Comedia perpetua – a műfaji megjelölésnek ez a formája talán hangsúlyosabban utalhat egy lehetséges előadás stílusára.
Ugyanis nemcsak arról van szó, hogy a játék folyamatos ideje nem szakítható meg szünettel, hanem arról is, hogy ebben a komédiában a szöveg kifejezetten zenei szervezettségű.
A mondatoknak önálló ritmusuk van, s ezáltal olyan alapegységet képviselnek, mint a zenében a hangok és a hangsorok. Ezt a ritmust nemcsak a mondat prózai tartalma, az értelme befolyásolja, hanem az is, hogy a mondat, illetve a mondatok sora milyen nagyobb egységben foglal helyet. A darab bizonyos szempontból az operát tekinti mintájának, áriákból, duettekből és tercettekből építkezik. Ezeknek a nagyobb egységeknek az egymásrahatása adja a darab szerkezetét.
És végső soron a szereplők hangszínét is meg lehetne adni. Klára mezzoszopránban, Zsuzsa altban, Jóska tenorban beszél. Az egyetlen valóban prózai mondat Andrásé.
Az előadás módja szintén zenei műszóval jelölhető: con amore játszandó, tehát a szeretetteljes bensőségességnek azon a szintjén, ami megengedi, hogy a kimondott szóról ne lehessen egyértelműen eldönteni, hogy vajon nem elhallgatott gondolat-e.
A nyitott színpadon teljesen üres szoba. Mély, magas, tág tér. Minden valódi. Az is, ami egyelőre nem látható. Most, tekintettel a nagytakarításra, a falakon nem maradt más, csupán a képszögek, valamint a bútorok, a szőnyegek, a képek és a képecskék és a nagy falitükör helye; de a szögek valódiak, valódiak a koszolódások is, azok a valódi tárgyak hagytak itt nyomot, melyek a játék végén majd ismét valódi helyükre kerülnek.
A fal színe eredetileg fehér volt. Aranyozott csillár lóg a mennyezetről.
A rivaldával párhuzamosan, valamivel a színpadnyílás vízszintes felezővonala fölött, egy karnisrúd fut át a jobb oldali és a bal oldali takarás között. Rézből van, de eloxidálódott. A játék utolsó pillanatában ide kerül fel az a hatalmas, habos muszlinfüggöny, amit majd el is húznak, hogy mögötte bontakozhassék ki teljes pompájában a szemérmes végzet, s a játéknak vége legyen.
A rivaldával párhuzamos falon félig nyitott, szárnyas ajtó, olyan üveges ajtó, amely minden rendes polgári drámában játszik. Mögötte hall; a hallban zsúfolták össze a szoba teljes berendezését, oly módon, hogy az egymásra halmozott bútorok és tárgyak között csupán egyetlen járásnyi hely maradjon.
Csak biedermeier bútorok használhatók; a könyvszekrény, a komód, a kanapé, a fotel, az asztalka és a tükör kizárólag biedermeier lehet, s csupán a mérhetetlenül sok tárgyacska származhat másféle korszakokból, mondjuk, az empire-tól a szecesszióig, de ennél újabb tárgy nem kerülhet a szobába – azon a pontosan életnagyságúra nagyított és barnított amatőr felvételen kívül, mely egy szép fiatal férfit ábrázol fürdődresszben, amint valami folyóból kijön.
Ezt a rámára kasírozott képet még nem távolították el, a nézőtérrel szemben, a hall ajtaja mellett függ a falon, de ha majd leakasztják és kiviszik, akkor bántóan fehér foltnak kell a helyén maradnia.
A járás végén, a hall mélyén még egy ajtó nyílik, az is nyitva van: az előszobára látni, onnan közelíthető meg a konyha és a fürdőszoba, s onnan fognak minden, takarításhoz szükséges holmit behordani.
A szoba lágyan világított, mondhatnánk, dereng, a hallban félhomály van, de az előszobába, hogy a lakás perspektívái tökéletesek lehessenek, keményebb fény is betűzhet. A fények mennyisége és minősége a játék ideje alatt nem változik, hiszen valójában nem megy az idő, még ha minden valóságos is; vagy éppen, mert minden valóságosnak tűnik, ezért nem megy az idő.
A szoba bal oldali falán még egy ajtó, ez kisebb, de ez is nyitva van.
KLÁRA
A bal oldali ajtón bejön. Hol van, Zsuzsika? Hová tűnt? A hallon át kimegy.
Szünet .
ZSUZSA
Gyorsan bejön a bal oldali ajtón, kezében hosszú nyelű partvis, találomra pókhálózni kezdi az egyik falat.
JÓSKA
A hallon át bejön, kezében vízzel teli vödör. Nincsen itt? Zsuzsika! Hagyd már a fenébe azt a falat. Figyelj rám, Zsuzsika! Én nem hazudok.
JÓSKA
Tegeztem? Higgye el, hogy ez bolond. Éjszaka kilesheti. Ha süt a hold, akkor kimegy a kertbe, de nem ám az ajtón, hanem az ablakon, és táncol. Ma éppen holdtölte van. Még a kutyák is vonyítanak neki. Nézi a holdat és táncol. És kopasz. Az csak paróka a fején, ha éjjel leveszi a parókáját, akkor teljesen kopasz. Foga sincs már, csak műfogsora. Hálóingben táncol. Képzelje el.
JÓSKA
Nyolcszázhatvan négyszögöl.
ZSUZSA
Tulajdon vagy bérlemény?
JÓSKA
Szerelmes belém. Leteszi a vödröt. Tőle kaptam ezt a nadrágot is. Úgy tesz, mintha még mindig gyerek lennék, mintha megengedhetné magának. Megsimogatja az arcomat. Kérdezi, kell-e pénz. Kérdezi, hogy fürödtem-e, mert túl erős a szagom. A lány hátára tapad, finoman megérinti a melleit.
Dulakodnak, a vödör fölborul, a víz kiömlik.
ZSUZSA
Kurvának nézel te engem?
Pofon üti a fiút.
Szünet.
KLÁRA
A bal oldali ajtón bejön. Zsuzsikám, kedves, a sikáláshoz föl kéne tenni melegedni a vizet a nagyfazékban. De én ezt nem bírom mind észben tartani. Inkább elmegyek valahová. Jóska majd lesz olyan kedves és fölteszi. Nem tudom, hová. Átmegyek Romsauerékhoz. Vagy valahová. Itt csak láb alatt vagyok. Kimerültem. Csináljanak, amit akarnak. Jóska mindenben segít. Elfáradtam. Rettenetesen fáradt vagyok.
ZSUZSA
A partvissal pókhálózza a falat. Tessék menni nyugodtan. Csak azt szeretném kérni, hogy mégse tessék engem így szólítani. Inkább Zsuzsának. Nem szeretem, ha becéznek.
KLÁRA
Most minek zavarja meg azokat a szegény pókokat? Tudja, milyen érdekes állat a pók?
ZSUZSA
Minden pókot meg fogok ölni.
KLÁRA
Ha a díványon heverek, órákig el tudom nézni, ahogy lesben ülnek a sarokban. A szemem még nagyon jól működik. Mindent látok, pontosan. Minek hagytam, hogy erőszakoskodjon velem? Engem a piszok már egyáltalán nem zavar. Mire való itt ez a felfordulás? A piszok is szép. Az is szép, ami csúnya. Majd ha öreg lesz, akkor meg fogja érteni, hogy minden jó, ami van. Mi történt azzal a vízzel? Csak az a rossz, ami nincs. Az csúnya. Az nagyon csúnya.
JÓSKA
Felrúgtam a vödröt.
ZSUZSA
Véletlenül felrúgta a vödröt.
JÓSKA
Amikor a nyakába akartam harapni.
ZSUZSA
Legalább fölázik a mocsok, könnyebb lesz sikálni. De nekem ne tessék ilyesmiket mondani. Ha azt tetszik mondani, hogy a piszok szép, akkor az életemnek semmi értelme sincs. Gyűlölöm.
KLÁRA
Csak arra kérném, ne tetszikezzen. Ez olyan cselédes.
ZSUZSA
Minden kicsi mocskot külön gyűlölni tudok. A hajszálakat a díványpárnán. A beszáradt fogpasztát a fogkefe tövében. A port. Gyűlölöm. Legszívesebben hosszú körmöket növesztenék. Csak azért tetszik azt mondani, hogy szép, mert nem tetszik ismerni a mocskokat. A konyhák sarkában, a mosogatók alatt. Ott olyan, mint a békanyál, nyúlós és hideg. A lábasok füle mögött megkövesedik. Késsel kell vakarni. A fürdőkádban szőrös retek. Az ajtókon zsíros kéznyomok. A pehelypaplanok bűzlenek. A napra kell kitenni. A padló hézagjaiban porgumók. Aki nem nézi, nem látja. Mindenkinek másféle van, a magáéhoz mindenki hozzászokik, de minden másféle mocsok is ugyanolyan. Nekem azért volt olyan sok helyem, mert mindig elölről akarom kezdeni. Meg kell jól figyelnem. Ki kell tanulnom.
JÓSKA
Nem kéne levenni András bácsi képét?
ZSUZSA
Azt tetszik hinni, hogy amikor én ide beléptem, és mosolyogtam, és úgy csináltam, mint aki zavarban van, nem láttam rögtön, hogy a Klára néninek milyen mocska van? Mindig így csinálom. Ez a trükköm. Engem nem lehet megtéveszteni. Forgatom a fejem, mintha zavarban lennék, felkeltem azt a szükséges bizalmat, aztán figyelhetem, hogy milyen hely lesz ez nekem. Ez ki volt?
Leemelik a képet a falról.
JÓSKA
Édesanyámnak így mesélte.
KLÁRA
Néha én is hazudhatok.
Szünet, a hall felé viszik a képet.
ZSUZSA
Azt tetszik látni, hogy szemérmesen félrehajlok, pedig a szekrény lábát nézem, az sok mindent elárul. Ha van rajta egy vízszintes csík, akkor utoljára úgy súroltak itt, hogy a helyén maradt, mert ezek maguk sem tudják, hogy mit akarnak, nekik minden csak egy szokás. Szerényen lesütöm a szemem, és közben figyelem a szőnyeg rojtjait. Ha kifésülik, akkor az óvatosságra int. Vagy elmélázok hirtelen, és felmérem, hogy mennyire zsírosak a kárpitok, mert ha nagyon zsírosak, akkor sok vendégségre számíthatunk.
