Kettős világban
Hajam a fűben, a fák kontya fent, |
rezegve bomlik szét az alkonyattal. |
Nyírség. Homokján érlelve fejem, |
bomló bokorként mégis itt marasztal? |
|
Hullámaira illegessem elmém? |
Pillantására öltsek nászi inget? |
És áradozva termékeny szerelmén, |
mint tigrisek, becézzem kölykeinket? |
|
Enyém a táj. Mint majomé a fa, |
mint asszonyé (vagy macskáé) a gyermek, – |
imádjam testét minden éjszaka? |
Az állatok erényein legeljek? |
|
Hazám: a lét – de benne ring a mérték, |
mint esti kútban csillagrendszerek, |
és arcát is az ég tükrébe mérték |
elektronoktól zizzenő erek. |
|
S a kettős, egymást tükröző világban |
megindulok, mint földmérő az égen, |
s pontos barázdán igazítva lábam, |
a nyíri tájat csillagokba lépem. |
|
|
|