcában?

Hogy minálunk ki lakik?
Mindig látni valakit.
Labdáért a kocsiútra
most szaladt ki Magdi, Jutka.
Itt van András, Andrea,
itt a Szűcsék kisfia,
nyúlsapkában, mint a nyúl,
Dundi Péter meglapul,
boltajtóból nézi őket
vegytisztító Márkusz úr.
Márkusz úr! Márkusz úr!
Dundi Péter hol lapul?
Nem tudjátok, Deske, Évi?
Egy magas lány háta védi.
Mert nagy, mint a citadella,
az a hosszú Izabella.

 

 

 

Hull a bodza

A mi utcánk kicsi utca,
van benne egy hosszú bodza.
Ősz felé már hull a bodza,
kis bogyóját dobja, dobja.
Kis bogyóját dobja, dobja,
lila lesz az utca-hossza,
kiabál is Bandi bácsi,
az autóját szappanozza.
Nem gondolok semmi rosszra,
de örülök, drága bodza:
tarthatom a gumitömlőt,
míg az autót szappanozza.
Őszi fényes napsütésben,
víztől fényes járdaszélen
szappanozza és lemossa –
hull a bodza,
hull a bodza.

 

 

 

Gesztenyefalevél

Találtam egy falevelet,
gesztenyefa levelét.
Mintha megtaláltam volna
egy óriás tenyerét.
Ha az arcom elé tartom,
látom, nagyobb, mint az arcom.
Ha a fejem fölé teszem,
látom, nagyobb, mint a fejem.
Hogyha eső cseperegne,
nem bánnám, hogy csepereg,
az óriás nappal-éjjel
óriási tenyerével
befödné a fejemet.

 

 

 

Hány ujja van?

Öt ujja van gesztenyefa-
levélnek.
Öt ujja van, mint a gyerek
kezének.
Öt ujja van? Nem mind olyan.
Legtöbbjének hét ujja van.
Öt ujja,
hét ujja,
hozzá még a hátulja.

 

 

 

Akácfa

Akácfa, akácfa,
sárga lombot hullató.
Kezemre, kezemre
mintha hullna sárga hó.
Mintha hullna sárga hó,
csakhogy el nem olvadó,
járdaszélen nagy kupacban
színaranyként csillogó.
Hogyha belegázolok,
hogy zizeg és hogy ropog!
Mit csinálsz te? – kérdik.
Járok, járok sárga hóban,
színaranyban,
térdig.

 

 

 

Őszi dongó

Őszi dongó rászállott a
fényes, sárga avarra.
Őszi dongó.
Őszi napfény nagy fejed
összevissza zavarja,
őszi dongó.
Őszi napfény nagy fejed
zavarja,
kavarja,
nem szálltál te virágra,
szálltál te csak avarra.

 

 

 

A titkos út

Hogyha most elindulok,
aztán balra fordulok,
egy kis útig, titkos útig
lábujjhegyen eljutok.
Egyik oldalt házak háta,
fal a másik oldalon,
és a lombok zöld szakálla
átömlik a kőfalon.
Nem jár erre senki, senki,
csak talán a Nem-tudom-ki,
az is akkor, hogyha kell,
kézenfogva Senkivel.
Messze innen utcalárma,
messze dong a kisvasút,
így bujik a –
pszt, pszt!
így lapul a –
pszt, pszt!
titkos
út.

 

 

 

Mi van a titkos úton?

Mi van ott a kis uton,
csöndes uton, titkoson?
Macska van ott, macska van,
ül magában, titkosan.
Fényes szeme, zöld szeme
orgonafa levele.
Egyszer aztán talpra pattan,
ugrik, ugrik, láthatatlan –
Aztán csak a szél oson
titkosan a titkoson.

 

 

 

A csiga

Húzgáltam egy kocsikát,
úgy kerestem a csigát.
Lassú állat a csiga,
betettem a kocsiba.
Jól húztam a kocsikát,
kocsiztattam a csigát.
Ne csak füvet, virágot,
lásson ő is világot.

 

 

 

Jön a kutya

Jön,
Jön, jön,
jön,Jön, Sampusz,
a fekete krampusz.
Máskülönben kutya-forma,
egész nap csak kutyagolna,
ugatna a busznál,
ez a kutya uszkár.
A pórázát huzigálja,
gyönyörű a frizurája.
Szer-
Szer- vusz,
vusz,Szer- Sampusz,
te fekete krampusz.

 

 

 

A kukások

Megjöttek a kukások,
narancssárga ruhások.
Narancsszín a kocsijuk,
attól döng a kocsiút.
Döng a kocsi, dörömböl,
nagy vödröket kihörpöl,
csörög, röfög az egész
állatkerti etetés.
Itt a sárga viziló,
eteti az ápoló.