KLÁRA
Ez az egyetlen, amit féltek maguktól. Csak ez a kép maradt. Azon a délutánon készült, amikor megismerkedtünk Gödön.
ZSUZSA
Nem gondolkodom, nem ítélek. Még bele kell néznem egy fiókba, meg kell szagolnom az úr törülközőjét, végig kell simítanom a partvis nyelét.
KLÁRA
Ne oda vigyék, Zsuzsa.
Visszafordulnak, elindulnak a bal oldali ajtó felé.
ZSUZSA
Gyanútlanok. Körbevezetnek, mutogatnak. Hogy ez lenne, meg az lenne, hogy így lenne jó, úgy lenne jó. Még itt is van, ugye, egy ilyen kis benyíló, és ott szoktuk lógatni a kolbászokat. Én meg, ha valami gyanúsat észlelek, akkor csak azt suttogom, hogy jaj, de érdekes, még egyáltalán nem láttam ilyen vécédeszkát sehol, és fölemelem. És kész. Már láttam is. Már tudom. Ők meg röhögnek, hogy majd jól elbánunk vele. Bolondok.
KLÁRA
Elmegyek. Szeretem hallgatni, ahogyan beszél, s ha itt maradnék, akkor én is beszélni kezdenék.
Egyedül marad a szobában.
Ezt nem akarom. Mégis szeretnék itt maradni. Csak az a baj, Zsuzsa, hogy ha elmennék, és teázgatnék Romsaueréknál a verandán, és ezt mégis szeretném, mert egy hatalmas tulipánfa borul a verandájuk fölé, akkor itt kellene hagynom a cselédemet. Nem szeretem a cselédeket. Nálunk sok cseléd volt. Loptak. Szerettem hallgatni őket, ahogyan meséltek. Így, ahogyan mesél. Ilyen uraknak való, hamis hangon. Ez megalázó. De én is voltam cseléd. Hallani akartam, hogyan beszélek magukkal. El sem képzelheti, milyen botrány lett belőle. Mert az a kép nem akkor készült, nem azon a délutánon, amikor megismerkedtünk Gödön, hanem hozzájuk álltam be cselédnek. Mit csinálnak, Zsuzsa?
Hosszú szünet.
Beszélek. Pedig nem volna szabad beszélnem. Harminc éve hallgatok, hogy a halálomig kitartson az a tíz év, amikor éltem. És nem is hagyhatom magára ezzel a fiúval, Zsuzsa, mert ő most olyan, mint amilyen ő volt akkor, amikor a vízből kijött. Erre vártam. Ilyenkor olyanok a fiúk, mint az őzsuták. Pelyhesek és törékenyek. Kérem, ne engedjen benyúlni a szoknyája alá.
ZSUZSA
Egyedül visszajön. Itt semminek nincsen szaga. A konyhaszekrény felső polcán néhány tealevél. Száraz törülköző. A szemetesvödör alján egy szelet szalámi héja. A fűszerespolcon tíz deka megpudvásodott pirospaprika. Ha nem délelőtt érkeztem volna, akkor bizonyára hagyom magam megtéveszteni. Nem tetszett itt félni, így? De mindig délelőtt érkezem. A délelőtti fény, ha nem is süt a nap, minden kicsi részletet jól kihoz.
KLÁRA
Az éjjeliszekrény fiókjában van a pisztoly. Úgy maradt az is, csőre töltve. Nem túlságosan ijesztő jószág, én loptam neki az anyjától, egészen kicsi, és lehet, hogy már nem is működik. Lehet, hogy már akkor sem működött, mert ő sem tudta vele megvédeni magát. Bár azt mondják, egy lövést leadott vele, elvétette, a tükörbe lőtt, s abban a pillanatban lőtték szíven. Képzelje el, milyen szép halál, abban a pillanatban hunyhatta le a szemét, amikor a tükörképe csörömpölve összetört. Visszaszereztem a múzeumból. Annyi időm talán mindig marad, hogy odakaphatok. De senki nem jön.
ZSUZSA
A por megőrzi az óvatlan mozdulatok nyomát.
KLÁRA
Reggel fölkeltem a díványról, és főztem egy teát.
ZSUZSA
Az ágynemű érintetlen maradt, mert tartogatni tetszett.
KLÁRA
Délben fölkeltem a díványról, és ettem egy szelet téliszalámit.
ZSUZSA
Nézni tetszett a pókokat, és a rádió skáláján lekoptak a betűk a csavargatástól.
KLÁRA
Éjjel fölkeltem, és kimentem a kertbe.
ZSUZSA
Napjában háromszor tetszett megkerülni az asztalt, s ilyenkor az asztal széléről mindig lesodródott egy kevéske por.
KLÁRA
Érzed te is, milyen jó, hogy nézzük egymás szemét, és beszélgetünk?
ZSUZSA
Mert egyedül maradtunk.
KLÁRA
Hol marad ilyen soká?
Szünet.
ZSUZSA
Nem vettem sok vimet, mert rögtön láttam, hogy itt nincsenek ujjlenyomatok. Semmit nem fogtál meg soha.
KLÁRA
Vastag, meleg, nagy szemű pulóvereket kötöttem neki, ahogyan nőtt, egyre nagyobbakat.
ZSUZSA
Vettem bútorpasztát, biopont, extratomit, szidolt és nagyon sok ultrát. A porhoz ultra kell. Mindent fölírtam a füzetbe, mert vettem füzetet is, kettő ötvenért, kockásat. A visszajáró pénz a konyhaasztalon van.
KLÁRA
Nem fogom eltenni a pénzeket, mindent nyitva hagyok.
KLÁRA
Kilenckor keltek, elkészítettem a fürdővizet, fél tízkor ültek asztalhoz. Nyáron, ha szép idő volt, a teraszon kellett terítenem. Fehér batisztblúzt viseltem, kicsit magasított sarkú cipőt, és ilyenkor az volt az első dolgom, hogy a csíkos napernyőt egy kurblival a terasz fölé tekerjem.
ZSUZSA
Nem hiszem, hogy igaz lenne.
KLÁRA
Álltam a fényben, semmi nem volt az enyém, a vas nyekergett, s ahogy lassan a terasz fölé csúszott az árnyék, jó volt érezni a mellemet. De néha azt mondták, hogy a kertben akarnak reggelizni. Egy bokor árnyékában terítettem a fűre, még harmatos volt, ilyenkor mindent összetörtek, a fehér abroszon szétkenődött a méz, a vaj, a marmelád, vizesek lettek és sárosak. A kegyelmes asszony a csipkeruhákat szerette, kövérek voltak és fehérek, néha kilestem őket az emeletről. Aztán délelőtt magamra maradtam. A tanácsos úrnak heresérve volt. Először egy pudriét loptam el. Nem vette észre. Aztán elloptam egy lila selyemcipőt.
ZSUZSA
Csak azt fogom ellopni, amit szeretsz.
KLÁRA
Loptam kötvényt és gyűrűt is.
ZSUZSA
Szeretném, ha gyűlölnél.
KLÁRA
Nem tudok senkit szeretni.
A fiú a hallon át visszajön.
ZSUZSA
Így nem lehet takarítani.
ZSUZSA
Elég volt. Felemeli a vödröt, a fiú kezébe akarja adni. Gyerünk.
Dulakodnak.
KLÁRA
Hagyja csak, ne erőszakoskodjék, Zsuzsa. Dolgozni fog.
JÓSKA
Ordít. Mindent széttörök. A vödröt a hallba hajítja. Felgyújtom a házát.
KLÁRA
Ne zavartassa magát, Zsuzsa. Én tanítottam, hogy érzéseit hagyja egyszerű szavakba sűrűsödni, aztán minden gondolatát mondja ki nekem, hangosan. Most már rajta vagyunk. Nem tehet róla. Csak velem tud beszélni önmagával. A szülei nagyon primitív emberek, ő viszont okos. Államférfi vagy filozófus lesz belőle. Mutassuk meg Zsuzsának.
ZSUZSA
Nem érdekel.
A hallon át kimegy, kiviszi a vödröt is.
JÓSKA
Előtte nem csinálom.
KLÁRA
Hallatlanul hamisan viselkedsz, kisfiam. Próbáld egy kicsit lazábban. Nem azt kell kimondanod, amit gondolni szeretnél. Lazíts. Hanem azt, ami valóban megfordul a fejedben. Óvatosabban figyelj rá, ne ilyen görcsösen. Ha ilyen hazudós leszel, akkor csak egyre rosszabb. Kezdjük. Mit szeretnél?
JÓSKA
Ronda vagy, öreg vagy. Nincs hajad, nincs fogad. Utállak.
KLÁRA
Nyugodtan kimondhatod.
JÓSKA
Nem fogom kimondani.
KLÁRA
Túlságosan érzelmes lettél.
JÓSKA
Nem fogok mindent összerondítani.
KLÁRA
Így nem sokra viszed.
JÓSKA
Nem akarom vinni semmire.
KLÁRA
Nagyon jól tudom, hogy mit szeretnél. Nem kell elsietned.
KLÁRA
Gyere. Lazítsuk magunkat tovább.
Hanyatt fekszenek a víztócsába, lábtól fejig, egymáshoz egészen közel; szünet.
Zsuzsa a bal oldali ajtón bejön, egyenként a földre dob három súrolókefét, majd a hallon át kimegy; szünet.
Nagyon hosszú csend.
KLÁRA
Ettől a nőtől túlságosan begörcsösödtek az izmaink.
JÓSKA
Nem vagyok itt. Egyáltalán nem itt vagyok. Megszűntem. Eltűntem. Fekszem a tenger színén. Mintha én lennék a víz.
KLÁRA
Előrelátóbb lehettem volna, nem kellett volna hagynom, hogy elkezdje.
JÓSKA
Sima vagyok. Mégis ringat egy kicsit. Jó lenne, ha valaki megfogná a csuklómon az ütőeret.
KLÁRA
Még kitérhetsz az útjából.
JÓSKA
Szürke a tenger és szürke az ég. Szeretném, ha valaki végignyalná a bőrömet.
KLÁRA
Akár úgy is, hogy mindent megteszel, amit akarsz.
JÓSKA
A pénzem elfogyott. Esik az eső. Éjjel átmásztam egy kerítésen, hogy befeküdhessek egy strandkosárba. A kosár tetejére terítettem a pulóveremet, hogy ne csurogjon a nyakamba a víz. Csak reggel aludtam el.
