Ajándék
| Nem igaz, hogy nem lehet bátor |
| édes beszédre szám, ha miattad |
| oly áhitat bársonya súrol |
| hogy sértetten az északi csillag |
| elfordul fejemtől csikorogva – |
| és íme, ha én vagyok én, ha vérem, |
| ágbogas gímként, karácsonyian, |
|
| kitárt kapuidnak, ajánlom |
| a káprázatot, mert a havakba |
| lezuhanó nap láz-bábjaival |
| tőrt, se revolvert nem kötök rá, |
| lerontottam régen dühöm címerét, |
| csak jó emlékből koholt cicomát |
| küldök, ajánlom nyaram inait, |
| remek ölelésre a sugallatot, |
| nagyfejü rózsán egy puli haját – |
| ajánlom neked földrengéses |
| arcom egy megmenekült mosolyát. |
|
|
Torlódások
| Olvasztja a jégszobrot magából, |
| fekszik fejjel a Dunának, sorsnak, |
| ropog sótól az ember meg az ágya. |
|
| Jönnek a lárma liliomával |
| jégöklök, de a zajláson át is |
| rikolt neki asszony-hangon a páva. |
|
| Haja a halál szagának fészke, |
| vízszintben elúszna csontja, mégis |
| rikolt neki páva-hangon az asszony. |
|
| Tél, tavasz, halál és asszony harcban. |
| Férfi vezényel, mit akar zsoldnak? |
| Szívgödrömbe pelyhet páva szakasszon. |
|
| Zárt szememnek karikája ámul: |
| Hímezve zölddel zajláson át is |
| átcsörtet hozzám az asszony, az asszony. |
|
|
Művem a Tavasz
| Gondoltál-e a tömör virág-szobrokra, |
| az akarat műveire, márgavörös hegyoldalak |
| izzó alakjaira, almavirág-mózeseire |
| kökényfák habzó méneseire, a duzzadt aranyeső |
| léda-ölére ahogy renget ady-hajú árnyat! |
| Gondoltál-e a verőeres tavaszi nászra |
| mikor beborított engem a világ hava |
| s torlódó paplanon árvult el erős kezem! |
| Gondoltál-e a tömör virágszobrokra |
| mikor hóemberhez féltékenyen adtalak férjhez, |
| s násznagynak hívtál érces varjakat, zúzos |
| csókákat koszorúslánynak lakodalmadba, |
| hol fuvóka szélben hóesés a te fátylad |
| s bánat-süteménnyel, ólomnehéz bánat-borral |
| torkodig eltelsz elhagyott szerelmem a télben! |
|
| Nem jött el hozzám, én indultam el a Virághoz |
| vízszintesen kúszva-úszva hóba zuhant zászlaimon át, |
| tuskóvá dermedt sasokon: tegnapi lelkesítőkön, |
| szétdurrant szívű tölgyeken, szilánkon, kormon, |
| át csipkebokron hol jégbohóc a lángoló isten, |
| kúsztam a vérrel-fölpumpált nagy hold alatt, |
| halottak házain át, pléh-tepsik tél-sikolyában |
| egyenest ama síkon az elképzelt Virág iránt – |
| Ki látta az éjben e vérizzadó tusakodást? |
| Mikor a krónikások hasukig sipkában ültek, |
| ki látta homlokom harcát üstökösével a télnek! |
| Jégcsillag-fejébe az élet rózsája fagyasztva volt, |
| uszálya havába mint hulla az édeni kékség, |
| s míg vívta belőlem mesebeli habomat, epémet, |
| végzet-lassan a szörnyet dögkertig fejem elnyomta. |
|
| Virág, nem is voltál, nem nyíltál, vérem a tanú, |
| én alkottalak téged, az én művem ez a tavasz, |
| legyen vígasz, ha érte jövendő napjaim is |
| előre megtizedelve, hát megtalált kedves, gyere, |
| a zimankó görcséből feloldozlak, ökleidet |
| kinyitja egyetlen csókom, virul a teljes világ, |
| ahol csak erek beszélnek s boldogul minden vércsepp, |
| ahol riadalom nincs, de bölcső a szerelem álma, |
| álljunk ki az arany szélcsendbe a nagy víz fölé, |
| hallgatag tükre fölé a tömör virágszobroknak, |
| ahol szétsugarazva megkettőzi magát a gyönyör, |
