Napló

Ész Belátom, nincsen rá okom, de mégiscsak gondolkodom. S mert illik őt fitymálva néznem: esztelenül bízom az észben.   Lidérc A cafatokban rothadó világból az értelem mocsári fénye lángol, a holttetem bomló fejére libben, és megmutatja fogsorát mezítlen –   Bosszú Ki nem tud bosszútállani, De megbocsátani se, végképp – az örökmécsként égeti olthatatlan keserüségét.   Sic itur ad astra Ezekhez képest szent vagyok,   nem érhet semmi vád, még lassan istenné leszek,   ha így tart a világ.   Július Fény, fény, napfoltok, illatozó színek, szívem helyén – ahogy szokás – virág. – Még most az egyszer mindent megbocsátok, de ezután már javulj meg, világ!   Ülsz és olvasol Ülsz és olvasol. Még te sem tudod, mily egyedül vagy. Néha felérzel azért és méla mozdulatoddal gyöngéd állati bú sejtése mártja a fénybe egyszeri arcod.   Tükör előtt Leveszed lassan arcodról a színt, s az egész arcod szeretnéd levenni; várod, hogy a fotel feláll, legyint, s únottan fog mögötted megjelenni.   Elmélkedő A régi póz már nem felel meg. Vegyünk egy újat. Ezt lehet. Oly mindegy, milyen öltözetnek igazítod a testedet. Mindegy a ruha, de a test is, a szellem meg – a mindenit! nem sejti, merre hajtja Thespis, mig orcájára színt derít.   Őszinteség Émelyedem, magam kibontván. Be jó is annak, aki spontán. Mentem volna szódáskocsisnak, ki a nagy, szőke lovakat csak mossa, mossa hallgatag.