KLÁRA
Ezt még nem mesélted.
JÓSKA
Mire kinyitottam a szemem, sütött a nap. Sima volt a tenger, és láttam, hogy egy öbölben vagyok. Az öböl túlsó csúcsain fehér sziklák nyúltak a kék tenger fölé, hatalmasak. Két napja semmit nem ettem, mégis ott akartam maradni. Elmentem, hogy keressek egy vízcsapot.
KLÁRA
Szegény drágám, nem adtam elég pénzt veled.
JÓSKA
A fehér szálloda erkélyein emberek mozogtak a piros csíkos napernyők alatt. A teraszon csörömpöltek a reggeli edényei. A vízcsap mellett, a földön, találtam egy zacskóban egy megbarnult banánt. Megettem, és vízzel ittam teli a gyomromat. Mire visszatértem a partra, ott feküdt a napon egy fiú. Hosszú volt, a bőre barna és szőrtelen. Úszónadrágja sárga. Sima hasa egyenletesen süllyedt és emelkedett. Amikor fölébredtem, velem szemben ült és figyelt. Zöld volt a szeme. Nem tudtam, hol vagyok. A forró szellő pálmákat zizegtetett. Felállt, lement a vízhez, belegázolt és visszanézett, aztán úszni kezdett a sziklák felé. Amikor én is kimásztam a vízből, már fönn ült a forró, fehér kövön. A látóhatáron hajók vonultak, az öböl partján a testek felcsillanó pontjai a színes fürdőkosarak között a fényben. Lihegtem. Megfogta a kezem, s az ujjával kitapintotta a csuklómon az ütőeret.
KLÁRA
Csodálatosan álmodsz.
JÓSKA
Mintha én lennék a fejem fölött a szürkeség. A tócsában fekszem a szobában. És én lennék alattam a szürke víz. Ringatom magam a tengeren. Fölrúgtam egy vödör langyos vizet.
JÓSKA
Itt semminek nem szabad elmozdulnia.
KLÁRA
Jaj, nagyon kívánom a tested.
JÓSKA
A mozdulatlan a tökéletes.
KLÁRA
Csak az tökéletes, aki halott.
JÓSKA
Róla ne beszéljünk.
KLÁRA
Szemüveggel olvasott.
KLÁRA
Nem bírta magán a ruhákat. Nevettem rajta: egy vak forradalmár.
Zsuzsa a hallon át bejön két vödör vízzel, az egyik vödröt leteszi a hall ajtaja elé, a másik vödröt a bal oldali ajtóhoz viszi, mosni kezdi az ajtót.
KLÁRA
Két év eltelt, míg rájöttem, hogy nem lát az utca túlsó oldalára. Nem volt hanyag, csak nem szerette a ruhákat. Vacak, drótkeretes szemüveget használt az olvasáshoz, s mindig lecsúszott egy kicsit az orrán. Meztelenül szeretett üldögélni az ágyamon. Azt mondta, boldogok, akik nem látnak és hisznek. Az előszobában kilépett a cipőjéből, letépte a nyakkendőjét, a szobájában levette a nadrágját. Azt mondta, bőven elegendő, ha a dolgok körvonalait érzékeljük pontosan. Ha egyszerre túl sok részletet érzékelünk, akkor az megakadályozza, hogy bármit is tegyünk. Ha pedig semmit nem teszünk, akkor lehetetlenné válik, hogy a dolgokat olyan véglegesre, befejezettre és tökéletesre formázzuk át, amit már látni is érdemes. A konyhában hagyta az ingét; a zokniját a cselédszobában húzta le. Olyan világos volt a szeme, mint neked, néha zöld, néha kék, az árnyékot szerette, a napon hunyorgott.
JÓSKA
Nem akarom megérteni.
Felül.
KLÁRA
Rajtam sem volt ruha. Letette a könyvet, és kinyújtotta a kezét. Az alsónadrágjába akasztottam az ujjamat.
KLÁRA
Kérem, legalább a kezed.
A fiú feláll, nyújtja a kezét az öregasszonynak, felhúzza a földről, így maradnak.
JÓSKA
Ne akarj vele összetéveszteni.
KLÁRA
Ilyenkor már ne beszéljünk. Találj ki valamit, ami jó lehetne.
Zsuzsa átviszi a vödröt a hall ajtajához, mosni kezdi.
JÓSKA
Mondd utánam: ha nem szereztem volna pisztolyt, akkor nem tudta volna megölni magát.
KLÁRA
Egyetlen szót sem akarok többé hallani.
JÓSKA
Ha elbújtattam volna, akkor még mindig élne.
KLÁRA
Csak te vagy nekem. Érezni szeretném, hogy élek. Találj ki valamit, de ne szó legyen. Csinálj valamit velem, hogy érezzelek.
JÓSKA
Mondd utánam: ha nemcsak magamat szerettem volna, ha nem lettem volna gyáva szeretni, akkor most nem kéne játszanom, akkor most láthatnám a szemét. Akkor nem kéne velem játszanod.
KLÁRA
Nem bírom tovább! Ez már nem játék. Ölelj meg!
A fiú pofon vágja az öregasszonyt.
Szünet, nézik egymást.
KLÁRA
Miért játszod ezt velem? Tönkreteszlek.
JÓSKA
Ami van, az nekem éppen elég.
KLÁRA
Most is neked adhatom. Mindent elvihetsz. Nekem már semmit nem jelent.
JÓSKA
Szeretném a nagy kagylót, a komódot, a szőnyegeket, a családi albumot. Szeretném tudni, hogy amit elmeséltél, az mind az enyém lett.
KLÁRA
Vagy én is elmehetek. Valahová. Minden a tiéd, itt maradhatsz.
JÓSKA
Amíg élsz, semmit nem tudok kezdeni vele.
KLÁRA
Akkor mindent eladnék, a pénzen azt vehetsz, amit akarsz.
JÓSKA
Ha meghalnál, akkor mindent így hagynék. Csak a képet vinném föl a padlásra, s akkor teljesen olyan lenne, mintha nem történt volna semmi. A házat becsuknám.
JÓSKA
Gyászolnék. Úgy gondolnék rád, mint az apámra. Te voltál az anyám.
ZSUZSA
Most aztán már elég a pofázásból.
JÓSKA
A kerítésbe áramot vezetnék.
ZSUZSA
Mosd az ajtót, mert este lesz.
JÓSKA
Nézném, ahogy lassan az egész szétrohad.
A fiú a másik vödörhöz megy, mosni kezdi az ajtót, némán dolgoznak; hosszú szünet.
KLÁRA
Ugye, mondtam, hogy dolgozni fog.
A lány énekelni kezd; pentaton dallam, amit a színésznőnek kell improvizálnia; a fiú lemossa az üveget, a lány újságpapírral pucolja utána; mozdulataik összerendeződnek; a fiú füttyögéssel kíséri a dallamot, a kíséretet a színésznek kell improvizálnia.
KLÁRA
Kislány koromban taníttattak zongorázni, ez hozzátartozott az úri neveltetéshez. Tudok angolul, franciául és németül. De botfülem van. A kiejtésem is csapnivaló.
A lány énekel, a fiú fütyül, dolgoznak.
KLÁRA
Amíg élek, minden az enyém.
A lány énekel, a fiú fütyül, dolgoznak.
KLÁRA
Ne száraz papírral csinálja, Zsuzsa.
A lány énekel, a fiú fütyül, dolgoznak.
KLÁRA
Kifejezetten kellemes hangja van. Talán inkább énekesnőnek kellett volna mennie.
A lány énekel, a fiú fütyül, dolgoznak.
KLÁRA
Még nem tudom, hogyan rendelkezem.
A lány dalol, a fiú fütyül, dolgoznak.
KLÁRA
Ne dobja el minduntalan az átnedvesedett papírt. A száraz papír karcokat és csíkokat csinál. Az átnedvesedett papírt mindig hozzáfogjuk a száraz papírhoz. Ezt igazán megtanulhatta volna már valakitől.
A lány énekel, a fiú fütyül, dolgoznak.
KLÁRA
Végül is nem mentem el. Beszélek. De nagyon hálás lennék, ha csend lenne végre.
A lány hirtelen abbahagyja az éneklést, a fiú fütyül, dolgoznak.
KLÁRA
Csend van. Így dolgozni is jobban lehet.
A fiú fütyül, dolgoznak.
ZSUZSA
Három gyökérkefét vettem.
KLÁRA
Az ember annyit ér, amennyit a mozdulataival képes elérni. Ha pontosan pucolnak, ha nem csak a pénzemért, akkor tökéletesedik a lelkük is. Én az önmegtartóztatásban igyekszem tökéletesíteni magam.
ZSUZSA
Nem kell félnie, én mindenkit kivakarok a mocskából, rendesen.
KLÁRA
Ha meghalok, az mindenképpen nyomot hagy.
ZSUZSA
Minden nyomot el lehet takarítani.
KLÁRA
Helyesebb lenne, ha maga is befogná a száját, mint ez a csíra.
A fiú hirtelen abbahagyja a fütyülést, dolgoznak.
KLÁRA
Mindenki a magáét. Semmire nem vagyok kíváncsi, amit mondanak. Élni fogunk. Az úr figyel, a cseléd dolgozik. Ne szóljunk egymáshoz.
Némán dolgoznak.
JÓSKA
Mátyás király Gömörbe, beleszart a gödörbe. Aki előbb megszólal, az eszi meg a vödör szart.
Hosszú szünet.
KLÁRA
Jó lenne, ha az ütemet egy kicsit gyorsítanánk. Amíg beszéltünk, az a látszat keletkezhetett, hogy egyenlőek vagyunk.
KLÁRA
Ne lazsáljanak. Minden mozdulatukból szemtelenül kispórolják a lelküket. A mozgás tökélye a mozdulatlanságéval nem összecserélhető. És főleg alaposabban. Nem gondolja, Jóska, hogy az ajtókeret fölső peremén is végig kéne mennie?
KLÁRA
Gyöngyöt vetettünk a disznók elé.
JÓSKA
Három vödör szart eszik.
Klára elindul a fiú felé.
ZSUZSA
Az öreg Romsauer beszélt ennyit a végbeléről. De hogy egy ilyen szép, erős fiú?! Sváb volt. Te sváb vagy?
KLÁRA
Hiába ingerkedik, Zsuzsa. Ellenőrzöm, amit csinálnak.
