Formakényszer

A formakényszer behatárolja a verset. A rímkényszer, a ritmuskényszer bizonyos szavakat kirekeszt, illetve bizonyos szavak gyakori használatára készteti a versírót; mindenki tudja ezt. Lásd: a „világ-virág”, az „éj-mély-kéj” rímcsoportok pályafutását. Franciában például a rímkényszer még nagyobb, lévén a rímkészlet sokkal kisebb, mint magyarban; bizonyos, hogy ez is hozzájárult a formabontás főleg francia eredetéhez. Tűrhetetlenné vált az „arbre-marbre”, a „voile-étoile”, az „âme-flamme”. És természetesen a ritmus is kényszerít; hexameterben nem használható a „fekete” (ezért lettek Devecseri Homéroszában a fekete hajókból barna hajók), nem használható a gyászoló, a kérdező, a beleszeret, a vitorlavászon, a dárdanyél, nincs keleti és nyugati, hexameterben nem fújhat déli szél, nem szállhatnak le éjszakák, nem lehet megszületni, eltemetni, nincs gondolkozás, befejezés, látóhatár, nem használható a mondanám, a csókolózik, a relativitáselmélet és nem használható a használható. De legfőképpen: nem használható az a névelő sor elején. Minden megoldható, már úgy-ahogy, de a névelő… Ez a magyar hexameter legkínosabb kötöttsége, mióta névelőnk megrövidült; természetességének legfőbb gátja. És így tovább: minden formának megvan a maga jellemző gátrendszere.

A versforma tehát kényszerít; kihagyat, betoldat, hamisít, ordenáré közhelyekbe vonszol, óságos konformizmusokba, önmagunk elvesztésébe. Továbbá ihlet, segít, agyba vés, elbűvöl, madárpiszokból aranyat csinál.

Ha pedig valaki – mint én is – egyaránt találkozott a versforma hasznával és kárával, nehezen tud dönteni mellette vagy ellene. Ami tapasztalataimból általánosítható, az e tapasztalatok sokfélesége. Éppúgy ismerem a hagyományos értelemben vett „formaművészet” vonzását, mint a formabontás elkerülhetetlenségét. Tényekből, gyakorlatból ismerem, nem irodalomtörténetből, kiáltványokból vagy spekulációkból. E gyakorlatból szűrtem le a formaadás szükségszerűségét, döntő mivoltát a versben, és ugyanakkor ezért kell túllépnem a forma szó „versformává” szűkítésén. Nem a versforma mellett vagy ellen kell állást foglalni, ha 20. századi költészetről van szó, hanem a forma fogalmát kell megváltoztatni a versben.