Rege a tűzről és jácintról
Rege a tűzről és jácintról
|
Nyári arannyal, gyönggyel, vérrel |
| jajgatnak a szekerek, jönnek döcögve, |
|
hanyatt dülnek a dérverte szérün, |
| küllők vicsorognak a csillag-körökre. |
|
Fejjel lefelé vadnyulak lógnak, |
| puha fülük lekókad, vér cseppen olykor, |
|
– anyaföld, édes, most keserű vagy, – |
| szálka foguk kilátszik, orrukon fintor. |
|
Édes szüleim, nektek már ősz van. |
| Ősz van, a tapsikoló örömök holtak, |
|
kötött bokával, földmorzsás orral, |
| akár a vércseppentő vadnyulak: lógnak. |
|
Érzékeitek, jaj, sokat tudnak: |
| hószaga van a szélnek, jön a tél rátok, |
|
fehér hegyláncot felhők idéznek, |
| halálcsipkésen úsznak a látomások, |
|
ezüstpalástok, rojtok ragyognak, |
| ezüstpapírból angyalka-fejes-szárnyak – |
|
édes szüleim, vissza se néztek: |
| Nekimentek némán a zászlós halálnak! |
| Várjatok, ne fussanak azok a lábak! |
|
Borzongok én a harangbongástól, |
| gyászpántlikáknak susogásától, sírtól, |
|
a szívtől, ha a bomláshoz pártol. |
| Holt szivetekkel nem tudok társalogni |
|
s lesz kukaságom hűtlenség, vétek, |
| sivár s halálos térképét a hiánynak |
|
új kontinenssel ne növeljétek! |
| Tudom én: életetek bánat, alázat, |
|
másért lökődik fényre a magzat – |
| vénségetekre vigadnotok kell, aztán |
|
jöhet a végzet és behavazhat. |
| Szél fúj, a zengő ablakok alatt árnyak: |
|
hanyatlanak a megvert virágok, |
| zarándokok a csillagok fényporában: |
|
bajosan sok-sok vadliba gágog – |
| várjatok, ne fussanak azok a lábak, |
|
sütkérezzetek koholt mesében, |
| vadludak s dörgő csillagok nagy siralmát |
|
| nem tömök orrodba tömjént, |
|
| Fiad van itt, a nagyobbik, |
| Csak a csikó-lovam szárnya |
|
| Érted nyihog, érted figyel |
|
| tenyeremben szívem sajog: |
|
| Árdeli hold az én mellem, |
|
| mert a halál csak a csontot |
|
|
| Hol a kép, hol az a felséges, titokzatos? |
| Hol a fej, az a sohase pillantó fekete kos? |
| A csípő, amit az Isonzó nem tudott elragadni? |
| A hajdani férfi eltűnt, maradtak romhalmai. |
| Mert pillantott az idő, a vadkevély test megtöretett, |
| biztonságát az idő zúzta, dinamit a bazaltkövet. |
| S jaj a szelídség puha galambszárnyát megkapta végül, |
| alatta olyan telket, hol a végzet is szépen megépül. |
| Mit kell megérnem! Karomnak te kisded lettél papa, |
| mint unokád, mint annak a kaucsuk játékbaba. |
| Ó, te behorpadt arcú, kinek megmerevül mosolya! |
| Mikor ásítasz, recseg a fej, a kicsike csontpalota. |
| Oka lehetek én is! Talán akkor omlott le minden, |
| mikor lefogtam sujtó öklöd erővel, mégis szelíden. |
| Most fáj nekem, hogy a tél a szájába veszi ujjaid, |
| szuroksötétre rágja, lilára a körmök holdjait, |
| fáj nekem, ha az ujjak ügyetlenek már a gombhoz, |
| fáj, ha az elme úgy hiszi: kötöz, pedig oldoz. |
| Ez az ember nem enyém, nekem az kell, aki voltál, |
| vesd le a vénséges álcát, állj elém kegyetlen oltár, |
| te, akit aranyoz folyton az asszony esedezése, |
| akitől a gyermek fél, de ha nem volnál jobban félne. |
| Markomból üsd ki a bicskát, suhogtass nyírfagalyat, |
| nehogy az apját megölje, idomítsd rossz fiadat. |
| Rágd a számba, hogy nálunk törvény a hűség, a jóság, |
| hogy aki a sátrát eladja, megveszi koporsóját. |
| Nekem most ő kell, aki voltál: vesét szorító bíró, |
| sohase fuvolás dajka, de mindig nyugtalanító, |