KLÁRA
Nyúljon csak föl oda, fiam. Nem sváb ez, csupán úgy neveltem, hogy anális szinten maradjon. Látja, milyen poros maradt?
ZSUZSA
Szerelmes voltam belé. Mindig kell ugyan egy kis hely, ahol por marad. Kilencvenhét éves volt, de reménykedtünk, hogy a százat megéri.
KLÁRA
Majd én megmutatom. Adja a rongyot.
ZSUZSA
Úgy éltünk abban a kis lakásban, mint a galambok. „Ha a százat megérem, akkor feleségül veszlek, fiam.”
ZSUZSA
Olyan volt a teste, mint egy pihe. Délután, ha a fotelban ült, az ölébe vont. Én tettem a kádba, fürösztöttem. Ő volt az én kisfiam, én voltam az ő kisfia. Azzal ne tessék csinálni, Klára néni.
KLÁRA
Látja, felpiszkálta bennem az életkedvet. Én mindenre kapható vagyok. S ha már dolgozni kell, akkor nem ismerek nagyobb kéjt, mint ha valaminek nekieshetek. És befejezhetem.
ZSUZSA
Ha tökéletes tisztaságot tudnánk teremteni, akkor nem lehetne mindig újrakezdeni.
KLÁRA
Ez nekem egyáltalán nem szokatlan. Reggeltől késő estig vakartam, mostam, pucoltam. Megelégeltem, hogy örökké úrnő legyek. Életem legboldogabb tíz éve volt. Minden pillanat reményt adott, hogy befejezhető. A véremben van, hogy tökéletes cseléd lehessek.
ZSUZSA
Könyörgöm, ne tessék vimmel csinálni.
KLÁRA
Néha az úr is meglátogatott éjjel a szobámban. Erről ő persze nem tudott. A tisztaság kurvája voltam.
ZSUZSA
Úrnő tetszett maradni. A vim leveszi a fényt is. Mindent el tetszik rontani.
KLÁRA
Egy rendes cseléd mindent tönkretesz. Dolgozz, és mesélj.
ZSUZSA
Kifésültem a korpát a hajából, vágtam a körmeit. A rendes cseléd óv a pusztulástól. Jaj, fiam, ha egyszer még úgy adná az Isten, hogy az enyém lehetnél. Ezt szokta volt mondani. Délután mindig az ölébe ültem. Sóhajtozott. Jaj, fiam, szokta volt mondani, nekem már csak szarni jó. A felesége ruháit hagyta rám, ahogyan szokás.
KLÁRA
Te pedig ne állj itt tétlenül, hozd a forró vizet, rögtön sikálni kezdünk.
JÓSKA
Nem hagyom egyedül vele.
KLÁRA
Majd megkérjük, beszéljen hangosan.
ZSUZSA
Örököltem már ruhákat, hamis gyöngyöket, egy egész pipatóriumot, Prudhon műveit bőrkötésben, fazekat a hozzá való födővel, türkizköves fülbevalót, kulcskarikát, kaptam irrigátort, kapcsos imakönyvet, rongyszőnyeget, bordó ágytakarót, tökgyalut, egy egész háztartást berendezhetnék vele.
KLÁRA
Vagy menj szépen haza, kisfiam. Többé nem szeretnélek hiába fizetni.
JÓSKA
Ingyen is maradnék.
ZSUZSA
Csak egy kis ház kéne még.
KLÁRA
Vele jobban megleszek.
ZSUZSA
A kertet is szeretném.
Klára felemeli Jóska vödrét, a rivaldáig megy vele, a vizet nagy ívben a padlóra önti, térde alá szakszerűen rongyot hajtogat, sikálni kezd.
ZSUZSA
Ha Klára néni meghal, s minden az enyém lehet, akkor idehozom a kisfiam.
KLÁRA
Nem is mesélte, hogy van fia.
Zsuzsa is felemeli a vödrét, a színpad ellenkező oldalán a rivaldáig megy vele, a víz felét nagy ívben a padlóra önti, térde alá rongyot hajtogat, sikálni kezd.
ZSUZSA
Rögtön kivágnánk a fenyőket, a hársakat, a vadgesztenyét, kiirtanánk a bokrokat. Már nagy fiú. Szép és erős.
KLÁRA
Egyszer hozza el nekem.
ZSUZSA
Sehol nem maradna árnyék.
Jóska kimegy a hallba, kotorászik a felhalmozott bútorok és tárgyak között, ki akar húzni egy fiókot, a bútorhalom zörögve, csörömpölve ledől; magához veszi, a zsebébe csúsztatja a pisztolyt, kimegy.
KLÁRA
A diófákat mégis meg kéne hagynia, legyen dió a karácsonyi bejglibe.
ZSUZSA
Tavasszal ültetnék borsót, babot. A virágágyásban lenne rózsa és liliom.
KLÁRA
Melltartó van rajtad?
ZSUZSA
Sikálás közben jobban érezni a mellet, mint bármikor.
KLÁRA
Kellemesen csúszkál a bimbón a blúz. Én se vettem.
ZSUZSA
És ahogy kedvesen hátramereszted a farod.
KLÁRA
A combunkat pedig jól összeszorítjuk.
Jóska visszajön egy vödör forró vízzel, a színpad közepén nagy ívben a padlóra önti a felét, rongyot terít a térde alá, sikálni kezd.
ZSUZSA
Este kilestelek a fürdőszobában.
KLÁRA
Ha tudtam volna, nem hagyom úgy el magam.
ZSUZSA
Szültél gyereket? Sima a hasad.
Szünet, mindhárman egyenletesen sikálnak.
ZSUZSA
Miért nem válaszolsz?
JÓSKA
Előttem nem tud hazudni.
Szünet, mindhárman egyenletesen sikálnak.
ZSUZSA
Baromfiudvart kerítenék a kertből, tartanék tyúkot, libát és kacsát. Kukoricát ültetnék, és vennék két választási malacot. Ha elég hideg lenne, akkor ölnénk karácsony előtt.
JÓSKA
A friss vér nagyon finom, hagymás zsíron pirítva. Engem apám megtanított ölni, mi minden évben ölünk. Van hurkatöltőnk és perzselőnk.
ZSUZSA
Akkor azt nem is kéne venni.
JÓSKA
Úgy használhatnád, mint a sajátodat.
ZSUZSA
És egész évre lenne zsír.
JÓSKA
A szalonnát én hasítanám, úgy szeretem, ha vastagon húsos.
ZSUZSA
Szeretőt tartanék.
JÓSKA
A dunyhákat reggelente a napra tennéd.
ZSUZSA
Férjhez is mehetnék.
JÓSKA
Ezt a sok vackot mind kidobnánk.
ZSUZSA
Nem kéne semmi porfogó.
JÓSKA
Dolgozni járnék, naplemente után a veteményest locsolnám.
ZSUZSA
Vennék részletre egy szekrényfalat.
ZSUZSA
Nyulat tenyésztenénk.
JÓSKA
Vennénk egy kocsit.
ZSUZSA
Estére behűteném a sört neked.
JÓSKA
A fiadat jobban szeretném, mint a sajátomat.
ZSUZSA
Egész nap várnék reád, de egy kicsit kéretném magam.
JÓSKA
A konyhában rontanék neked.
ZSUZSA
Nem tudnál kielégíteni.
KLÁRA
Nem érzem fáradtnak magam, nem is szédülök, csak fulladok.
KLÁRA
Ne törődjetek velem.
ZSUZSA
A pénzt nem adnád rendesen haza.
KLÁRA
Múló rosszullét lehet.
JÓSKA
Kék foltokat vernék a szemed alá.
KLÁRA
Még nem akarom abbahagyni.
ZSUZSA
Nem adnék neked tízórait.
KLÁRA
Nem tudtam még föladni minden reményemet.
ZSUZSA
Megérezném a szádon az intim-spray szagát.
JÓSKA
Rajtakapnál, amint megcicerészném a szép, erős fiad.
KLÁRA
Nem tudom, mennyi idő telt el.
ZSUZSA
Akkor a böllérkést szúrnám beléd.
Szünet; mindhárman egyenletesen, nyugodtan sikáltak eddig is, s az elkövetkezőkben is ugyanilyen egyenletesen és nyugodtan fognak mindhárman sikálni: mindebben nincsen semmi szimbolikus, tárgyilagos műveletnek kell lennie; súrolnak, a felsúrolt területet feltörlik, a rongyot kicsavarják, kiöblítik, és újra elölről.
KLÁRA
Mintha meghaltam volna már. Azt hiszem, búcsúznom illene. Valami történt velem, ami nagyon hosszú időbe telik. Most végre meghalok talán. Mozgott a kezem, most is mozog a kezem, hallom a hangokat, hallottam a hangotokat. Lassan besötétedik. Nem hirtelen lett sötét, mint mikor a villanyt eloltják. A fényt vonták vissza tőlem. Nem volt fenyegető, inkább puha, egyre puhább és egyre mélyebb, s hiába éreztem a térdem alatt a földet, mintha mindez nem is lenne itt és nem is az enyém, hanem mindenütt a végtelenben a meleg sötét, és a sötétben egy még sötétebb henger forogna, s hiába éreztem a kezem, hallottam a hangokat, ez a henger lassan, jaj, nagyon lassan föltekert. Lassú, nagyon lassú, alig mozog, mégis visz valahová, ez a lassúság a legfontosabb, erre vágytam annyira, hogy semmiféle vágyamat nem tudhatta más kielégíteni, soha. Mintha kétféle sötétség lettem volna mindig is, és most összetekeredtünk. Nem emlékszem, mit illik ilyenkor tenni. Kislány korunkban az örömöt a combunk közül piszkáljuk ki az ujjainkkal. De ilyesmi még nem fordult velem elő. Nem sokat lehet, csupán annyit, amennyi elhiteti velünk, hogy vagyunk. De hiába kábít el az ájulat, ha az mindig kinn marad, ami benn lehetne. Most bennem vagyok. Jaj, nagyon jó. Lehet, hogy nagyon rövid idő volt, ami nekem nagyon hosszúnak tűnhetett, emlékszem, mit mondtatok, és megint látom a padló csíkjait, mert amikor éppen annyi letelt, jaj,
nagyon jó volt, akkor a henger visszafelé kezdett forogni, és letekert. Most rossz nekem. Csak a fulladás volt kellemetlen. De az sem elviselhetetlenül.