 

 

 

Tarka ló

Ment az utcán tarka ló.
Barna-fehér volt a ló,
fényes nyaka, fényes feje,
mint héjából most-kibújt
barna-fehér vadgesztenye.
Mentem volna eléje,
elmaradtam mögéje,
barna-fehér sálja volt
(úgy értem, hogy sörénye).

 

 

 

Piros autó

Piros autó nagyon szalad.
Piros autó, mint a pipacs.
Piros autó ipi-apacs!
Megláttam a rendszámodat.

 

 

 

Űrhajó és jegenyék

Láttam este űrhajót,
jegenyéken átfutót.
Hét jegenyét láttam én –
az futott a fák hegyén,
láttam, amint utat hasít
egyik fától a másikig.
Hogy nem volt az űrhajó?
Jegenyén az nem futó?
Hogy léggömb volt, repülő?
Sárga fény és levegő?
Vagy csillag szállt fejem felett?
Az is lehet, az is lehet.

 

 

 

Hólapátolás

Havat söpör Bözsi néni,
jaj, jaj,
jaj, jaj, de nehéz,
Összefagyott az egész.
Jaj a háta, jaj a dereka,
jaj a söprű, jaj a lapát,
most én megfogom, most én elveszem,
söpröm én is, ütögetem én is,
emeletes söprű, emeletes lapát,
micsinálsz, micsinálsz,
ki hiszi ezt,
nahát!

 

 

 

Kukuca

Van egy kalács: kukuca,
friss kalácsból kalácsforma.
Azt mondják, ha jó leszek,
meg is kapom karácsonyra.
Azt mondják, hogy madárforma,
azért kapom karácsonyra.
Azt mondják, hogy szárnya van,
csőre van és lába van,
frissen szabad kézbe vennem,
karácsonykor meleg madár
ülhet majd a tenyeremben.
Szeme helyén bors van.
Adják ide gyorsan!

 

 

 

Tavaszi felhők

Bodzavirágból, bodzavirágból
hullik a, hullik a sárga virágpor.
Fönt meg a felhők szállnak az égen,
bodzafehéren, bodzafehéren.
Szállj, szállj, felhő,
pamacsos,
hullj le, te zápor,
aranyos,
 
hullj le, te zápor,
 
égi virágpor,
égen nyíló bodzavirágból.

 

 

 

A gondolj-rám-virág

A gondolj-rám-virág,
az volna szép, az volna szép,
a gondolj-rám-virág,
az barna-kék, az barna-kék
(csak volna barna, volna kék,
a gondolj-rám csak volna szép,
mert nincs ilyen).
A nefelejcs azt mondja: nem,
a gondolj-rám: igen, igen,
azt mondja, hogy: igen.

 

 

 

A kerti tó

Kék a szeme, zöld,
zöld a szeme, kék,
amilyen, amilyen,
fölötte az ég.
Sárga szeme barna,
lilaszinü, tarka,
emilyen, amolyan,
nevet is, komolyan.

 

 

 

Tó és fűzfa

Ez a tó, ez a tó
nyugtalankodó.
Vékony fodrát fogyhatatlan
sustorogtató.
És míg fordul erre-arra,
aztán visszahull,
áll fölötte, áll a fűzfa,
nagy hajába burkolózva,
mozdulatlanul.

 

 

 

Nyári rajz

Hogy mit láttam? Elmondhatom.
De jobb lesz, ha lerajzolom.
Megláthatod te is velem,
csak nézd, csak nézd a jobb kezem.
Ez itt a ház, ez itt a tó,
ez itt az út, felénk futó,
ez itt akác, ez itt levél,
ez itt a nap, ez itt a dél.
Ez borjú itt, lógó fülű,
hasát veri a nyári fű,
ez itt virág, ezer, ezer,
ez a sötét gyalogszeder,
ez itt a szél, a repülés,
az álmodás, az ébredés,
ez itt gyümölcs, ez itt madár,
ez itt az ég,
ez itt a nyár.
Majd télen ezt előveszem,
ha hull a hó, nézegetem.
Nézegetem, ha hull a hó:
ez volt a ház, ez volt a tó.

 

 

 

Madarak

 

 

 

 

Madarak

Mennyi fényes, szép madár!
Nem tudod, hogy merre száll?
Honnan jönnek?
– Nem tudom.
Merre mennek?
– Nem tudom.
Égre, földre, vízre szállnak?
Nádba bújnak?
– Nem tudom.
Mennyi fényes, szép madár!
– Isten áldjon,
kishugom,
merre mennek,
megtudom,
fára mászom, vízbe úszom,
nád bugáját
széthuzom.
Jaj, ne menj el, mért beszéltem,
megfázol az őszi szélben!
– Meg se fázom, meg se érzem,
merre mennek, megtudom,
megtudom,
és ha bírom, elmesélem.

