Csodák csodája
|
Mennydörgő napfény-ruhában, |
|
hogy a dárdákat elsöpörje, |
|
csönd van az égen, földön, |
|
homály van szikla-szobámban. |
|
Én fordítom a követ félre, |
|
| Íme, az ember fia föltámadt, |
| én vagyok, nem árnyék, nem is látszat. |
|
| Dohányzok, magamon eltünődöm, |
| ver a szív, kipirkadt minden körmöm. |
|
| Pest s Buda tornyait megérintem: |
| ó, ha ti is ragyognátok értem! |
|
| Ne játsszon itt az élet hunyósdit, |
| most húzom fel az idő rugóit. |
|
| Jöjjön el, jöjj el, hajnal, te hajnal, |
| tűzzel a kihült egekre nyargalj! |
|
| Füleim a lárma trombitáit |
| akarják, ajkam kenyeret áhít |
|
| s halat és bort és csókot, mert élek, |
| holtak közt testem ne keressétek. |
|
| Üres a sírom, ott csak a gyolcsok |
| feküsznek, rajtuk vad-piros foltok: |
|
| diplomái a Megcsalatottnak, |
| rikítanak tanúságot a kornak. |
|
| A bámulóknak hirdetik nyíltan, |
| hogy a kínt, a halált is kibírtam, |
|
| hogy az enyészet ágai bennem |
| susogtak, s dacból fölemelkedtem. |
|
| Hej, ti sugarak, havat csoboltok, |
| ezüst-erekkel ragyogtok, dombok. |
|
| Beszakadt a tél feje, széjjel omlott, |
| a Dunán szörnyű halánték-csontok |
|
| úsznak, libegnek lefelé délnek, |
| ütődnek dühvel a hidpillérnek. |
|
| Itt sodródnak a télre virított |
| orgonák: gyenge virág-mártírok. |
|
| S gólyák suhannak fagyosan délnek: |
| vértanúi a nagy merészségnek! |
|
| Déli árammal érkeznek újak. |
| Hiszem: a gondok, bajok elúsznak. |
|
| Fekete zászlók a nyers habokban, |
| csillagod, bánat, nagy darabokban! |
|
| Elrobog, ami rút, ami régi, |
| hinni tudok én, próbálok élni. |
|
| Tél világolt az én fejemben |
| s jaj én sok mindent elfeledtem. |
|
| Föltámadva is árván csavargok: |
| csődüljetek a szívemhez, dolgok! |
|
| Selymes bábját kirágta a lepke, |
| ide szállt le szög-helyes kezembe. |
|
| Tora piheg, itt remeg a szárnya, |
| itt az első berzsenyes virága. |
|
| Igaz tulipánra szállj, te pille, |
| vigyázz, hogy sose légy megfeszítve. |
|
| Engem a jóság fuvalma lendít, |
| nem akarok megbántani senkit. |
|
| Esedezek fényt a levelekre, |
| boldogságot minden elevenre. |
|
| Bujkál bennem csodálatos dallam, |
| dúdolok magamnak, jó kedvem van. |
|
| Állatnak is jó a füvön járni, |
| táncolnak a zsokék paripái. |
|
| Májszínűek, szürkék, arany-sárgák, |
| nyerítve a vidéket bejárják. |
|
| Rakják halkan lég-repesztő lábuk, |
| meg-megzendül nikkel-zabolájuk. |
|
| Szélben, fényben susognak a szijjak, |
| tarka dresszek lepkeként virítnak. |
|
| Rámsüt a tükör, az autóablak: |
| rámugrálnak kölykei a napnak. |
|
| Szaporodása most van a vérnek, |
| piros ivadékok gőgicsélnek. |
|
| Csipkefa bimbaja lázzal pompás, |
| gyermek karján tüzesül az oltás. |
|
| Turbékolnak orgonavirágok, |
| fuvalkodó lila-begyü álmok. |
|
| Fenn tipródnak a ropogó fényben, |
| veszélyes szerelem krúgat értem. |
|
| Sok tünde mozdulat most kisért meg, |
| lábak, lábak, a lelkembe léptek! |
|
| Festett fürtök, árnyékotok rajtam, |
| most hagyott el engem a nyugalmam. |
|
| Éget a szerelem, ostoroznak |
| záporok, levelek, megpofoznak. |
|
| Lebegek betöltve tündökléssel, |
| s mit bánom nappal van-e, vagy éjjel. |
|
| S hullathatja rózsáit a bőröm, |
| konokan az élethez kötődöm, |
|
| fájdalmasan ragaszkodok hozzá, |
| átkozott, ki tőlem elorozná. |
|
| sóhajtoztam akkor az égig |
| többé ne csaljatok meg engem, |
| csillagok sose hagyjatok cserben. |
| a látvány, hogy ebeknek száján |
| Nem akarok már emlékezni, |
| Úgy lehetek csak szabadabb. |
| S holnap már fehér ruhában, |
| szerelmem, tengerre szállok, |
| ne remegj és ne siránkozz: |
| megtanulni a fényes zugást |
|
|
|