| aki a legszebb örömét könny nélkül eltemeti, |
| mert földrengést hoz a szíve, ha engedi rendíteni. |
| Tömör vasoszlop, tartod a mennyet, ne csukódjon a földre, |
| szádat feszíti valami dúc, hogy csókra ne álljon össze, |
| de kölyökmancsomat megfogod, rámfut az áram szilajon, |
| vagyok ér-szállal izzó fénytest, fényudvarom a bizalom. |
| Férfi-orcádat mutasd meg, a nyár gyehenáján rekkenőt, |
| havas erdőben karodat, a farönköt megemelőt, |
| ott pillogok a tűznél, sasok lesnek rám jajgatva, |
| hozd el a kocsmás éjszakát, horkold szagát a hajnalba, |
| hadd lebegjen a lelkem a szétszórt gúnyán, a csizmákon, |
| melyek mint öreg lófejek árván remegnek egymáson, |
| hozd el a másnapot megtöltve bús vezekléssel, |
| akkor mindenki gyászol, mindenki csöndben ebédel, |
| a téli estekbe mormolj betyár-legendás álmokat, |
| kápolnafehér lányaidban muzsikáljon az ámulat. |
| Okos a te bicskád, sípot gyárt eleven ágból, |
| furulyát bodzafából, nyári hegedűt a nádból, |
| tanulok tőled, te ezermester, ó, mennyi szakmát, |
| bábosok vagyunk, kötelet verünk, kötjük a kaskát, |
| bárddal szólunk a fának, árral cipőnek, lókantárnak, |
| foltot a lukas kannára kezeink zengőn kalapálnak, |
| ne sírjon, anyám ne sírjon, faragok neki játszva |
| szilből fakanalat: aranylibalábat fazekába, |
| e rongyos Pannóniában kertészek mi vagyunk, tudod-e? |
| Ojtunk rózsát pirosat, nehezebbet mint Krisztus feje, |
| párizsi almát a vadba, – körmünkön szent a villám, |
| barackot ád a kökényfa, ha kinyitom gyöngyház-bicskám. |
| Jaj, most meg kaszával vágjuk haldokló tehenedet, |
| szarvát üti a földbe, kínjában a tőgy megeredt, |
| viszi a téli hajnal, úszik a légben hanyatt, |
| fűkörme, csülke a csillagrögökön meg-megakad, |
| világgá nő e hulla, farka, mint a Tejút, habos, |
| létünket húzza, föl is rikoltasz: irtózatos! |
| Barmok bolondja, bálványozója, csak velük játszol, |
| nagy deres gyermek, ledőlsz eléjük, bölcsőd a jászol, |
| fejedet a ló állkapcsa csintalankodva bekapja: |
| almán a csecsemő szája, ártatlan játszik rajta. |
| Lopakodj előttem, számtól a babot is vedd el: |
| lovaid ne ragadjanak sárba a csöpp szekereddel, |
| mert neked igen édesek, álmodban a lovak istenek, |
| a törzsnevek a lovak csillag-térképén nyerítenek, |
| ahogy a csillagász fölmutat: Orion, Mezartim, Szíriusz, |
| tudod te, milyen a Gidrán, Furizó, Arabs, Nóniusz, |
| nézd: fejemen a piros csákó, csődörrel jár a fiú, |
| lógok a gyihos állat nyakában, két karom vaskoszorú, |
| táncol a fekete sárkány, neki a táj kicsi sátor, |
| ó, ez a tündérkertes, ordító Báthori Gábor, |
| buja arkangyal, rubin-buzogányos, vinnyog az égre, |
| ágaskodik, a tüzes hús-oltárt szorítja térde, |
| lefordul picit nyerítve s tova lép, sörénye lobban, |
| szérüjén a kéjnek hever a tajték nagy darabokban, |
| s fehér ingem rongyos, véres, halálomért, mondd, ki fizet? |
| Mondod: igyunk rá, szép az áldomás, fogjunk kezet, |
| mutatod: tank-roncsok, lókoponyák ormai ragyognak itt, |
| s szép lesz, ha a napra hetven udvarból csikó nyerít. |
| Igyunk, mert hóbortod megigéz: füvekhez nyűgözöd szívem, |
| mert ott kuksolok én sírva tulipán-börtöneidben. |
| Igyunk, mert ezüstös a rozs, mert vándorol az illat, |
| mert hóharmat hulltán a meggylevél halálra pirkadt. |
