Ekhnáton jegyzeteiből

Valamit mégis kéne tennem, valamit a gyötrelem ellen. Egy istent kellene csinálnom, ki üljön fent és látva lásson. A vágy már nem elég, nekem betonból kell az ég. Hát lépj vállamra, istenem, én fölsegítlek. Trónra bukva támaszkodj majd néhány kerubra. És fölruházlak én, ne félj, ne lásson meztelen az éj, a szenvedést kapcsold nyakadra, mintha kerek vércsík fakadna, s az legyen langyos köpenyed: szerettem növényeidet. S helyezd el ékszeres szivedben: hogy igazságra törekedtem. Ennyi elég is. Mondd ki: jó itt, és tedd hatalmas funkcióid, csak ülj és nézz örökkön át. Már nem halaszthatlak tovább.