 

 

 

Cifra palota

Cifra, cifra ez a fa,
gesztenyefa-palota.
Zöld levélből összerakva,
fényes éggel megtapasztva
háta, orma, oldala.
Szüntelen a susogás itt,
szüntelen a surrogás,
leng a padló, leng a kémény,
zöld selyemből ez a ház,
ablak, ajtó, alagút,
csigalépcső, csodakút,
s minden zugban gyertya, száz,
füstös, fényes, óriás.
Gesztenyefa-palotában
csupa fény és csupa árny van,
csupa kuckó, csupa tér,
mert itt mindig fúj a szél.
Zárva van,
tárva van,
aki itt él: szárnya van.

 

 

 

Szökőkút

Mi szól a kertben? Mi szól a fákon?
Talán a szél jár juharfaágon,
talán szökőkút szökik ki sorban,
ezer szökőkút, ezer bokorban?
Ki itt a kertész?
Talabér, Talabér!
Mi szól a kertben,
Talabér, Talabér?
Hallani lent, fönt,
hallani: cseng, csöng,
Talabér, Talabér!
– Nem a víz, nem a szél,
nem a hold, nem az éj,
fülemüle szól most, mivel telehold van,
fülemüle-szó ez, fekete bokorban,
fülemüle hangja ide-oda csobban.

 

 

 

Szorgalom

Mi kopog?
Mi kopog?
– Harkály vagyok, kopogok.
Nem is tudom, mióta
vár rám ez a diófa.
Mi ragyog?
Mi ragyog?
– Hát nem tudod, ki vagyok?
Béka vagyok, leveli,
ki a fiát neveli.

 

 

 

Gólya az esőben

Tárt ablakban ültem én,
sűrű esőt néztem én,
hullt az eső szürkén,
hullt az eső feketén.
Fészke-égett gólya állt
a fenyőfa tetején,
mint egy fura címer-állat
égi paizs közepén,
állt fehéren, feketén,
a fenyőtű szúrta lábát,
imbolygott az ág tövén,
mégis címert állt a fán,
mint egy bátor pelikán,
eső koppant a fején –
hullt az eső szürkén,
hullt az eső feketén.

 

 

 

Mit beszél a tengelice?

Mit beszél a tengelice?
Azt mondja a tengelice:
cipity Lőrinc, cipity Lőrinc,
tyaf, tyaf, tyaf.
– Tengelice, fönn a fán,
ilyen pici dal után
mért mondod, hogy:
tyaf, tyaf, tyaf?
– Pici madár vagyok én,
pici nótát tudok én,
cipity Lőrinc, meg egy pici
tyaf, tyaf, tyaf!

 

 

 

Hóesésben

Szakad a hó nagy csomókban,
veréb mászkál lent a hóban.
Veréb! Elment az eszed?
A hóesés betemet.
Nem is ugrálsz, araszolsz,
hóesésben vacakolsz.
Fölfujtad a tolladat,
ázott pamutgombolyag.
Mi kell neked? Fatető!
Fatető!
Deszka madár-etető.

 

 

 

Láttam, láttam

Láttam, láttam lappantyút!
Éjszaka, erdőn meglestem,
róka-vadásszal kettesben.
Nem volt ottan lámpa, se ház,
mentünk: én meg a róka-vadász,
akkor az égen, fekete égen
valami röppent még feketébben,
valami röppent: lappantyú!
Két szeme lángja két pici lámpa,
gurgula-hangja úszik utána.
Ketten láttuk, senki más,
ketten: én meg a róka-vadász.

 

 

 

A galamb leszáll

Mint a harang
nyelve a galamb
ide              –              oda
ide              –              oda
hintázik                            hintázik
amikor                            lefele
száll.
Lent van a földön: szép galamb,
fénylik a tolla: réz-harang,
fénylik a tolla, fénylik a csőre,
fénylik az út köve tőle.

 

 

 

Lila fecske

Piros dróton ült a fecske,
piros dróton lila folt,
mert a fecske lila volt.
Ült a dróton egymagában,
ibolyaszín kiskabátban,
lila volt a háta, szárnya,
földre hullott lila árnya,
gyufa-vékony, lila lábon
álldogált a piros ágon,
lila volt a szeme csíkja
lila, mint a
lilatinta.
Április volt, jött az este,
meg se mozdult az a fecske.
Április volt, április,
én hagytam ott végül is.
Lila csőr,
lila toll,
most is ott ül valahol.