Jóska két vödörrel kimegy a bal oldali ajtón; a két nő sikál.
KLÁRA
Mindent el fogok gyorsan mondani.
ZSUZSA
Bizonyára alacsony a vérnyomása.
KLÁRA
A padláson elrejtettem egy ládikót, teli van arannyal.
ZSUZSA
Ha nem jut elég vér az agyba, akkor persze minden kifehéredik.
KLÁRA
A padlás porában fogtok dobogni, szétbontjátok a kéményeket, mindent föltúrtok, mindent összehánytok, de semmit nem fogtok találni.
ZSUZSA
Vagy éppen magas a vérnyomása.
KLÁRA
A pénzem egy bécsi bankba tettem, de a számla száma titkos.
ZSUZSA
Ha túlzottan sok vér tódul az agyba, akkor minden elsötétedik.
Lassan, térden csúszva, sikálva közelítenek egymáshoz; szembe kerülnek, sikálnak.
KLÁRA
Újságpapírba csavarjátok a testemet, és a pincében fogtok elásni. De csak egyetlen óvatlan mozdulat, amint a földbe nyomjátok az ásót, a ház a levegőbe repül. Alá van aknázva.
ZSUZSA
Tessék megnyugodni, múló rosszullét, semmi több.
KLÁRA
Az ezüstöket zálogba adtam, és elégettem a zálogcédulát.
ZSUZSA
Értelmetlenül fárasztja magát a Klárika néni. Még bőven van idő.
KLÁRA
A bútorokban szerencsére rágnak a szuvak, a szőnyegeket eszi a moly.
ZSUZSA
Ismerem ám a füveket is, anyám javasasszony volt, az apám táltos ember.
KLÁRA
Minden elpusztul. Semmi nem marad.
ZSUZSA
Esténként főzök egy illatos gyógyteát.
KLÁRA
Késsel csináljátok inkább. Ez a végrendeletem. A véremmel még szeretnék összefröcskölni minden kárpitot.
ZSUZSA
Szeretném megcsókolni a kezed.
KLÁRA
Semmi nem tud visszatartani.
A sikálást abbahagyják, hosszan egymásra néznek, Zsuzsa finoman megérinti az ajkával Klárát.
KLÁRA
Nem csókolták harminc éve már.
Zsuzsa az ölébe vonja Klára fejét.
ZSUZSA
Én majd életet ölök beléd, ne félj.
Jóska a hallon át két vödör vízzel visszajön, leteszi melléjük, majd a harmadik vödörrel kimegy a bal oldali ajtón.
KLÁRA
Csak hazudni tudok.
KLÁRA
Nincsen aranyam, a házat nem tudom felrobbantani, nincs számlaszámom, az ezüstök árát régen föléltem. Amikor megszülettem, és a bába a lucskot lemosta rólam, az mondta édesanyámnak, ennek a kislánynak nagy sorsa lesz, nézze meg: menstruál. Kisasszonnyá pucoltak, rózsaszín tüllruhában ültem, kapcsos szarvasbőr cipőmet a nevelőnő fűzte be. Szűz voltam, első áldozásra mentünk, soha nem gondoltam komolyan, hogy lenne Isten, kurva lettem. Bálozni Badenba jártunk, orosz cigarettákat szívtam, polgári kanca voltam, Sforza gróf az ájulatba táncoltatott, ittam lúgkövet, de csak annyit, hogy megmentsenek. Cselédnek mentem, gyónni jártam, pedig csak csendes feleség szerettem volna lenni és puha anya, az uborkásüvegek falát szerettem volna csillag alakúra vágott sárgarépákkal feldíszíteni.
Jóska a hallon át bejön a vödörrel, letérdel, folytatja a sikálást, füttyöget.
KLÁRA
Röplapokat hordtam a harisnyakötőmben, terrorista lettem, gyilkos, az lett a sorsom, hogy bármit csináltam, sehogy sem szerettem élni, s ezért bosszút akartam állni másokon, felrobbantottam egy vonatot, igyekeztem minden elvtársamnak a nyakába fűzni a combomat, soha nem hunytam be a szemem, látni akartam, amint állati arccal üvöltenek attól, ami én vagyok. Csak őt szerettem. Anya lettem. Éppen harminc éve szültem egy torzszülöttet.
Zsuzsa gyengéden eltolja magától Klárát; Jóska bántóan fütyül.
ZSUZSA
Dolgozzunk tovább.
Ott folytatják a sikálást, ahol abbahagyták; Jóska fütyül.
KLÁRA
Amikor átmászott egy kőfalon, elvesztette a szemüvegét.
ZSUZSA
Vigyázok rád, életben kell tartsalak.
KLÁRA
Most még egérutat nyert, mondta, de a nyomában vannak, az ügy elveszett. A kegyelmes asszony kisápadt, de vörös maradt a nyaka. Az ötlet, ha az ő fejükkel gondolkodunk, olyan hajmeresztően szemtelen, mondta, hogy más nem is marad hátra, ezt kell csinálni, itt kell a pincében elbújnia. A játéknak vége, mondta a kegyelmes asszony. Minden halálraítéltnek lehet egy utolsó kívánsága, anyám, mondta ő. Mit parancsolsz? – kérdezte a kegyelmes asszony. Kilépett a cipőjéből, a zakóját hagyta a földre hullani, a nyakkendőjét letépte, kézen fogott, bevezetett a cselédszobába. Október huszadika volt. Akkor fogant meg a fiam. A kegyelmes asszony a konyhában várt. Nem tartott tovább, mint máskor, de rövidebb se volt. Nem tudtam belőle egyetlen pillanatot sem megtartani. Olyan volt, mint egy bűnöző. Nyugodt, figyelmes, talán túlzottan pedáns. Amíg zuhanyozott és friss fehérneműt vett magára, felszaladtam a hálószobába, ellopni a kegyelmes asszony pisztolyát. Csőre volt töltve. A kegyelmes asszony az ablakból nézte, hogy valóban elmegy-e. Csukja be, Klára, kulcsra a kaput, szólt utánam. Tudtam, hogy vége, a kaput mégis becsuktam. A fia bennem maradt.
JÓSKA
Azt mondd meg, hogy sok hazugságod közül mi igaz.
KLÁRA
Tisztes matróna lettem. A fogaimat szépen, sorban, mind kihúzták. A hajam kihullott.
JÓSKA
Semmi más nem érdekel, csak az, hogy a sok hazugságod közül mi igaz. Lehet, hogy ez is csak egy szörnyű mese.
KLÁRA
Andrásnak hívják, mint az apját. Arca fekete, mint a farkasé, hatalmas, mint egy vadállat, semmit nem ért, nem beszél, okád, aki ránéz, pedig igazán ártatlan jószág szegény.
JÓSKA
Téged tényleg meg kéne ölni.
KLÁRA
A diliházban tartjuk, külön szobában. A neve biztosíték, amíg él, még ha én előbb meg is halok, addig hiába minden fáradozás, ő az egyetlen örökösöm.
Hosszú szünet; sikálnak.
JÓSKA
Akkor feleségül veszem Zsuzsát.
JÓSKA
Te leszel a cselédünk.
KLÁRA
Úgy teszek, mintha az anyátok lennék.
KLÁRA
A szenvedés szoktat a halálhoz.
JÓSKA
Minél jobban engedsz, annál többet követelünk.
KLÁRA
Nálam nem találtok engedékenyebbet.
JÓSKA
Egyszer elfogy a türelmed.
KLÁRA
Attól semmi nem változik meg.
ZSUZSA
Csakhogy idehozom a kisfiam.
JÓSKA
Nem engedem megrontani.
ZSUZSA
Tizenöt éves, szőke, kék szemű. A bőre fehér, a hangja mély.
KLÁRA
Ha elégedetlen, akkor leteheti a kefét, és elmehet, fiam, a napját természetesen kifizetem.
ZSUZSA
Félre tetszett érteni. Én sajnálom a Klárika nénit, és azon vagyok, hogy mindenben segítsem. A kisfiamról is csak azért kezdtem el mesélni, hogy meg tessék érteni a szomorúságomat, és ez felvidítsa. De ha a munkám vagy a magatartásom ellen lenne kifogás, akkor készséggel elmegyek.
Hosszú szünet; némán sikálnak.
Hosszú szünet; némán sikálnak.
KLÁRA
Hol hagyta el, Zsuzsa?
Hosszú szünet; némán sikálnak.
ZSUZSA
A kisfiamról kezdtem mesélni.
KLÁRA
Biztosan nagyon hiányzik.
ZSUZSA
Mindig magam mellett érzem, megetetem, mosdatom, ha sír, megvigasztalom.
JÓSKA
Velem is úgy kezdte, hogy kérdezett.
ZSUZSA
Sokat sír, pedig már nagyfiú.
JÓSKA
Minden mondatod veszélyes, felhasználja ellened.
ZSUZSA
Nem hiányozhatok neki, mert nálunk a családban mindenki olyan, hogy bármilyen messzi is legyen, látja és hallja a másikat.
KLÁRA
Most mi van a kezében?
JÓSKA
Mintha valami bűnt követtél vona el, beléd túr.
ZSUZSA
A bögrét a szájához emeli, iszik.
ZSUZSA
Az udvarról jött, kint ült az eperfa alatt, a padon.
JÓSKA
Csak azért kéne beszélnem, hogy ne beszélhess. Figyelj csak. Telibeszélem a levegőt, és akkor nem jut hely neked.
ZSUZSA
Anyám meg fölemeli a padról a vödröt, egymásra néznek, és érzik, hogy nézem őket.
ZSUZSA
A moslékhoz kell a víz. A kútra megy.
JÓSKA
Ordítani fogok, hogy ne hallhassa a hangodat.
ZSUZSA
Apám a lovakat járatja az udvaron.
