Anna Margit bohócai

Bohócok, bábuk, angyalok és lovak. De az arcok nem arcok – maszk. Sok púder, sok pirosító, hangsúlyosan körülírt, tágrameredt szemek. Csökött kis kezek kukkantanak elő a nagyra nőtt testek mögül. Lompos fenekű, rövid lábú akt, derekán gondosan megkötött, csinos maslival. És Hamletet még soha, senki nem gondolta ilyen bárgyúnak. A nevethetnék mégis a száj sarkára fagy. Századunknak nincsenek hősei, nincsenek mártírjai. A halottakat tízévenként kiveti a sír. Ha benzinnel leöntöd és felgyújtod magad, a hírügynökségek perceken belül megmagyarázzák tetted okát a világnak: neurosis anancastica, kényszerneurózisban szenvedtél – így, tudományosan. Isten halála volt a jel. A ledöntött szobrok összetörték mindazt, amit eddig gondolt, amit eddig épített. Romok oromfalai között kódorgunk, térdig a hajdanvolt eszmék és világképek törmelékében. Itt mászkál ő is: talál egy bábut, egy bohócot. A bohócot, a bábut, Hamletnek nevezi. Mindenki tudja – ez játék. Hamlet már nem él, hiszen ő volt a gyengébb.