 

 

 

Fekete hattyú

Nyírfaágból volt a híd,
azon álltam egy kicsit.
Egyszerre a híd alatt
megláttam egy madarat.
Fehér hattyút vártam én –
ez sötét volt, mint a szén.
Piros a csőre, piros a lába,
mint a láng és mint a szén;
lába lángja, csőr-hegye:
fekete
tulipán
belseje.
Úszott, úszott egyre messzebb,
állj meg, állj meg, te vagy a legszebb,
fekete hattyú, szépnyakú –
És azóta szemlehúnyva
minden este látom újra:
fényes hattyú, fekete hattyú
úszik, úszik,
ú –

 

 

 

Gyerekek

 

 

 

 

Labda

Jó a nyár, jó a tél,
jó az út, jó a szél,
jó a labda – nézd, szalad; –
jó a hold és jó a nap.
Jó a fán a labdarózsa,
mintha fényes labda volna,
jaj! még egyszer elszalad,
elgurul a fák alatt.
Elgurul a labdarózsa,
mint a hold, mint a nap,
fuss utána, elszalad,
hogyha gyorsan elkapod,
tenyeredbe markolod,
s mégse rózsa, mégse hold –
akkor mégis labda volt.

 

 

 

Evetke

Ede, az evetke,
bundáját levette,
és a nagy melegbe
tölgyfaágra tette.
Ne vedd le, ne vedd le!
Sírhatsz majd, evetke:
„Jajjaj, sunda-bundán
ellopták a bundám!”
Híre megy az erdőn,
hogy Ede levette,
néznek majd nevetve
a kopasz evetre.
Ne vedd le, ne vedd le!

 

 

 

Mi van a szobában?

 

Az asztal

A szobában van az asztal,
leterítve szép damaszttal.
Ő a kedves, ő a jó,
ő mindenre kapható.
Lehet rajta inni, enni,
leckeírás neki semmi,
építek rá hidakat:
ő a víz a hid alatt.
Autó járja? Vígan állja,
ő a pálya, ő a pálya.
Egy baj van csak: bármi kedves,
lombfűrésztől ideges lesz.
 

A szék

A szobában van a szék.
Nem mondom, hogy csodaszép.
Vén a támla, lóg a karfa,
mintha volna gyönge mancsa.
Az igaz, míg kicsi voltam,
ha nem látták, ráugortam,
a karfáján lovagoltam,
de akkor még buta voltam.
Most sajnálom, ha morog,
nyikorog és nyiszorog –
Olyan, mint egy barnamedve,
főleg este, főleg este.
 

Az ágy

A szobában van az ágy,
és az ágyban van az álom.
Párna úszik nagy folyón,
máris túl van hét határon.
De ez mégsem uszoda:
lombokból a kupola.
És a lombos kupolában
hét majom, hét majom
ugrál fenn az ágakon,
lomb között, gally hegyén,
úgy cikáznak, mint a fény.
Aztán hosszú karjukon
lógnak – hét arany majom! –,
mintha hét kövér füge
lóbálózna fönn az ágon –
de ne hidd el, ez csak álom.
 

A szekrény

A szobában van a szekrény,
mint a vár, mint a vár!
Rajta széles, régi zár.
Bent magasra tornyosodva
félsötétben polca, odva
mindent, mindent rejteget!
Rémeket? Ingeket!
Ingek csücske, mint a zászló,
minden reggel integet.
Egyszer belebujt a macska,
cirmos macska, szép, komoly,
ült bent, mint egy vén bagoly;
irigyeltük, kizavartuk
mérgesen,
hogy mer ő a várba ülni,
szemtelen, szemtelen!
 

A lámpa

A szobában van a lámpa,
hogy ragyog, hogy ragyog!
Mert a lámpák boldogok.
Mintha mindig mondaná:
villogok, villogok!
Rokonaim odakint a
csillagok.
 

És?

És mi van még a szobában?
Hát a fal, hát a fal!
Visszaüt, de eltakar.
Úgy vesz széles tenyerébe,
mint a cinkét tartja fészke,
de a cinke ül maga,
nincsen neki ablaka;
én kinézek a szobából,
mint a pásztor a subából
nézdegél.
Az se baj, ha fúj a szél,
fúj a szél.

 

 

 

Égi fagylalt

Ég, ég, fényes ég,
óriási nyári kék.
Most egy felhő felszalad,
csupa jég és csupa hab,
mintha látnál óriási
tejszínfagylalt-tornyokat.
Nem sokáig bírja nyáron,
úszni kezd az égi tálon,
olvad, olvad, szétcsepeg,
itt a zápor, cseppre csepp.

 

 

 

Kréta-szobor

Volt egy krétadarabom,
Éva adta, a hugom.
Megfaragtam: feje lett,
pici lába, keze lett,
minden este ráfaragtam,
hadd legyen csak egyre szebb,
míg egy este szétesett,
és azóta olyan krétát
semmi áron nem lelek.
Faggatom is mindig Évát:
mikor szerzel újra krétát?