JÓSKA
Valamit meg kéne őriznünk, ami nem lehet az övé. Nagyon gyorsan fogok beszélni, minden levegőt elveszek. Ugyanakkor semmit nem fogok mondani, amit ne tudhatna már. Mégis tegyünk úgy, mintha nem lenne itt. Ez legalább bosszantaná. Mesélek neked. Rettenetesen banális, ha egy férfi az életéről mesél egy nőnek. Tudjuk, mit akar vele. Persze nem tudok mesélni sem, még szerencse, mert csak gondolatok jutnak az eszembe. Megakadályozta, hogy bármi is történjék velem. A mese panasszal is helyettesíthető. Nézz rám. Nem tudhatod, milyen szagod van. Most udvarolok. Meg kéne emésztenem a szagod. Szeretném érezni a bőrödet. Egyre hevesebb leszek, látod. A szagod olyan átható, hogy érzem, amint magaddal viszed, de mégis mindenütt otthagyod. Ő is érzi, de róla most ne beszéljünk. Nincsen itt. Meghalt, megöltük, elkapartuk már, elrohadt. Ez az egyetlen mese, amit mesélhetek. De ha nézném a szemed, akkor nem lehetnél az övé. A testünkhöz semmi köze nem lehetne abban a pillanatban, amikor a nyelved megérintené a fogam, és a tenyeremmel gyengéden szétnyitnám a combodat. Ebben még reménykedem. Csakhogy én beléd nem menekülhetek, mert övé az ellenkezésem is. Ha ő nem hiteti el velem, hogy van bennem valami nyers erő, ami naggyá tehet, akkor rendőr lettem volna, mint az apám, vagy bádogos. Bádogos szeretnék lenni. De így csak filozófus lehetnék, gyilkos vagy szépségkirály. Én még nem
éltem. Gondolkodom a kéjről, de az undor mindentől eltaszít. Tőled is. Én csak önmagammal tudnám kielégíteni önmagam. Pedig szeretném, ha az életem még megtörténne velem. Ezért is kellettem magam. Szeretném, ha megszabadítanál önamagamtól, de mivel tudom, hogy önmagamból csak általad menekülhetek, ez is reménytelen, érzem. Nem vagy olyan fontos nekem.
ZSUZSA
Az ólban dübögnek a disznók, az utcán hazafelé tart a csorda. Még mindig a konyhában áll.
JÓSKA
Mindent tudok, és ez túl kevés. Azt is tudom, hogy valami olyasmit kéne éreznem, amiről semmit nem tudhatok. De ezt is tudom, s ezért bármi ismeretlenről úgy érezném, hogy már ismerős. Isten vagyok, de nem a világ istene, hanem az övé. Szög vagyok, ami nem tud kibújni a zsákból. Öleb.
ZSUZSA
Anyám leteszi a vödröt, kinyitja a nagykaput, hogy bejöhessen a két tehén.
JÓSKA
Úgy mesélik, hogy amikor anyámnak megjöttek az első fájásai, éjszaka volt, nem találtak senkit, őt hívták segíteni.
KLÁRA
Én vágtam el a köldökzsinórt.
JÓSKA
Rögtön a karjára vett.
KLÁRA
Rettenetesen csúnya voltál.
ZSUZSA
Anyám becsukja a nagykaput, a két tehén kényelmesen bandukol az istálló felé, idegesen hőkölnek a lovak apám kezén. Még mindig a konyhában áll a kisfiam.
JÓSKA
Ne térj ki előlem, rólam beszélj.
ZSUZSA
Az istállóban szültem, a tehenek között. Tél volt.
JÓSKA
Mindig a tükör elé állított, nézzem magam, s minden alkalommal észrevett rajtam valami kijavítható hibát.
JÓSKA
Reggelenként elmondtam neki minden álmomat. Súlyzóztam, hogy tömörek legyenek az izmaim. De azért biztosan maradt bennem valami természetes. Ezt csak te érezheted.
ZSUZSA
Megszólal a harang. Erre várt. Nagyon szereti ezt az órát. A por lassan elül, sötétedik.
JÓSKA
Még soha nem voltam szerelmes. Nem tudhattam, hogy lehetséges valami olyan, amit az ember nem érthet: mi az, amiért szerethetik? Olyannak képzelem a szerelmedet, hogy felfedezed bennem azt, amit én sem ismerek, valami fontosat, s ez számomra olyan meglepetés és megrázkódtatás, hogy megadom magam, kezes leszek és szelíd, s azt adom magamból neked, ami csak a tiéd, mert nélküled nem is létezett. Így képzelem. Szeretsz? Mért kínozol? Mért nem válaszolsz?
ZSUZSA
Aztán kilép a konyhából, végigmegy az udvaron, köré gyűlnek a tyúkok, azt hiszik, hogy enni ad nekik, kinyitja a hátsó kiskaput, beteszi maga után, és elindul a kukoricásban. A levelek éle zörög a testén, lába alatt megcsörrennek hüvelyükben a babok.
KLÁRA
Meztelen. Még mindig meztelen?
ZSUZSA
Van rajta egy kicsi nadrág.
KLÁRA
Tarthatnánk egy kis pihenőt.
ZSUZSA
Hűvösödik. Túl a kukoricáson van egy nagy mező. A patak partján gyerekek játszanak.
KLÁRA
Észre sem vetted, s milyen fontos lett ez a súrolás.
ZSUZSA
Friss víz kéne már. Hozzon vizet, Klárika kedves.
Szünet; egyenletesen súrolnak.
JÓSKA
Ha maradsz, akkor megakadályozhatod, azt hiszed?
KLÁRA
Megengedtem. Én biztattalak. De látni akarom.
ZSUZSA
Átmegy a pallón a patak fölött.
JÓSKA
Mit tehetnék, hogy elengedj?
JÓSKA
Szerelmes vagyok beléd.
KLÁRA
Látod, milyen érdekes: én semmit nem érzek.
ZSUZSA
A gyerekek utánaerednek. Nem mennek hozzá egészen közel, s ő nem tesz úgy, mintha észrevenné. Felkapaszkodnak a dombtetőre. Ezen a dombtetőn egyetlen fa áll. Egy öreg vadkörtefa. Leülnek, hallgatnak, lélegeznek, míg egészen besötétedik. Ilyen az én fiam. Az apja nem tudom ki volt, de valahogy nem is érdekel. Nem voltam kurva, csak szerettem, ha a nyomomba szegődnek, mint a kutyák, s ha a lábam elfáradt, jó volt elheverni egy bokor alatt.
JÓSKA
Nagyon kívánlak. Te vagy az egyetlen, akit szeretnék.
KLÁRA
Jaj, az nagyon nevetséges lenne, kisfiam, nekem már teljesen hidegek a combjaim.
ZSUZSA
Nem fogom tudni folytatni tovább. Érzem. Ezt a szobát még befejezem, aztán elég. Az izmaim kemények, fáradtságot nem ismerek, de hiába nyomom a súrolókefét, s hiába látom, amint a gyökér a koszt szépen felvakarja, a bőrömet mintha mégsem érné a víz, pedig látom, hogy lilán felpuhul, foszlik a körmök körül, de arra már csak emlékezni tudok, hogy milyen rettenetesen szaggatott a térdem, mert ma már a térdemben sincsenek fájdalmaim, már nagyon régóta egyáltalán nem vagyok ott, ahol vagyok, olyan lettem, mint egy tehetetlenül nagy súrolókefe egy még hatalmasabb tenyérben, s azzal vigasztalódom, hogy lassan majd elkopok, kidobnak, vesznek helyettem másikat, vége lesz végre, és ez így természetes. Minden hónapban ötszáz forintot küldök haza. De hiába mennék haza: nem ismerne meg. Az anyád vagyok, mondanám. Mi dolgom veled, kérdezné szelíden a szeme. A tehén is akkor ellett, azon az éjszakán. A tehenek tekintetében foszlik ilyen közömbössé az élet. Ha sokáig nézed, megértheted. Az istálló nyitott ajtajában csillagos volt az ég, világított a hó, a tehén szoptatta a borját, én szoptattam a kisfiam. A borjút a mészáros vette meg, lakodalmi hús lett belőle, én pedig, ahogyan nálunk szokás, a hajnali vonattal jöttem el, hogy fel ne zavarjam álmából a falut. Anyám kötözte batyuba a holmimat, és
nem éreztem úgy, hogy bármitől is búcsúznom illene. Magára hagytam. Azóta mégis csak rá gondolok. Nem is tudom, hogy él-e még. A kéj, amiben fogant, nem tarthatott egy percnél tovább, és mégis megajándékozott azzal a reménnyel, hogy született valaki helyettem, aki szép és meztelen, aki úgy él nélkülem, hogy mindenkinek oda tudja adni a testét anélkül, hogy bárkinek a fingszagú ágyába be kéne feküdnie. Ilyen az én kisfiam. Én így képzelem. Tíz öreget temettem el, a halálba gondoztam őket, s most már tudom, hogy addig élek, amíg valakit életben tudok tartani. Tízszer pusztultam el, de addig még mindig vagyok, amíg akad valaki, aki élni akar. Ötszáz forintért minden hónapban eladom magam. Nem vagyok válogatós. A szívem helyén szivacs van, az ereimben mosogatólé folyik, de amikor a pénzt a markomba nyomják, még érzem, hogy létezem. A mocsok illata ködösítette el az agyad. Légy szerelmes belém! Legyél az utolsó! És ne haragudj rám, hogy te leszel az egyetlen, akinek nem fogom odaadni a testemet. Most már ezt is tudhatod.
Szünet, lassan végeznek a súrolással; Zsuzsa a bal oldali ajtó, Klára és Jóska a hall ajtajának közelébe ér; egyenletesen, szenvtelenül dolgoznak, mintha nem is érzékelnék, hogy egyszer vége lesz.
KLÁRA
Magunkra maradtunk.
Szünet.
ZSUZSA
A kisfiam velem van.
KLÁRA
Amit elképzelsz magadnak.
ZSUZSA
Az enyém, amit elképzelek.
KLÁRA
Még ha nem is létezik.
ZSUZSA
Ez az egyetlen, amit megőrizhetünk.
Szünet.
JÓSKA
Hétpróbás gazember lett a kisfiadból.
KLÁRA
Fekete és szőrős a háta.
JÓSKA
Egy ragyás rabló lett belőle. Gyilkos.
KLÁRA
Börtönben ül. Bűzlik a rettegéstől.
JÓSKA
Buzi. A farkát veri.
KLÁRA
Hajnalban felkötik.
Zsuzsa feláll, kiöblíti és kicsavarja a rongyot, felemeli a vödröt.
Felemeli a súrolókefét, és kimegy a bal oldali ajtón; Klára és Jóska is fölállnak, kiöblítik, kicsavarják a rongyot, felemelik a vödröt és a súrolókefét, Jóska a hallon át kimegy; Klára egy pillanatra egyedül marad, körülnéz, majd ő is el.
A színpad üres.
Nagyon hosszú szünet.