| Igyunk a Húszévesre, kit az irtózat még alig árnyal, |
| még sóhajom lehelet-gyenge, mint kövön az árvalányhaj. |
| Igyunk csak, ittasodjunk, pöszén beszéljünk, mint a gyermek, |
| bajodra a mámor fái rákelepelnek, gyöngyöt vetnek. |
| Igyunk csak, ittasodjunk, valami hív engem, érzem, |
| veled maradok, mégis mondod: elment az én kis vitézem. |
|
|
Fogsorod alá, anyám, az évek |
aknácskáikat sunyin beásták, |
omoltak szádban a márványbástyák, |
csavarták hajadat csuklóikra, |
gyöngyház-forgóid forgatták kínra |
az ég tornyában himbáltak téged, |
kihallgatták a szívverésed, |
elmerítettek a csend vizében, |
kihallgatták a szívverésed, |
páva-álmodra fegyverük dörrent, |
sikolyod volt ruganyos ágyuk, |
édesanyám, ne nézz utánuk! |
Fájdalmas asszony, fájdalmak orma, |
málnás hegyoldal, itt vagy kifosztva, |
Tagjaidat már hóharmat szívja, |
aranylankáid barnával, kékkel, |
vasfeketével vannak beírva. |
Ó te ki voltál, jaj te mi lettél? |
Tisztább vagy te a pilléző hónál, |
koldusabb annál, ki mérget kortyol |
s lilán a halál szelében kószál! |
Mindent megadtál, nincs számadásod, |
vallásod és az iszonyú isten |
meakulpára s vad könyörgésre |
S a harcnak nem lesz vége: |
ébreszt a törvény új létezésre, |
zsendülsz és pendülsz ezer alakban, |
veled a kín is halhatatlan. |
Jácint vagy? Csülkök vernek. |
Csipkefa? Lángok dőzsölnek benned. |
Ablak vagy, anyám? Biztos bezúznak. |
Elkapom a szoknyád, visszahúzlak, |
Még a trombiták aranycsordái |
Csücsülj szelíden s én mint álmomban: |
hiszem, van erőm varázsoláshoz. |
Okádok sziklát, a trombitákat |
lapítom: puffadt aranyhüllőket. |
Halálangyalok fuvalkodhatnak: |
dühös kutya a pehely-dunyhákat, |
Hallgassatok ide, dolgok, növények, |
baj-szövevények, jaj-vetemények. |
Hallgassatok ide bolond plakátok, |
az ég alatt aláztatásba gúzzsadt |
az én anyám: Vas Erzsébet. |
Bántani tilos, mert elmegy, |
ahogy menyecske-sörénye a csendbe. |
Serénység, vad kötelesség, |
virradatkor mennydörgő ostor, |
harmatban rohadj el sudarastól. |
Üres vödrök, hordók, bödönök, |
akár a jég-fényes alpesek, |
sóhegyek ragyognak körülötte. |
Ó, te szomorú, idehallgass! |
Kék-eres bokádhoz leborúltam, |
sírok helyetted, háborgok érted, |
megfeszülök érted haragomban! |
mosolyoddal, mint arany-csipesszel |
fiad a porból egy csillagra tedd fel, |
minden varázslók döbbenete, |
de a jajod, a jajod, a jajod |
|
|
| Jaj, a lagzinak vége, megtörték menyasszony-arcom, |
|
siklatják szívemet szánon, két görbe kardon. |
| Jaj, az országút dombok farára csavarodott |
|
menyasszonyi fátyol, sírástól csonttá fagyott. |
| Jaj, csupa zuzmara-oltár ez a világ, |
|
jegenye-gyertyák ormán varjú-fekete láng. |
| Jaj, hova lettetek pirkadatszínű lányszalagok? |
|
Nád-ostornyélen, paripák hajában sivítatok. |
| Jaj, engem korán eladtál, én anyám, én istenem, |
|
vaskígyó a kontyom, beszakad alatta kislányfejem. |
| Jaj, amikor megszoptattak, mérget adtak volna, |
|
fürdetéskor dobtak volna tüzes lobogóba. |
| Jaj, amikor elringattak a rezgő bölcsőben, |
|
rengettek volna engem a mélységes földben. |
| Jaj, a menyasszonytáncra bánatom virradatán |
|
nem jöttél ki a katonasírból, fejbelőtt édesapám. |
| Jaj, a pirosfejü gyufa-baba játszani igenis jó, |
|
szaloncukor aranya az inge, kisujjam kis vasaló. |
| Jaj, most meg ordító gyerekeket csinálnak énnekem, |