 

 

 

A jó gyerek

Azt mondják, hogy Pisti jó,
csak bőg, mint a rádió.
Lent a játszótér homokján
ordít, mint egy hős oroszlán.
A hugának estelente
azt bömböli: tente-tente.
Kiesik a szög a falból –
Mondd csak, Éva, mért nem alszol?

 

 

 

Pisti gondolkozik

Érdekes,
érdekes.
Én nem értem, mért van ez.
Hogyha Éva énekel
egy kis vékony éneket,
mindjárt bejön a szobába
szomszéd-Gábor, Panni, Klára –
érdekes.
Ha én kezdek énekelni
egy NAGY, HANGOS éneket,
mindjárt kimegy a szobából
Éva, Panni, Klára, Gábor –
érdekes.

 

 

 

Éva és a liba

Jeges vízben, sűrű hóban
libák úsztak a folyóban.
Lubickoltak, verekedtek,
estefelé hazamentek.
De egy liba elmaradt,
tiblábolt a domb alatt,
vergölődött jó sokáig,
felért a hó a hasáig.
Éva akkor leszaladt,
felkapta a madarat,
hű! nehéz volt, mint a só,
sárga lába csupa hó.
Furcsa is a libaláb:
volna tollas legalább,
hártyás ujja puszta, pőre,
nincs cipője, csak a bőre.
Éva, amint karba kapta,
kesztyűjével tisztogatta,
futott vele, úgy cipelte,
szinte vállig fölemelte,
liba nyaka válla mellett
hosszú sálként hátra-lengett.
Vitte Éva a libát,
mint egy nagy, kövér babát,
fönt a dombon földre rakta,
havas tollát simogatta,
de az rá se hallgatott,
azt se mondta: jónapot –
háttal fordult, s hófehéren
elgyalogolt a sötétben.

 

 

 

A hugom

Haja barna, szeme kék,
nincs kint minden foga még.
Selypít is még egy kicsit,
azt mondják rá: csorba csík.
Ha én mondom: csorba csík,
cini-hangon felvisít.
A ruhája burett-ruha,
kék, akár a levendula.
Kék ruhában ül a réten,
gyalogbodza zöld tövében.
Bodza szárát meghúzkodja,
kisebb, mint a gyalogbodza.
Nahát! Hogy ez milyen pici!
Fa alatt ül – ő azt hiszi.

 

 

 

Névnapra

Névnapodra mit vegyek?
Vegyek húzós egeret?
Vonatot és sineket?
Kék építő-köveket?
Nem, már tudom mit vegyek:
néked tavaszt rendelek,
bodzafát és kék eget,
rajta csokros felleget.
Megrendelem jóelőre
a virágot a mezőre,
tél után a lomb-nyilást,
betegségre gyógyulást.
És ha meglesz egy napon:
bedobom az ablakon.

 

 

 

Bors néni

 

 

 

 

Hol lakik Bors néni?

Ismeritek Bors nénit?
Fent lakik ő a padláson,
van szobája harminchárom,
zeg-
zeg- zug,
folyosó,
folyosó, kamra,
kanyarog erre, kanyarog arra,
végignézi, végigjárja,
innen lát ki a Dunára,
a Dunára, Ó-Budára,
és az Óperenciára,
körbe,
körbe, körbe,
körbe,körbe, a világra.
Ennél többet ki látott?
Harminchárom ablakon át
harminchárom világot.

 

 

 

Bors néni kertje

Fent,
Fent, fent,
fent,Fent, legfelül,
ott, ahol a varjú ül,
a hetedik emeleten –
azon is túl? Igen, igen,
fent,
fent, fent,
fent,fent, magasan,
Bors néninek kertje van.
Benne három mályvatő,
kivirít a háztető,
Bors nénié három mályva,
rózsaszínű, lila, sárga,
hogyha hullik tarka hó,
az a mályváról való.
Hogyha pedig
eső esik:
fent a mályvát
öntözgetik.

 

 

 

Futóbab

Láttatok-e futóbabot,
piros babot, fehér babot,
mit Bors néni felfuttatott?
Babot futtat karóra,
karján van egy kar-óra,
azon méri hány perc alatt
fut a bab a karóra.
Piros bab,
fehér bab,
de legszebb a futóbab.

