Bűn

Hogy születik a bűn? Mig színrebuggyan a csiklandozó, csepp erecske habja, szád szélén, mint szappanos őrület, surrogó szavak, síkosbőrü tett – hogy fogja addig hangját hangtalanra? Arcod kendőzi észrevétlen árját, de átvizesül arcod, mint a kendő, s foltokban üt ki a mosogató- lé-ízű, zsíros, emberszagu tó, s hullák hortyognak orrodon keresztül. Mert mind megölted a halottakat, mert szótagokkal méred az időt, órájaként a folyton-pusztulásnak, hogy mind – hiába-rejtekezve – lássa, mivé teszed, hová alázod őt! Idővel játszol, s a közjó nem ád védőlevelet magánbűneidnek, s ha ád, didergő juharfalevél perdül cikázó ablakod elé: a tébolyt és a halált elkövetted. Hiába jársz, hiába félsz, kiáltasz, sorok rácsán elméd hiába rág, s hiába futnál bármiféle hegyre, a leghegyesebb, szűk, isteni kegyre: keresztbecsíkos árnyuk szállna rád!