Elfogynak a fák

Elfogynak a fák a parton éjszakánként lassan, lassan, amikor az Isten szeme jéggé fagy a kék magasban. Ilyenkor az éhes fűrész nem énekel, mert nem szabad. Ilyenkor az éhes ember nem nyöszörög, bár megszakad. Fáért nem kár, lesz helyette, hisz tavasz jön, új ültetés, de a nyomor parancsol itt, melle csupa kitüntetés. A tuskókon Isten keze kalácskát formál a holdból az éhező kisdedeknek, de csak holdból, de csak holdból.