Egy költőhöz
Kortársam. Ő halt meg, nem én. |
Tobruknál elesett szegény. |
Angol volt. Nekünk más nevek |
jelzik: hol hulltak a fejek, |
s törtek szét, mint érett diók |
s az Eiffelnél jobban elosztott |
egyensúlyú, szép gerincoszlop |
hol szakadt földre csikorogva. |
Úgy gondolok ifjukorodra, |
mint aggastyán, ki összevéti, |
hogy mi az új, s az ötven évi, |
|
|
|