Négy kocka

1. Az első ablak-kocka park. Egy kerti út, lombtalan ágak között, egy kerti út, oldalt tiszafa tömbje apró téli gyümölccsel pettyesen, századvégi üvegfestmény-pirossal, s volnának itt még, volnának itt még részletek, – minek? Ami jegyzi a kocka-képet az a kerti út, az a madárnyak-út, amint nem szóval, csak kézmozdulattal jelölhetően hátrahajlik, s el-nem-gondolható madár-fejét a homályos kerti sűrűbe nyujtja.   2. A második ablak-kocka párás.   3. A harmadik ablak-kocka beton. Úgy értem: egy garázstető (melyet a párkány félbe vág s alatta nem láthatóan, rájukszabott ponyvaruhában a szerkesztett állatok, a lakkozott, a csiszolt, a krómozott felületek villámait behúzva, és hengereikben üregesen a néma, négy ütem téli garázsok alvadt hűvösével) és kint a forró, téli napsütések, s a tarkaharkály trópusi színeinek éghajlat-tévedése, amint átvág a hómező fölött és elfordítja a látóhatárt, mint egy volánt, pörögve, déli napot villámló délkörökre.   4. A negyedik ablak-kocka ég, kifeszített ég, ránctalanul. A földi légkör ritka némasága, amint nem írja, sűrű tábla, fogyhatatlan felhőbeszédeit, egy-két vonal csak, jel-törmelékek, megkísérelt értelmezések, foszlány, képző, igéret.