Később a hallon át bejön Zsuzsa, karján egy halom újságpapírt hoz, lassan körülnéz, lerúgja a cipőjét, és a talpával megérinti a padlót.
A konyha felől, egy váratlanul bekapcsolt táskarádióból, amerikai diszkózene hallatszik, majd Klára jelenik meg a bal oldali ajtóban, kezében egy üveg vörösbor és három pohár; Zsuzsa oldalanként teríti fel az újságpapírt, és papírról papírra lépve egyre beljebb jön a szobába.
KLÁRA
Hoztam egy kis piát.
ZSUZSA
Finom lett a szag.
KLÁRA
A hézagok ilyenkor még nem egészen szárazak.
ZSUZSA
Érzik, hogy minden jó poros volt, de azért már tisza is.
Zsuzsa a szoba közepére ér, megfordul, az újságpapír lapjaival utat csinál a bal oldali ajtó irányában Klárának is; Jóska a hallon át jön, kezében spárgaszatyor, benne zsíros csomag és a táskarádió; a rádió bömböl, ő pedig egy csirkecombot rág.
JÓSKA
A muter küldött maguknak egy sült csirkét.
KLÁRA
Úgy szeretem a padlót, ha olyan, mint egy söröskocsma asztala.
JÓSKA
Van vizes uborka is.
KLÁRA
A sülthöz éppen illik a vörösbor.
ZSUZSA
Veszed le a cipődet, te disznó! Ha összetapicskolod nekem, akkor megöllek.
Jóska lerúgja a cipőjét, de nem jön beljebb.
KLÁRA
Minden milyen üres lett.
ZSUZSA
Imádom az üres szobákat.
Zsuzsa Klára elé ér, Klára is lerúgja a cipőjét.
KLÁRA
Könnyűnek érzem magam. Mint aki megszabadult.
Zsuzsa utat csinál az újságpapírból a rivalda felé; Klára a színpad közepére megy, leteszi az üveget és a poharakat, a padlóra ül, tölt.
JÓSKA
Most már csak festeni kéne.
KLÁRA
Gyertek már, bolondok.
ZSUZSA
Majd éppen takarítás után.
Jóska a színpad közepére megy, letelepszik; Klára kipakol a szatyorból; Zsuzsa teregeti az újságpapírt, feléjük tart, papírról papírra lép.
JÓSKA
Megehetik az egészet.
KLÁRA
Tulajdonképpen nem is kéne ide semmi bútor.
JÓSKA
Én már telezabáltam magam.
KLÁRA
Ez lenne a táncterem.
Zsuzsa a padlóra teszi az újságcsomag maradékát, s ráül, mint egy sámlira.
ZSUZSA
Nekem meg olyan, mintha egy nagy erdőben lennék. Megfürödtünk a patakban, és most a tisztás közepén szárítkozunk. Kék az ég.
JÓSKA
A pisztoly itt van a zsebemben.
ZSUZSA
Ha jól megsütötték, akkor lehet azt tépni is.
KLÁRA
Még táncolni is tudnék.
Zsuzsa tépi a csirkét.
JÓSKA
Hát akkor isten, isten.
ZSUZSA
Ha lenne, aki táncolni hívná, mi?
Isznak, esznek.
KLÁRA
Mondhatom, jól élünk.
JÓSKA
Az a fontos, hogy minden meglegyen. Most a sör valahogy jobban esne.
ZSUZSA
Mint az urak. Megvan mindenünk.
JÓSKA
Baromi jó vizes uborkát tud csinálni a muter, mi?
ZSUZSA
Csak úgy herseg az ember foga alatt.
JÓSKA
Az is meglátszik, ha egy csirkét nem tápon neveltek. A húsának íze van.
KLÁRA
Azért egy kicsit mindent összezavartunk. Még szédülök.
JÓSKA
Aki dolgozik, az vitatkozik.
ZSUZSA
Most legalább tisztaság lett.
KLÁRA
Meg tudja az ember, mi az ábra.
KLÁRA
Egy idő után belefárad az ember a saját lelkébe is.
ZSUZSA
Alkalmazkodni kell.
JÓSKA
Ha nem megy, hát nem megy.
ZSUZSA
Majdnem úgy érzem, mintha szeretnélek benneteket.
KLÁRA
Ami megtörtént, megtörtént. Nem kell piszkálni folyton.
JÓSKA
Az a fő, hogy vagyunk. A fater is így szokta mondani.
ZSUZSA
Semmi nem olyan fontos.
KLÁRA
Azért be kell vallanom, hogy én mégis elérzékenyedtem. Szeretjük egymást.
ZSUZSA
Az embernek vannak érzelmei.
JÓSKA
Csak vigyázzon, abban se túrjon le mélyre.
KLÁRA
Mindjárt így kellett volna kezdenünk.
JÓSKA
Ahhoz is idő kell, míg a megfelelő hangot megtaláljuk.
ZSUZSA
Ki kell ismerni a másik szokásait.
KLÁRA
Éppen attól érzem olyan tisztának és könnyűnek magam, mert nincsenek titkaink. Mindent tudunk.
ZSUZSA
Mindent azért nem tudunk.
KLÁRA
Mi is csak emberek vagyunk.
ZSUZSA
Amit meg nem tudunk, azzal úgysem érdemes törődni.
KLÁRA
Most már én is így gondolom.
JÓSKA
Talán el sem hiszik, én például meg akartam hágni őt, magát pedig azzal a pisztollyal akartam lelőni, amit maga lopott, hogy a férje megölje magát, most meg én loptam el, és talán meg fogom ölni vele magam. Na és akkor mi van? Nem történt semmi sem. Egyszerűen élvezem a társaságukat.
ZSUZSA
A legfontosabb a kiegyezés.
KLÁRA
Ha nagyon tiltakoztunk volna, akkor megteszi.
JÓSKA
Akkor meg úgy lett volna jó.
ZSUZSA
Most meg, hogy így lett, így a jó.
JÓSKA
Ha megcsinálom, úgy lesz a jó.
ZSUZSA
Minden úgy jó, ahogy jó. Az életben ezt meg kell tanulni.
KLÁRA
Az a tanulság, hogy semmit nem kell nagyon mellre szívni.
ZSUZSA
Én mindenütt jól tudom érezni magam.
JÓSKA
Élvezni kell az életet.
Zsuzsa kinyújtózik a padlón, karját széttárja.
ZSUZSA
Most például azt képzelem, hogy vízcseppek görögnek a bőrömön. A térdem belső hajlatán elindult egy hangya fölfelé. És képzeljétek el, érzem is. És margaréták nyílnak.
JÓSKA
Az ember csak úgy van, de azt képzelheti, amit akar.
Klára embrionális helyzetbe kuporodik.
ZSUZSA
Egy nagy mezőn vagyok. De most látom, hogy ezek nem is margaréták, hiszen ősz van, és a margaréták már elrohadtak.
KLÁRA
Én meg elképzeltem, amint lassan mindent elfelejtek.
Jóska felerősíti a rádiót, felugrik.
ZSUZSA
Kikericsek. Őszi kikericsektől lila a rét, s a szemem annyira nyitva, hogy a kék is az enyém.
KLÁRA
Csöndesebben, kérlek.
JÓSKA
Én pedig azt képzelem, hogy magamban táncolok.
ZSUZSA
És a szemem annyira nyitva van, hogy lassan belém folyik az erdő zümmögése, és a szívemben egy darázs köröz, és a húsom a föld és a leheletem a füvek szaga, jaj, nagyon jó a füveken feküdnöm.
Jóska a zene ritmusára mozogni kezd, de mozgása késleltetett, csak minden második ütemet mozogja le, s ezáltal olyan hatást kelt, mintha akarata ellenére adná át magát a zenének.
KLÁRA
Akkor elengedhetem? Nem kell többé megkapaszkodnom semmiben? Csönd lett. Jaj, olyan csönd lett, hogy már nincs is benne semmi sem.
ZSUZSA
Jaj, gyertek velem a rétre játszani. Feküdjetek ti is a füvekre. Jaj, nagyon jó a füveken feküdnöm, jaj, teljesen meztelenül vagyok, jaj, jön a hangya fölfelé, tojást cipel a hangya fölfelé, tojást cipel a hangya fölfelé.
KLÁRA
Még egy kicsit emlékszem arra, hogy itt voltatok, de a csöndben lassan ez is eltűnik. Fehér a csönd. Elengedem a kezét. Az arcára már nem emlékszem pontosan, teste volt, de nincs, de a tenyeremben még érzem az elengedett kezét.
ZSUZSA
Azt is elképzelhetem, hogy minden én vagyok, és miért ne képzeljem, hogy én vagyok a kiszáradt fatörzs, és én vagyok a szakadék, a csalán, a csiga, mért ne képzeljem, ha ilyen jó lehet?
KLÁRA
Még egy kicsit engedjék nekem, hogy kislány legyek.
ZSUZSA
Mindent a hasamba fogadtam.
KLÁRA
Már megyek, nem sokáig, csak egészen kicsit, csak annyit, hogy ezt is elfelejtsem. Kislány akarok lenni.
ZSUZSA
Ordít. Segítsetek!
KLÁRA
Ordít. Kislány akarok lenni! Kislány. Játsszunk fogót! Kislány akarok lenni! Kislány, kislány. Kislány és kisfiú. Kislány akarok lenni, kisfiú. Kisfiú, mért nem lehetek kislány, kisfiú? Kisfiú!
ZSUZSA
Ordít. Rögtön mindent megszülök.
KLÁRA
Ordít. Elmúlt ez is.
Hosszú szünet; Jóska táncol, Klára és Zsuzsa mozdulatlanok; aztán Zsuzsa hirtelen fölül.
ZSUZSA
Egy tükröt kéne a szája elé tartani.
Jóska táncol; Zsuzsa föláll, megkerüli Klára testét, összeszedi a poharakat, a csirke maradékát, felemeli az üveget.
Zsuzsa a hallon át kimegy; Jóska táncol; rövid szünet után Zsuzsa a bal oldali ajtón visszajön.
ZSUZSA
Mindent így hagyunk, hadd aludjon.
JÓSKA
Előbb visszarendezhetnénk a szobát.
Zsuzsa elzárja a rádiót, Jóska leáll.
ZSUZSA
Legyünk csendesek.
