Jég alatt alvó vérfolt

Szerelem, díszem te voltál, nyáréjjel fölénk hajoltál, alád feküdtünk, hasaltunk, kigyúlt a zöld fű alattunk. Látta ő is, ki érettünk szögekkel feszíttetett: kőkereszten a kő-Jézus boldogan ránknevetett. S jaj nekem, jaj nekem, kínszenvedés vagy szerelem, leomolsz a téllel, szétbárdolod a szívem, rásózol dérrel. Ó, jajgattató szerelem, alázatos lettem igen, zászlóddal, aki kérkedik végülis elpityeredik. Pünkösdi piros asztalnál édesen mért boroztattál, mért hoztad a tóparti lányt, húsz esztendőmnek aranyát! Miatta égig érő baj van, összekötözve ég a sarkam, dob és hegedű elrohad, úszik a cimbalom, hajamat marokra fogva fejemen csüng a fájdalom. Szerelem, jaj te szerelem, dadogást hoztál, tébolyt, életem, telivér életem: jég alatt alvó vérfolt.