|
istenem, lehet-e nyugalmas nappalom, éjjelem? |
| Jaj, te idegen hatalom, lesz-e benned irgalom? |
|
Rázkódó csengők esedezzetek: irgalom, irgalom! |
| Szól a csengő, csontházában zihál a ló-tüdő, hallod-e még? |
| A pata-verte havat, a párát, a habot látod-e még? |
| Érzed-e, kihűl a tégla, dermed a te rózsás talpad, |
| násznagyok szivarhamuja borítja elcsempült ajkad. |
| Sugár-szobába: vígságba ajtót nem nyitnak megelőzve, |
| toloncolnak, toloncolnak téged fullasztó levegőbe, |
| szívednek tű a hideg tekintet, eszi vihar a fészked, |
| héja, héja, héja hallgatja gilicepihegésed. |
|
| Vérkörödből kitörtem, aranytálat öleltem én: a napot. |
| S tudd meg: az éles bába-olló nem nyírta el a kapcsolatot. |
| Riadalmadhoz kötve vagyok, veled rázkódok és vivódom, |
| jaj nekem, táplálsz te engem elrejtett köldökzsinóron, |
| süvít közöttünk, kontinensek közt óceánalatti kábel, |
| minket egymástól iszonyú olló: csak a halál vág el. |
| Hitted-e, mikor vérszirmos ágyán a Boldogasszonynak |
| ketten feküdtünk már s a fájdalmak elódalogtak, |
| hitted-e, hogy a fiút, akit szorít a pántos pólya |
| a mindenség szorítja majd s a sorsod is eldalolja? |
| Mama, ugye szép, hogy a szívecske, meg a kisököl ikrek, |
| így növekednek, s nem az ökölnek, vitéze lettem a szívnek. |
| Jó ha van bennem, teáltalad van, véreddel adtad, Édes, |
| gonoszságaim irtottad csókkal, felséges száju Édes. |
| Léleknek, testnek orvosa, anyám, tündéri doktor, |
| bort cseppentettél fájó fülbe, a világ csendült meg akkor. |
| Emlékszel? Éles tavaszi szél fúj, hízik, dagad a víz, |
| s jaj, mint a tüskés futórózsa, csapkod a difteritisz, |
| ablaküveget karmol, anyám, a lelked is reszket, |
| ragasztani kell a házra rikító piros keresztet. |
|
| Angyal-hulla: hó van a kertben, elássák suhogó fények, |
| fogait nem: a hóvirágok karéjban nevetgélnek. |
| Csodákat ád az ablak, csillag-halakat zabálva |
| úszik a virradatban a léghajó, dörgő bálna. |
| Ó, a mi ablakunkon észak vetülő pírja |
| úgy sajog, mint másnak a vérnarancs selyempapírja. |
| Villanydúc: gyertyatartó, én a mezítlen angyal |
| karolom s az áram-zugást fülelem áhitattal. |
| Veszett kutya a vetésben, – jön a hír kódorogva, |
| s egyszerre pezsgő dűh-hab az orgonák szagos bokra. |
| Emlékezz csikófiadra, ott függ a jászol |
| kötelén, szájában fűvel kéken harákol. |
| Vércsefészek az égben, fölmászok, ággal vesződök, |
| s pirinyó kölyköd vérszeplősre verik a csőrök. |
| Játszok: kis püspökök a kifordított pipacsvirágok, |
| glória, glória, megeszem őket s pirosat hányok. |
| Játszok: torkomra fut a fillér, orromba döf a lúdtoll, |
| játszok: a halnyelü kiskés véremben lubickol. |
| Csikókon, bikákon cikáztat engem a virtus, |
| játékból korábban izzadom a vért mint Krisztus. |
| Nekem a játék nehéz ajándék, sose lesz vége, |
| most is csak játszok, s látod, könnyel fizetek érte. |
|
Ó, a herceg-kurvához vonul a flóra seregestül, |
| délről a pálmák kiszakadnak és jönnek gyökerestül, |
| kazalban a rózsák, lelküket sírják fiolákba, |
| kuncogására aranyalmává ikrásul álma, |
| zuhannak aranyfácánok, vérbojtos csőrrel kimúlnak, |
| miatta döglik a párduc, kígyók kinyúlnak! |
| Szépséged hiába, irígyen hiába repednek |
| a márvány-vénuszok, ha mozdul derekad, melled, |
