Levél a plovdivi vásárról

Éj volt, mikor a városba értem, én is mint mások a pázsit-szélen padra dőltem, hogy elszenderedjem, zászlónk ott lengett éppen felettem, néztem, csak néztem, jó ám barátom egymásra lelni túl a határon! Reggelre dúsan harmatos lettem, ébredt a város, tarka seregben jött már a vidék csodalátásra, repülőgépek zúgva, cikázva messzi vidékről népeket hoztak, taposókat a plovdivi pornak, otelló-szemű fekete lányok pezsgő olajban sütöttek fánkot, de szívemet az igazi vásár ajzotta-húzta s nem izgatott már ó-mívű utca, mecset és klastrom: lesz idő őket végig kongatnom, Marica-parton reggeli fényben hatalmas torony izzott fehéren, csúcsán a zászló csattogó selyme hívta a népet mind közelebbre, sodródtam gyorsan, mint gally az árban, óriás gépek vártak karámban, csikók nem nyíttak, bikák nem bőgtek, mindenütt gép, mely kíméli őket s az embert védi, megóvja immár, plovdivi vásár, hatalmas kincstár, s mennyi csodáló, hidd el barátom, én meg nem tudtam, mit kell csodálnom: gépet, vagy embert, oly szépek voltak, ábrándos fénnyel összeragyogtak.