| zajtalan fejreáll előtted, mókáz a boldog tavasz, |
| te is fordítva látszol, szoknyácska, benne combok, |
| itt magasság, mélység nekem töretlen azonosul |
| s tükréből tűzzel igéz domború gyönyörüség! |
|
|
Két sörényes
| Kívül kerekek, láncok, tűzcsövek, sebek, trombiták, |
| tébolyda – lángolnak gyűrük, tajtékosak, nyergek, igák. |
|
| Belül maradék éden, világa világosságnak, |
| levelei szívalakúak, örökké hallelujáznak, |
| adnak eleven koronát sörényes két mese-lényre, |
| nyílt szívü lányra s hóból-parázsból alkotott ménre – |
| élnek s nem ég el aszályban ér, se levélkorona, |
| élnek, de árnyékuk nincs és egymást se födik el soha, |
| torlódhat a két sörényes, de a mellkas, de az ágyék |
| tömör narancsa kibukkan, úntalanul új ajándék, |
| alázat, kevélység, fintor ebben a fénykörben nem honos, |
| nem a félelem, nem a kín, itt az öröm az ostoros, |
| teljesség, panasztalan, nem görög se nem latin: |
| kolonctalan lélek táncol az álmok magaslatain. |
| Valamikor éltem-e így? Mindegy, ma csöndben leülve |
| egyetlen levél alá is – menekülnék ide belülre! |
|
| Kívül a vérnek vásárai, halálfej-homlokzatú |
| malmok, megadás, nem-megadás, tűzvész, hamu. |
|
|
Viola rajzai
| hogyha nézek írott képre. |
|
| ahány asszony, annyi szoknya, |
| cifra zsivány függesztette |
| hogy lábukkal harangozna. |
|
| kormot fujnak rá a kürtök, |
| csípők, hajak farsangjára |
| hág a csonka gyász-csütörtök. |
|
| tábor indul, mennyi lábnyom, |
| ring mint ruganyos diványon. |
|
| megtüzdelve tőrrel, érccel, |
| fegyverek közt érvelünk mi |
|
| Higgyük-e hogy itt a hajnal, |
| ha jön fölnyitott erekkel? |
|
| bölényt a megbontott ágyba, |
|
|
Napozó nagyasszonyunk
| Akit e lándzsa-sor körbe fog: |
| légző-gyökerű növényeket, |
| oregoni cédrust, a pampák |
| húsát ha a sugárba tolja, |
| körötte nyitva a tűzliliom, |
| kitárva szálas ebei torka – |
| külvárosi csalán-csokorral |
| köszöntenéd te, édes párom, |
| pír-hólyaggá avatnád hamar, |
| hogy mint a léggömb tovaszálljon, |
| lovagi kézzel én becézném |
| én e nagyasszonyt őrült hőben |
|
Gábriel
| Jön a tündér s nem hoz gyönyört, |
|
| ágyékomra dérből fátyolt. |
| megszületése is kár volt. |
|
| Lovam szeme véres oltárt, |
| sarkantyúm szitkot sugároz. |
| elrobogok szilaj banyámhoz. |
|
|
Szépasszonyok mondókái Gábrielre
|
„Szájából hallottam Báthori Gábornak: Én vagyok az Báthori Gábor, utánam mindjárást Dengeleghiné”
„Hallottam, hogy az asszony Dengeleghiné szeméremtestét kökény levével mosogatta gonosz végre”
„Hallottam, egy csuprot tartott Imrefiné, melyet forgatván azt mondotta: Gábor, Gábor, Gábor, s úgy kellett jönni az szegény fejedelemnek, hogy csaknem nyaka szakadt”
Tanúvallomások 1614-ből
|
gyöngyszem-szép mesternődet |
|
hajszálam a gyertya-lángon |
|
|
|
Kórus
|
Ó, szállj le ide, sólyom, |
|
ó, szállj le ide, sólyom, |
| csak szállj le, szállj le, szállj le, ha mondom! |
| csak szállj le, szállj le, szállj le, ha mondom! |
|
|
te sárga, sárga, sárarany körmű, |
|
te sárga, sárga, sárarany körmű! |
|
| csak tárd ki, tárd ki, tárd ki a szívem, |
| csak tárd ki, tárd ki, tárd ki a szívem! |
|
|
ha égek, égek, égjek el érted, |
|
ha égek, égek, égjek el érted! |
|
|
Én is drága, te is drága
