Azsúr, plisséNem tudom, szoktak-e hímnemű költőtársaim divattudósításokat olvasni. Tartok tőle, hogy ritkán, megfosztva így magukat egy olyan hatalmas szókincstartománytól – ha nem is éppen magyartól, inkább magyar-nemzetközitől –, melyet minden nőnemű lény fölényesen birtokol. Mi bezzeg folyékonyan beszélünk divatul. Már gyerekkorunktól fogva. Jól emlékszem, még abban az életkorban, amikor az ember minden feliratot kisillabizál, a Belvárosban csatangoltam anyámmal. Kézen fogva hurcolt magával, a vásárlás izgalmában nem sok ügyet vetve rám, boltba be, boltból ki. Én meg báván, de elmélyülten bámészkodva, a sok boltfelirat fölött egy magas, csúnyán vedlő tűzfalon a következő hirdetményt pillantottam meg, széttespedő, fekete betűkkel odamázolva:
Ez lenyűgözött. Úgy hatott rám, mint egy bájoló mondóka, mint egy égi kijelentés ott a magasban, ritmusával, borzongatóan misztikus jelentésével zsigereimig hatolva. Vizuális hatása is elsöprő volt: azok az óriás, fekete betűk azon az óriás, szomorú tűzfalon. Megjegyzem, a plissét s-sel ejtettem ki magamban, nem sz-szel, plis-sé, istenem, de gyönyörű. Nagy-nagy, életemet meghatározó versélményeim közt kell számon tartanom az azsúr-plissét, mert ma is villámélesen emlékszem rá. És ha a divatszótár nem is mindig ugrik össze ilyen kőbe véshető remekművé, gazdagsága mégis lélegzetelállító. Mi minden van benne, hány szó, hány fogalom! Mennyi nézhető, tapintható, ujj között morzsolható anyag, tárgy, kelme, bőr, kendervászon, spárga, fém, toll, szőrme, kő, porcelán, fa, üveg, zománc, a műanyagok végtelen sora, mennyi érdes és sima felület, mennyi forma, mennyi szín, mennyi absztrakt vonal a levegőbe húzva, elképzelt szabásvonalak elképzelt textúrákon. És a folyékony halmazállapotúak és a kenhetők és az illanók; levek, vizek, szagok, krémek, emulziók. Ami pedig a legtanulságosabb: ezek a hallatlan gazdagságú anyagok és formák nemcsak úgy nőnek-burjánoznak a levegőbe, mint a mezők liliomai, itt mindennek neve van, itt minden pontosan meghatározható. Szabás és szabatosság büszkén fedi fel közös szótövét: világosan meg kell mondanod, hogy húzott vagy szabott seszlit akarsz-e, sima hólt, Dior-hólt, áthajtást vagy sliccet. Aki pedig két szürkéből összetéveszti a tóbot a kékrókaszínnel, az menjen szemorvoshoz. A divatnyelv dinamikája meg egyenesen megdöbbentő. Azok a szüntelen új szóalkotások, a kifejezések változó árnyalatai. Az haute couture világnyelve virágzik, duzzad, fejlődik, világosságában mennyi életerő, pontosságában mennyi fantázia. Milyen koldusszegény ehhez képest például az emberiség érzelmi szótára. Mert van pié, taft, trapéz, flokon, diolen, farmer, padlizsánlila. És van természetesen azsúr-plissé-endli-klöpli. De padlizsánlila barátság nincs, se körglokniban szabott ellenszenv. Emócióink kifejezésére azt a tizenöt szót szajkoljuk ötezer év óta. Hacsak a tizedét, a századát elérhetné – állítólag fontos – érzelmi szótárunk a női szabóságok nyelvi ötletességének! Vagy a szótár gazdagításához először az emóciókat kellene fölgazdagítanunk, árnyalnunk, fejlesztenünk, finomítanunk, legalább a női ruhaipar szintjéig? Bizony mondom, a divattudósítások tanulságosak. |