Jóska a bal oldali ajtón, Zsuzsa a hallon át kimegy; egészen rövid ideig üres a színpad, majd ugyanott, ahol kimentek, visszajönnek; Zsuzsa két színes porrongyot hoz, Jóska különböző nagyságú képeket; Jóska a képeket leteszi Klára mellé, átvesz egy rongyot Zsuzsától, törölgetni kezdenek, majd megkeresik a kép helyét, s minden képet a helyére akasztanak; vigyázni kell, hogy a jelenet tárgyilagos maradjon, s ne akarjon többet jelenteni, mint amennyit jelent, ám valamilyen formában mégis hajoljon el az egymást keresztező mozgások esztétikuma; amikor végeznek, mindketten kimennek a bal oldali ajtón; most hosszabb ideig üres a színpad; András életnagyságúra nagyított képével térnek vissza, azt is a helyére akasztják.
JÓSKA
Most talán a szőnyeget.
Zsuzsa körbeindul a színpadon, hogy összeszedje a szétteregetett újságpapírt, Jóska a hallon át kimegy; Zsuzsa rövid ideig egyedül marad Klára testével, némán dolgozik, a papírokat rendesen halomba gyűjti, majd vállán egy hatalmas, hurkába tekert perzsaszőnyeget cipelve Jóska is visszatér a bal oldali ajtón; a hurkát a rivaldával párhuzamosan a padlóra helyezi, leguggol, megvárja, míg Zsuzsa a szőnyeg másik oldalára kerül, együtt kezdik a szőnyeget lehengeríteni; mielőtt a hurka Klára testén fennakadna, mindketten felállnak, a színpad közepére mennek, megfogják Klára testét és a szőnyegre helyezik.
ZSUZSA
Még szerencse, hogy ki lett porolva.
Továbbhengerítik a szőnyeget, míg az teljes hosszában ki nem terül, s el nem éri a hall ajtaját; felegyenesednek, kimennek a hallba, s kezdik behordani a bútorokat: a komódot, a nagy fotelt, a smizettet, a székeket, a díványt; mindent körülményes pontossággal a helyére tesznek; amikor a dívány is a helyén van, ismét megfogják Klárát és fölteszik rá; Klára ugyanabban a helyzetben marad, összegömbölyödve, mint egy embrió; aztán visszamennek a hallba, hogy behozzák az asztalt, a lámpákat, a fotelokat, a kis komódot, a zsámolyt és az asztalkát; amikor Klára, anélkül, hogy moccanna, vagy a szemét kinyitná, beszélni kezd, dolgoznak tovább.
KLÁRA
Valami rettenetesen szépet álmodtam. Játszottunk.
KLÁRA
Nagy mező volt, azt hiszem, tavasz, margaréták nyíltak.
JÓSKA
Ha akarod, tovább játszhatunk.
KLÁRA
Biztosan tudom, hogy tavasz volt, még nem kaszálták le a füvet, pedig ezen a mezőn nyár elején mindig lekaszálják a füvet, s ahogy ott feküdtem, látom, hogy jössz felém, egy fűszál volt a szádban, és forgattad a fogaddal, de olyan lassan jöttél, olyan messziről, mintha csak álmomban lenne, s nem is a mezőn, mintha csak föl kéne ébrednem hozzá, hogy megbizonyosodjam, mindez csak álmomban van, de akkor arra gondoltam hirtelen, hogy fölösleges lenne megzavarni magam, hiszen jó így is, nem kell még jobban lerontani, s hogy mégis érezzek valami bizonyosat, azt kértem tőled, csak nem tudom, miért, teljesen elfúlt a lélegzetem, hogy simítsd meg a bőrömet, s akkor te a füvet a szádból kivetted, s végighúztad a testemen. Ettől meg nevetnem kellett. Csakhogy hiába nevettem, mert ahogy nevettem, láttam, hogy nem is én fekszem ott, hanem ő fekszik ott. Mégis nevettem.
Zsuzsa elhelyezi az asztalkát.
Klára felül a díványon.
JÓSKA
Nem. Inkább úgy, odább.
KLÁRA
Nevetnem kellett, mert a fűnek éle volt, s hiába feküdt ott, ha én éreztem helyette, amit neki kellett volna éreznie, csiklandozott a fű, de azt hiszem, hogy nem is annyira a csiklandozástól nevettem, hanem azért, mert jó volt nevetni.
ZSUZSA
Csak nevesss, drága, úgy nevethetsz, ahogyan akarsz. Mi dolgozunk.
KLÁRA
Játsszatok velem. Szeretnék nevetni.
ZSUZSA
Hozd a létrát, feltesszük a függönyt, mára már elég.
Jóska kimegy a hallba a létráért, Zsuzsa a bal oldali ajtón távozik; Klára rövid időre egyedül marad.
KLÁRA
Ez csak álmomban volt.
Jóska hozza a létrát, a rivaldáig megy vele, Zsuzsa a hatalmas, fehér muszlinfüggönyt húzza maga után, s míg a rivaldáig ér, beteríti vele szinte az egész színpadot.
JÓSKA
Meséld az álmot. Szeretném tudni, hogy mit kell játszanom.
ZSUZSA
Senki nem kíváncsi, drága, az álmaidra. Csak meséld.
KLÁRA
És akkor felálltam, és látom, hogy olyan nagy ez a mező, mintha sehol nem lenne vége, mégis úgy éreztem, hogy egy sötét, régi templomban vagyok, elindultam, s jött mellettem ő, mert ez volt az esküvőm.
JÓSKA
Akkor játsszunk talán esküvőt.
Klára feláll, elindul feléjük a fehér függönyön.
ZSUZSA
Talán nem is lenne rossz.
Mintha bekerítenék, körbejárják Klárát.
JÓSKA
Csakhogy én kéretni fogom ám magam.
KLÁRA
És zúgott az orgona.
JÓSKA
Kényszerítve leszek.
ZSUZSA
Te leszel a szemérmes ara.
JÓSKA
Az utolsó leheletemig védeni fogom az ártatlanságomat.
ZSUZSA
Ő meg a kopasz vőlegény.
JÓSKA
Én csak az erőszaknak engedek.
Zsuzsa lekapja Klára fejéről a parókát, s Jóskának dobja; míg labdáznak a parókával, Klára kopaszon, mozdulatlanul áll, mint egy bábu; sír.
ZSUZSA
Majd csattogtatja a műfogsorát.
JÓSKA
És akkor eljátsszuk még a nászéjszakát is.
ZSUZSA
Végre mulatni fogunk. Nevethetünk mi is.
JÓSKA
Minden vendégnek megmutatom a lepedőn a vért.
ZSUZSA
Én húzom a talpalávalót.
JÓSKA
Amíg szusz van bennünk, táncolunk.
Jóska elkapja a parókát, Klára fejére húzza, s mintha csárdást készülne táncolni, derékon kapja Klárát; Zsuzsa üvöltve énekelni kezd.
ZSUZSA
Hatvanhat, szád a seggemre pattanhat.
JÓSKA
Üvölt. Annak a fele harminchárom.
ZSUZSA
Nyald a seggem télen-nyáron.
Klára bábuként hagyja magát rángatni.
JÓSKA
Most aztán nevethetünk.
JÓSKA
Szád a seggemre pattanhat.
Klára is belejön a táncba, egyik kezüket felemelve forognak, dobbantanak; Klára nevet.
ZSUZSA
Annak a fele a harminchárom.
JÓSKA
Nyald a seggem télen-nyáron.
Zsuzsa megragadja a függöny egyik szélét, és felszalad vele a létrán; húzza függönyt alóluk.
JÓSKA
Szád a seggemre pattanhat.
ZSUZSA
Annak a fele harminchárom.
Klára és Jóska a függönybe, aztán egymás lábába botlanak, elesnek; Jóska zsebéből kicsúszik a pisztoly; Zsuzsa a magasból rájuk dobja a függönyt, a függöny lassan rájuk terül; Zsuzsa lejön a létráról; csend van; Jóska kimászik a függöny alól, Klára mozdulatlanul ott marad.
Zsuzsa és Jóska egymással szemben állnak Klára teste fölött.
ZSUZSA
Aztán vetkőzni kezdünk.
Jóska mozdulatlan; Zsuzsa kigombolja a blúzát, leveti, a padlóra ejti.
ZSUZSA
Aztán vetkőzni kezdesz te is.
Jóska nem mozdul, Zsuzsa közelebb lép hozzá, gombolni kezdi az ingét.
ZSUZSA
Aztán levetkőztetlek téged is.
Zsuzsa lehúzza Jóskáról az inget; Jóska mozdulatlan; Zsuzsa elbizonytalanodik; szünet; nézik egymást.
ZSUZSA
Amíg végzünk, odább kéne rakni.
Felemelik Klára testét, és betolják a dívány alá.
JÓSKA
Kezdj törölgetni, én a függönyt majd felteszem.
Jóska megfogja a fehér muszlinfüggöny szélét, elindul vele a létrán fölfelé, de a függönyön ott hever a pisztoly; visszalép, körülnéz; Zsuzsa gondosan törölgeti a bútorokat; Jóska gyorsan a zsebébe csúsztatja a pisztolyt, és felmegy a létrán; a függönyt a karnison csúszó karikákra erősíti; amikor végzett, lemászik a létráról, ismét körülnéz, és gyorsan elhúzza a függönyt, amely most eltakarja, de ugyanakkor sejteni is engedi a színpadot; aztán felemeli a létrát, és a hallon át kimegy vele; Zsuzsa végez a törölgetéssel, és beül a nézőtérnek hátat fordító nagy fotelba, szemben András életnagyságú képével; csak a keze látszik, s a kezében a rongy, ahogy lecsüng a fotel oldalán; úgy ül, mintha televíziót nézne; a nézőtéren lassan kigyulladnak a fények; András kilép a képből, testéről víz csorog; Jóska visszajön, pisztolyt ránt, lövés dördül, aztán egy ideig csend van; András és Jóska nézik a fotelt, a kéz görcsösen megszorítja a rongyot, és lejjebb ereszkedik.
András közelebb megy, megnézi Zsuzsát.
ANDRÁS
Adj egy tiszta törülközőt.
Jóska elteszi a pisztolyt, a komódhoz megy, kivesz a fiókból egy törölközőt, átadja, majd lefekszik a díványra; András körülményes alapossággal megtörülközik, aztán a fiúhoz lép, megáll fölötte, benéz a dívány alá, ahonnan kilóg Klára keze, és a hallon át kimegy; a színpad lassan elsötétedik .