| piócás mocsárban térdig mosod mélán a kendert, |
| töröd és tilolod éjjel, mint akit az isten megvert. |
| Hiába a sóhaj, kamatra nem elég, oda vér kell, |
| bódulatodban bankárok ütnek esernyőnyéllel, |
| fehérmellényben Aponyialbert, ártányfar-képe löttyedt, |
| óraláncára köti a három pityergő kölyket, |
| s a banyák, e büdös babukák, akik a buktát, |
| fánkot, csibecombot a vánkosuk alá dugják, |
| rajtad vihognak, tátogva körülcsoszognak, |
| tüzes dárda a nyelve a kis gonoszoknak! |
| Téged a zsarnokság, ármány szüntelen ijesztenek, |
| neked a sárga árvácskák is rettentő tigrisfejek! |
| Ó, a rémület örök hazád lett, abból kilépned |
| aranypecsétes vízum, anyám, nem adatott meg néked, |
| mert nem elég, nem elég, hogy a bánat beárnyékol, |
| őrli békédet csillagok malma, molnár a téboly. |
| Kerubok, szeráfok, zendülő angyalbrigádok, |
| Máriánál is tisztábbat, szebbet mért nem imádtok? |
| Mért nem óvjátok anyámat? Karddal, tőrrel, |
| sikongva, mint a vívók víjjatok a piszkos erőkkel! |
| Nem, nem! A mennyei karhatalom süket és vak lett, |
| fegyverek, hárfák oda már, a legenda levedlett, |
| korhadt tollseprü-szárnyat rágnak a molyok lárvái, |
| édesanyám, az égbeliektől mit lehet várni! |
| Se az ég, se a föld kardokat érted nem terem, |
| pedig te vagy a szépség, te vagy a munka, értelem! |
| Tűzhelytől ki a mezőre, vissza, el, vissza, el, |
| füledbe a létezés jajgat, anyjának ő követel, |
| nélküled a csíra lehervad, kobakos nem lesz a mák, |
| a káposztafejek lazák, mint a baba-koponyák, |
| fogát a tengeri nélküled sohase mutatja meg, |
| napvilágban a napraforgók nélküled vakszemüek. |
| Lámpával tojásokat röntgenezel: fiasak-e? |
| Itatod ajkaddal, hogyha lankad a pici csibe, |
| sírsz ha meghal, sírsz ha a süldőt az orbánc öli, |
| ha a barackfa abortál, ha az ég szétdöncöli |
| jéggel a tündéri búzát s a tengerit morzsolja el, |
| sírsz és egy kicsit meghalsz: a halálhoz édesedel. |
| Jársz a temetőbe, jó barátnőid a sírkövek, |
| nem bántanak ők, ott szellők és méhek zöngenek, |
| sírtól nem félsz, ott pihensz a boldogság béklyóiban, |
| de élni, remélni, kell viaskodni, te boldogtalan! |
| Az édesekért, csak az édesekért nem bűvöl meg a halál, |
| melled havában hízzanak, pirosodjanak mint a koráll, |
| rágják le mirtuszkoszorúd levelét s a viasz-csecseket, |
| mártír: neveled szépre, akiket méhed a világra vet. |
| Tudom én: a te ösztönöd szentebb a precíziós |
| műszernél, – vész ellen hirtelen cselekvő jós: |
| lerántasz engem a fűbe a fütyülő golyók elől, |
| röpköd a forgács, a nyárfa kék-ezüst vére ömöl, |
| szavannáján a riadalomnak, akár az anya-kenguru |
| lényeddel figyelsz, kötényedben fülel a legkisebb fiú. |
| Tudom én: a te idegeidet végtelen évezredek |
| pengetik és ha te félsz, az ős-sejt is veled rezeg. |
| Tudom én: a te gondod végtelen, dicsőség néked, anyám, |
| holnapok tejút-ágya te, dicsőség néked anyám, |
| verduni katona-temető: csupa tőr a te szíved, anyám, |
| viharaimban csoda-szivárvány, dicsőség néked, anyám, |
| iszonyú erőmnek bázisa, dicsőség néked, anyám, |
| légy velem a bánat idején, hogy meg ne lágyuljak, anyám, |
| igazság gyanánt szemétdombot sohase öleljek, anyám. |
| Ha a halálban megelőzlek, ne sirass engem, anyám, |
| de élni akarok, élni! – a te dicsőségedre, anyám. |
|
|
|
|