| Én is drága, te is drága, |
|
| Minek nézünk mégis másra, |
| Én is drága, te is drága? |
|
| Nem egymásra, mindig másra, |
| Én is drága, te is drága. |
|
|
Táncbeli tánc-szók
|
A Bartók-táncegyüttes használatára
| Nem vagyok jó, nem vagyok jó senkinek |
| Rámugatnak égiek és földiek |
| Táncra lábam, kutya a föld, eb az ég |
| Jó lennék majd, égetőn ha kellenék |
|
| Jó voltam én, jó voltam én ezelőtt |
| Szivárvánnyal írtam be a levegőt |
| Átváltozott gyászfekete szalagra |
| Hétrét kéne görnyedeznem alatta |
|
| Fáj a szívem, kimutatnom nem lehet |
| Majd meggyógyít, aki szívből megszeret |
| Táncra lábam, kutya a föld, eb az ég |
| Hadd mulatok, mikor sírnom illenék |
|
|
| Most rúgjon a sarkad szikrát |
|
| Mert mibennünk zeng a lélek |
|
|
| Oda menjünk, ahol kellünk |
| Hol a csókok nem csimbókok |
|
|
| Én is nyitok arany torkot |
| Mint a rigó, úgy rikoltok |
|
| Úgy szeretem, úgy szorítom |
|
|
|
A repülő árnyéka
| Nagy hangszer, négy-motorú, |
| emelkedik s vagy a zsákmánya. |
| marad nekem, ráég az ágyra. |
|
| már fáj a szívfelőli oldal, |
| de te repülsz, csak repülsz |
| ujjad hegyén piros cukorral. |
|
| téged az Isten, ő se ér el. |
| Tömöm a torkom hóeséssel. |
|
| eszmével a márványba írva. |
| Kell, hogy jöjjön a mosoly, |
| kő-jegyzetemet fölborítsa. |
|
| Kell, hogy a Vénusz felől |
| közelíts landolva az ágyra. |
| Kell, hogy a kereszt helyén |
| kitárt kézzel te légy az ábra. |
|
|
Észak felől
| Észak felől a lepkék bitója |
| már a fatörzs, töredék szárnyaké |
| fakó kis göncük lóg, üres a váz |
| ezt a mesekönyvet kiolvasta |
| az idő, oda a hímpor és olaj |
|
| Majd aranyórám kerekeivel |
| megöl, mielőtt betelt volna |
| a Mérték, ami itt bennem áhít |
| s fejedről a kezem időelőtt |
| lefordul, döglött mackó a mélybe |
| s majd villám helyett markol homokot |
|
| Pedig álmomban föltartott kézzel |
| indultam üres madárfészkekért |
| fordítva földre ágynak: feküdjünk |
| ruganyos kupolákon, de Észak |
| fuj már, és tűnt évek szálkáiról |
| fönnakadt barna hajam idesír |
|
| Rámnyithatja fejszeél a tölgy |
| szekrényéből a lángot ingemül |
| szád tüze nélkül hűlök halálra |
| legkisebb ujjad értelme nélkül |
| elhal a sors is, hab-szoborrá lett |
| bölcsek fecsegnek hideg vizeken |
|
|
Asszony szeme
| Országra illő horgolt fátylat |
| feketét, nem torlaszol szeme elé |
|
| nem ég benne szégyen, gyász, se bomlás |
| csak egy megpattant erecske, a vágta |
| emlékműve, vérpillangó a gömbön |
|
| vér, amit eltakarni illetlenség |
| vérfolt, a domború szemfehérrel |
| fordul ahogy a tekintet húzza |
| s remeg a tűnődés tengelyén |
|
| mi van ma? másnapja részeg vérnek |
| de ez a szem tombol nyugalmában |
| asszony szeme, szerető asszony szeme |
| árnyékok barna istállójából |
|
|
Inkarnáció ezüstben
| Ezüst-maszkunkat ezüst-kezünk |
| elmozdítja csak s dől a hó |
| zihálhat havat is két szerető |
| fölszabadulva az égre forgunk |
| imádat szárnyas malmai, íme |
| ezüstben az árulás városa |
| ez a fény-rózsás agydaganat |
| fülel már az űrbe és minden |
| hópelyhet kihallgat, összeadja |
| köbméterekké a hulló havat |
|
| FIGYELMEZTETJÜK A SZERETŐKET |
| NE MÓKÁZZANAK JELKÉPEIKKEL |
| CSINTALANSÁGUK HASZONTALAN |