 

 

 

Minden kedden

Minden kedden,
Minden kedden, minden kedden
ül Bors néni kint a kertben.
Üldögél ő csöndbe, szépen
háromlábú suszterszéken.
Fényes holdat vár az égen,
és ha a hold végre feljön,
felszáll ő a suszterszéken,
mint egy háromlábú felhőn.
Hogyha foltos a hold képe,
gyorsan pattan fel a székre,
minden kedden,
minden kedden, kedden éjjel,
végigtörli kendőjével.
Aztán kézenfogva, lassan,
megindulnak a magasban,
és az égen
és az égen minden kedden
sétálgatnak mindaketten.

 

 

 

A padláson

A padláson,
A padláson, ahol a nyikorgó szekrény lakik,
a padláson,
a padláson, ahol a kitömött kecskefej lakik,
a padláson,
a padláson, ahol a drót, a pók, a fűrész, a Drótpókfűrész lakik,
a padláson,
a padláson, ahol a nagy, fekete Hogyishívják lakik,
ott, ott, csak odább,
csak egy kicsikét tovább,
a padláson
a padláson a tetőkertben egy citromfa lakik,
a padláson
a padláson egy Titilla nevű, aranyfülű macska lakik,
a padláson
a padláson a fehér szobában Bors néni lakik,
a padláson
a padláson a nagy, kék, Kékvilágos Világ lakik.
Kinyújtod a jobbkezedet:
megfogod a Jánoshegyet.

 

 

 

Kéményről kéményre

De szépen tud Bors néni
háztetőkön sétálni!
Megy, megy:
kéményről
kéményről kéményre,
lépésről
lépésről lépésre,
tetőről
tetőről tetőre,
hátulról
hátulról előre,
elölről
elölről hátulra,
mindenki
mindenki bámulja.
Bámulja a Szív utca,
bámulja a Szép utca,
bámulja a Báthori utca,
megkérdi az Áfonya utca:
Mondja, kedves Bors néni,
nem nehéz így sétálni?
Szép lehet fent, ez világos,
mégis, mégis nem találja,
hogy tetőkön járdogálva
hepehupás ez a város?
Mit nekem a hepehupa!
Nem vagyok én setesuta,
sétálok és repülök,
egy-egy tornyon megülök,
öntözöm a Rózsadombot,
tisztítom a toronygombot.

 

 

 

Hét hold

Mennyi, mennyi toronyóra!
Kerek arcát idetolja,
könyököl a ház fokára,
– dzimm-dzumm, dzimm-dzumm –
belebámul a szobába.
Furcsa ez az égbolt:
minden este hét hold.

 

 

 

A toronyóra és a rossz óra

Siet az óra, késik az óra,
szidja a másik, a toronyóra:
– Éjfél van már, mit csinálsz?
Mindig összevissza jársz!
Ejnye,
Ejnye, bejnye,
bejnye,Ejnye, összekutyultad
a jövendőt és a múltat,
tegnapot meg holnapot,
ezért nagyot konditok,
bim-bam-bim!

 

 

 

A lopós kutya

Az én kutyám, Fickó, mindig
kimegy az ajtón, lemegy a lépcsőn, bemegy a boltba.
Kimegy-a, lemegy-a, bemegy-a.
Az én kutyám, Fickó, mindig
szedi a tálat, veszi a polcról, eszi a csontot.
Szedi-a, veszi-a, eszi-a.
Nem lehet, te Fickó, mindig
kimegy-a, lemegy-a, bemegy-a!
Nem lehet, te Fickó, mindig
szedi-a, veszi-a, eszi-a!
Baj lesz ebből, Fickó, nagy baj:
szalad-a, szalad-a, üti-a!

 

 

 

Amikor Bors néni gyerek volt

Rengeteg erdőn éltem én,
molnár lánya voltam én,
kicsi koromban,
vízimalomban
fű suhogását tanultam én.
Tanultam suhogást,
pataktól zuhogást,
bagolytól huhogást,
malomtól duhogást,
tanultam kóborlást,
varjútól varázslást,
liszttől fehérlést,
tűztől parázslást,
hívtak a felhők
reggeli égen:
„Úgy,
„Úgy, úgy,
most gyere szállani,
szállani szépen.”
Este aztán hazaszálltam,
húsz gombócot vacsoráltam.

 

 

 

A pataknál

Megfürdetjük Ambruskát,
hadd bámulja Nagy-Tusnád.
Liccs,
Liccs, loccs,
loccs,Liccs, fröccs,
fröccs,loccs,Liccs, fröccs,
ne szaladj, ne szaladj,
gyere ide, öcskös!

 

 

 

Bors néni a malomban

Zúg a malom, zúg a malom,
szőke árpa a garaton.
Hajnalban már szitál a liszt,
fehér, mint a fehér batiszt.
Malomszobát beteríti,
fehér köddel sötétíti.
Bors nénit is beszitálja,
hullik, hullik a hajára.
Így lesz, mire itt az éj,
szőke árpa lisztfehér.

