Őszi jajgatás

Már nem rezeg a rezgőnyárfa, de állva is robog a lombja, madárka riad, sír a dongó, a szél az ősznek vad bolondja, barna hajamat széjjel bontja és csipkedi mezítlen bőröm, válok lilára, mint a zsálya, a mérgelődő szívre ősz jön, már nem rezeg a rezgőnyárfa. Kikericsek közt bánat-boglya, fehér aggastyán rakta össze, hogy a tehenét havas télen a förgeteg ne lökje földre, majd áll a boglya ködöt öltve, a vadludak felette szállnak, a dér megsózza karácsonyra, s finom lesz Jézus csacsijának, kikericsek közt bánat-boglya. Bukik tüzes nap kék hegyekre, fácánkakas pihéje repdes, és jajgat a kukoricaszár: arany-gyerekkel hajló vemhes, a porban tömött zsákkal terhes menyecske aprózgatva lépdel, urát elvitték napkeletre, az élet le van öntve vérrel, bukik tüzes nap kék hegyekre. Káromkodások szárnya csattog, botlott egy ember vén gebéje, korbács hiába pattog rajta, csak szőre repül csillagfénybe, én, az isten sörényes ménje, megbotlom égi kék szántáson, az Isten énrám korbácsot fog, most kezdődik el kínzatásom, káromkodások szárnya csattog.