| JELENÜNKTŐL IDEGEN, FIGYELEM |
|
| Tekints le az érdekek zónáira |
| ülnek ott hatalmas páncél-mackók |
| hasukban az apró szabvány-zacskók |
| mindben kereken harminc ezüst |
| íjászaim, az eskű, az eskű |
| ne hagyjuk abba, havat, szelet |
| hajrá, az idegek havazzanak |
| tombolj, te sörényes velem |
| zúdítva zenét, a szkíta nyilak |
| ércnyelvét az éter síkjairól |
| hol testvér a húrral a köröm, a szem |
| és hűen szolgál a nyereg, sisak |
| de a dűh: nyargaló fejedelem |
| barbár és tiszta, akár a hó |
| íme, a leszakadó ezüst-zene |
| a páncélszekrénybe nem zárható |
| vérre se váltható vad havazás |
|
| FELHÍVJUK A LAKOSOK FIGYELMÉT |
| ELÁLLJÁK MÁR AZ UTAT, FOROGNAK |
| HIDAKON BÖMBÖLNEK, TEREKEN |
| VAKÍTJÁK A SZEMET IS, KARAMBOL |
|
| Itt maradunk magas hazánkban |
| hallatlan örvény-kerékben |
| itt nem horpad be a halánték |
| határainknak vérnyoma nincs |
| ide kergültünk kénytelenül |
| ezt megalkottuk eszményien |
| tábortüzénél, itt lerogyunk |
| ezüst-arcunk fájt már a csókra |
| ezüst-kezünk cédrus-pohárra |
| kikalapált alakunk fájt már |
| lenvirág-ingért, s ideje jött |
| húsunk mákvirág-barlangjában |
| ríkatóan forró havazásnak |
|
| FELHÍVJUK A LAKOSOK FIGYELMÉT |
| NEMZETI KINCSNEK NEVEZETT |
| KÉT ALAK, EGY FÉRFI, EGY NŐ |
| ELTŰNT MÁR A HAVAZÁS ELŐTT |
| EZÜST AZ ARCUK, EZÜST A KEZÜK |
| A HÓVIHAR MOZGÓ CENTRUMÁBÓL |
| FŐVÁROSUNK FELETT MAGASAN |
| HALÁLBIZTOS HOGY ŐK ZENGENEK |
| MAGAS A JUTALOM IS, AZÉ LESZ |
| AKI LEHOZZA ŐKET A FÖLDRE |
| MEGKÖTÖZVE, FEGYVER IS HASZNÁLHATÓ |
|
|
Hegyi beszéd
| Műveld a csodát, ne magyarázd |
| sehova kacsázik minden út |
| jobban tudjuk a jövőt a múltnál |
| válasszuk a villám jelenét |
| különben tyúktetű-borzalom |
| fut föl a lábadon agyadig |
| hajad gyökeréig, mintha párban |
| láncolva lennénk baromfiólra |
| pedig ülünk a bazalthegyen |
|
| Tündökölve egymással szemközt |
| fohászkodunk immár magunkhoz |
| legfőbb valónkhoz jó viharért |
| ingerel eleven bérci selyem |
| züllik a mese és eltántorog |
| ébred a tomporod harmatokban |
| s bika-labdámat árvalányhaj |
| markolja hogy zengek belül |
|
| árvalányhaj, még nyersen ezüst |
| de úsztatva megoltott mészben |
| sárga roncs-fátyol: halálbohóc |
| tövében a hegynek minden tükrön |
| s tudok a mészről is igazat |
| kalcium-hidroxid himnuszát |
| láncon megveszett komondorok |
| szentséges merénylők, fölforgatók |
| hazátlan szeretők tetemére |
| s látom én szobrát is a mésznek |
| deszka-ágyából fölmagasul |
| fölszított szomját mert nem oltják |
| elrepül, mennydörgő vőlegény |
|
| Ne félj te a sorstól, én se félek |
| mélyek a mi kútjaink s mennyi |
| ér tölti fel újra, a villám |
| állhat beléjük s nem lesz aszály |
| csodában élünk: az édes nyálat |
| fűszálak ablakká húzzák körénk |
| s ne félj a sorstól, ne félj a rongytól |
| gúnyánkat megtermi ránk a fény |
| jussunk a szegények leleménye |
| s lesz a babáknak télre cipő |
| köti már a függőcinke a fán |
| visítva a jövőből itt ugrálnak |
| lábukon, kezükön kis puha gömb |
| cinkefészek-bocskor – boxkesztyű dönget |
| műveld a csodát, ne magyarázd |
| s fönt a hegyen, e zöld koponyán |
| itt kattog arany medencecsontod |
| s remegnek édes ablakaink |
| hallgat a nyüvek világa, ó |
|
|
|