 

 

 

A malom éjjel

Éjszaka is jár a malom,
mit őrölnek éjjel azon?
Hú-hú, mondja a bagoly,
csillag fénye odafoly.
Sí-sí, mondja a kuvik,
felhő árnyát őrlik itt.
Kihordja majd zsákkal a szél,
elviszi a Göncölszekér.

 

 

 

Bors néni és két béka

 

1. Unkabéka

Unkabéka, unkabéka,
merre lesz a séta?
Un-gon-ber-ken,
ú-ton, ker-ten,
ug-
ug- rom is,
ú-
ú- szom is,
pöttyös labdám
rú-
rú- gom is,
döngetem a kapufát,
elnyerem a fakupát,
kapufakupát!
 

2. Levelibéka

Levelibéka, levelibéka,
ne mássz fel az iharfára.
Felmászott az iharfára,
rágyújtott egy szivarkára.
Szédelgett a szivarkától,
leesett az iharfáról.
Mondtam, ugye, levelibéka,
ne mássz fel az iharfára.

 

 

 

Bors néni beszélgetései

 

Bors néni beszélget a Holddal

Hold, mikor te kicsi voltál,
mosakodni nem akartál.
Kiabáltál: most nem!
Kiabáltam: most!
Kiabáltál: most nem!
Kiabáltam: mosd!
Mosd
Mosd meg
megMosd most!
Mosd meg nyakadat,
ezüst nyakadat,
ezüst fogadat,
ezüst hasadat,
ezüst hátadat,
kezedet, szemedet,
piszkos
piszkos ezüst
ezüstpiszkos füledet!
 

Bors néni beszélget a Nappal

Nap, ha neked ágad volna,
olyan volnál, mint az alma.
Legurulnál, gyökereznél,
almafává növekednél.
Én meg almát osztogatnék:
Egy kis napot, tessék, tessék.
 

Bors néni beszélget az aszfaltozókkal

Mit csináltok, aszfaltozók,
járda szélét megfoltozók,
mért feküsztök a járdán?
Bizony mondom, ha maradtok,
a szurokba beragadtok.
– Nem ragadunk, nem maradunk,
mindjárt tovább araszolunk,
nem ragad már ez a járda,
de meleg még, mint a kályha,
hideg szél van, esőt hozó,
melegszik az aszfaltozó.
Ha melegszik, melegedjék,
járdaszélre telepedjék,
dőljön csak a tarisznyára,
melegedjék harisnyába.

 

 

 

Az aszfaltozók olyanok, mint a felhők

Mert a felhők aszfaltozók,
az ég kékjét megfoltozók.
Aztán rája telepednek,
lógó lábbal melegednek.

 

 

 

És ha meleg van?

Aszfaltozó, aszfaltozó,
mit csinálsz te meleg nyárban?
– Aszfaltozó, aszfaltozó,
megsülök én meleg nyárban.
Forr az üst, dől a füst,
éget, éget a szurok,
megsülök, megfövök,
aztán végül megfulok.
Hozzál, Jani, fagylaltot,
nem bírom az aszfaltot.
És ha jön a fagylalt-hozó,
boldog minden aszfaltozó.

 

 

 

Születésnap

Jó reggelt, Bors néni.
 
Friss ma az idő.
Mit visz, Bors néni?
 
Lencsét viszek, füstölt húst,
Mit visz még, Bors néni?
 
Fenyőágat tobozzal.
Mit visz még, Bors néni?
 
Kerek nyolcvan esztendőt.
Bors néni, Bors néni!
Lencsét visz és füstölt húst,
fenyőágat tobozzal,
friss időt, jó időt,
viszi-hozza az időt,
kerek nyolcvan esztendőt!
Ami jó van a világon,
születésnapján kívánom –
kinek?
Bors Józsefné, Balogh Borbálának,
Báthori utca 3.

 

 

 

Bors néni beszélget a cipővel

Hát te cipő, fekete cipő,
merre jártál, míg aludtam?
– Messze, messze, messze.
Én tudom, hogy merre jártál,
malompataknál, messze háznál,
elcsavarogtál fenyőerdőn,
lépegettél viharfelhőn,
szálldogáltál gesztenye-ágon,
megpihentél, mint a varjú,
fent a tévé-antennákon.
És még merre jártál?
– Messze, messze, messze.
Én tudom, hogy merre jártál,
az időben mászkeráltál,
régi padlót nyikorgattál,
régi követ csikorgattál,
átrepültél sok-sok éven,
s lábujjhegyre állva szépen
karingóztál régi égen.
Hol az a sok év,
fekete cipő?
– Messze, messze, messze.
(Hogyha láttok fekete cipőt
sétálni a levegőben,
napsütésben, holdsütésben,
mégis inkább holdsütésben,
Bors nénié az a
fekete cipő.)

