Ekhnáton az égben
Ott minden épp olyan. A bánya. |
Talpig hasadt hegyoldal. Eszközök. |
Amint tapintja a mészkőfalat: |
Mintha belülről hajnalodna, |
a sziklák vékony oldalán, |
s oly áttetsző a kő, a vas, |
mint egy végső kudarc után. |
|
Ötujjasan, mint elhagyott kezek, |
vagy fölnyúlnak függőlegesre, |
már-már uszályos mozdulat, |
s jelentésükig el nem érve |
halványan folynak a földre, |
ahogy kinőnek és ledőlnek |
ezek a felhős, hosszú törzsek, |
egy másik erdő jár a fák közt, |
s egy másik lombot hömpölyögtet. |
|
keskenyvágányú sínpár, virradatban. |
Ott már a nap, jön gőzölögve, |
oldalt hasít be a ködökbe, |
fölszikrázik a fű-alatti fém, |
míg egy bokor-fal váratlan szökik fel, |
mert végetér a sín a fű alatt. |
És aztán néhány talpfa csak, |
mint néhány zökkenő lépés előre – |
a tisztáson megáll a nap. |
|
Ott délelőtt. Ott nagy növények. |
Ott nem mozdul a nagy kamilla-rét, |
fehér-küllős növény-napokkal |
hullámtalan Tejút és semmi szél. |
|
|
|