Ekhnáton éjszakája

Mikor lement a térre, már a sátrak a lampionok fényében áztak, gyertyák üvegek nyakában álltak, nyári Halottak-napja-fény, és deszkapolcon porosan a rózsaszínű krepp-papirbabák. Oldalt tetováltak dombjai, dinnyék olajzöld bőrén forradásos, kötőtűvel kipontozott szivek. Fent fényreklámok hullámzó haja. Forró szél. Némi szalma. Sötét volt az az éjszaka. Ment, ahogy körbezárta jelenlétének álruhája, ment mozdulatlan, egy magasvasút futott fölötte. futott fölötte. Tisztítsd meg az arcod.   Két tenyered öblébe hajtod,   tenyéröbölnyi vízre hajtod,   harántcsíkolt az akarat,   itasd meg, mint egy madarat,   itasd meg, mint egy állatot,   mosd, mosd az arcod és a nap,   melynek minden sugara végén   apró keze van, majd a nap   kezével az arcod – Éjszaka. Vásznai súlyosodva függtek be a fények közé, a pultok közé, melyek selyemcukor-mód és úgy csillogtak, mint a hernyók, gyertyák fulladozása, szélroham.   A régi kertben. A kertben volt a százezernyi, az ostyafényű ég alatt, a másik arcot kell lenyelni, s a zöld virág, a bodzaág, amelyre Judás felköti magát, s egy csillag némi zöldje fönn, a kertben volt a mérhetetlen, bár volnál oly kicsiny, szerelmem, mint egy isten az ostyán. És jöttek már a tankok. És jöttek már a tankok. Fém-hullámhegyek elől futott az utca kőmederben, futottak a puha testek fém és kő között, egy-egy léggömböt húzva még magukkal, dőlt bódék vászoncsattogásait, hídkarfák loccsanásait, távol hamut, és üveg-permetet, s a hangközökben azt, ami fújt felettük, azt, ami fújt fent, fent, a teljes égitest fölött. Egy mellvéden vetette át magát a többivel együtt, együtt, meredeken gurultak, darabosan, zökkenve hulltak, fent sorozatok még, ők egymáson át, mint egy hegyomlás. – – – – – – – – – – – – – – – – – – Köd volt, amikor ujra látni kezdett. A vízparton feküdt. A nád. Mellette másik test is az iszapban, oly hűvösen nyújtózva, oly hanyatt, mintha külön hó hullott volna rá. Fölkelt mellőle. Egyetlen mozdulattal emelkedett föl, mint a füst, mellőle, vagy, belőle fölkelt, s oly áttetsző volt, amikor feküdt. Fölkelt, feküdt, egyetlen mozdulattal. És vitte akkor is, mikor elindult. Homályosan, a testet vitte még. Elnyúlt ködök vízszintesében ment, ment, jobbkezével tartva balkezét.