 

 

 

Mondókák

 

 

 

 

Ezt villamosmegállónál kell mondani, télen

Álldiga és várdiga,
járdiga és tánciga.
Erre, arra,
arra, erre,
nincs semerre,
nincs semerre.
Álldiga és várdiga,
járdiga és tánciga,
seje-huja-haj!

 

 

 

Kendervászon

Kendervászon, lenvászon,
ezt a hegyet még megmászom.
Kendervászon, lenvászon,
hogyha járok, nem fázom.

 

 

 

Laboda

Van egy nagy tó: Ladoga.
Közepében pagoda.
Ladogai pagodában
égig ér a laboda.
Hej, emide-amoda!
Ez a csoda-laboda.
Ez a híres ladogai
pagodai laboda.

 

 

 

Pemete

Ez a cica Pemete
(kukorica-derce).
Füle töve fekete
(kukorica-derce).
Fekete, no persze,
csak a foga csorba
(kukorica-derce,
kukorica-korpa).

 

 

 

Vízimolnár

Az én apám vízimolnár.
Mit őröl a vízimolnár?
Ő-röl
Ő-röl bú-zát,
ő-röl
ő-röl ár-pát,
ő-röl
ő-röl rozsot is,
 
 
ezt
lassan
őrli
kukoricát,
kukoricát,
kukoricát.
 
ezt
gyorsan
őrli

 

 

 

Jeromos, a remeterák

 

 

 

 

Jeromos, a remeterák

Jeromos, a remeterák
szivén a vágy serege rág.
Sötét a víz feneke:
nem lesz többé remete.
Sírnak-rínak a kis halak:
Ki ad nekünk tanácsokat?
Fejünk ésszel már ki töltse?
Ki lesz öblünk büszke bölcse?
De Jeromos hajthatatlan:
Unalmas e barna katlan!
Ne féljetek, visszatérek,
s folytatom a bölcsességet.
Alig indul, gyorsan úszva,
szembe-perdül egy medúza.
Jaj nekem – szól – siralom!
Elveszett a kalapom.
Így a fejem alaktalan,
nem élhetek kalaptalan.
Szól Jeromos: Gyere most,
megismered Jeromost,
vándorútra menjünk együtt,
kalapodat megkeressük.
Mennek is a partoldalon.
Jön a szivacs-lakodalom.
Az iszapban, mintha másznék,
araszol a büszke násznép.
Szól Jeromos: Hej, násznagyok,
egy kalapot nem láttatok?
Örömapa szól kevélyen:
Ki beszél így ünnepélyen?
Mit nekünk egy régi kalpag?
Ne zavard a lakodalmat!
A két vándor elhúzódik,
eljutnak a vizipókig.
Gondolkodik vizipók:
Nem vállalok rizikót.
De ebédre hozatok,
ha akarod, moszatot.
Újra mennek, mendegélnek,
egy korállszigethez érnek.
Rájuk se néz kis-koráll,
üldögél és sírdogál,
mert keresztülugorta
a tengeri ugorka.
Fáradtak a vándorok,
mind a kettő tántorog.
– Minket senki meg se hallgat?
Sose lesz meg az a kalpag?
Új kedvre ki hangolna?
Oszkár tán, az angolna?
Jön is Oszkár kanyarogva,
hóna alatt csomagocska,
föl-le táncol, locsog-fecseg:
– Elmondok egy történetet!
Nemrég történt, épp a minap,
Vörös-tenger színe alatt
Tamás, ez a kóbor alga,
uszonyt lopott s eloldalga.
Talált egy szép kalapot,
gyorsan beletolatott,
s ráírva, hogy Tamás-lak,
berendezte lakásnak.
Szól Medúza: Drága Oszkár,
szörnyű izgalomba hoztál!
Oszkár mondja: Csak nyugodtan!
Kalapodat visszaloptam!
Kibontom a csomagot:
benne van a kalapod.
Jutalmat nem koldulok,
Jeromoshoz fordulok,
tőle kérdem: lehet-e?
Rág a vágyak serege:
ön, a híres remete,
tanítványul vehet-e?
Jeromosunk eltünődik,
lóg a feje, szinte földig.
– Jó, jó – mondja –, még nem láttam
ily nagy elmét angolnában.
Legyen meg a jutalmad,
tanítvánnyá fogadlak!
Medúzától elbucsúznak,
szépen, csendben hazaúsznak.
Hosszan hallják, messze még,
a Medúza énekét.
A MEDÚZA ÉNEKE:
A kalapom, a kalapom
lekötözöm, bebogozom.
De jó, de szép, de nagyszerű,
már nem vagyok tojásfejű.

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]