Száz ezüstpénz

– Akkor most segítek önnek kitölteni az elszámolást – mondta a papi fejedelem, és elővett egy formapapiruszt. – A megbízott munkavállaló neve?

Az áruló rekedt torokhangon válaszolt:

– Júdás Iskáriótes.

– Foglalkozása?

– A Mester tanítványa voltam.

A papi fejedelem megvakarta a fejét.

– Ez bonyolítja a dolgot, mert az árulása így főálláson kívüli egyszeri munkavégzésnek minősül, és magasabb adókategóriába kell sorolnunk. Van valamilyen felmentése a római adóhivataltól vagy a Vének Tanácsától? Esetleg részt vett ebben a munkában valamelyik idősebb, adózásra nem kötelezett családtagja?

– Nem, amit tettem, egyedül tettem.

– Ebben az esetben, sajnos, nem alkalmazhatunk semmiféle jóváírást. Az adóalap a teljes keresmény száz százaléka. Az előre meghatározott és illetékes szervek által jóváhagyott illetmény: 100 ezüstpénz, mely összetevődik a munka végrehajtásával időarányos 80 ezüst munkadíjból, mely a napidíjat is magában foglalja, továbbá 20 ezüst árulási pótlékból. Szóval ez a bruttó összeg, ebből kell eszközölnünk a különféle levonásokat, ezek általános előírások, melyek ránk is vonatkoznak.

A papi fejedelem különféle feljegyzéseket nézegetett.

– Az útijelentés szerint ön részt vett egy közös vacsorán is, az ön által Mesternek nevezett személlyel. Megfelel ez a valóságnak?

– Igen.

– Mivel a napidíj egyben étkezésidíj-megváltásnak is minősül, ennek a vacsorának a költségeit levonásba kell helyeznünk, az idevonatkozó táblázat szerint mint főétkezést 10 ezüst értékben. Marad tehát 90 ezüst.

– Ezt megkaphatnám most?

– A dolog korántsem ilyen egyszerű, haladjunk tovább. Be tudja ön mutatni az iskárióti hatóságok igazolását, hogy a tavalyi évben befizette a templomfejlesztési hozzájárulást?

– Nem.

– Akkor ezt az utólagos keresetből kell behajtanunk, ez további tíz százalékot tesz ki. Tehát most nyolcvan ezüstnél tartunk, de még nincs vége a rovatoknak. A munkavégzésre Jeruzsálemben került sor, az pedig kiemelt üdülőövezetnek számít. Ön a város falain belül tartózkodott, fizetett ezért tíz ezüst helyhasználati díjat?

– Nem.

– Ebben az esetben a tíz ezüst kétszeres büntetőszorzóval kerül felszámításra, marad tehát összesen ötven ezüst. Vonatkozik továbbá a keresményre az általános jövedelmi adó kötelezettség, a száz ezüst már a húszszázalékos sávba esik, így ön végül is harminc ezüst felvételére jogosult, parancsoljon az utalvány, fáradjon vele a pénztárhoz.

Júdás megtépte a szakállát:

– Harminc ezüstért árultam el a Mestert?! Ennyiért akár tisztességes is maradhattam volna.

A papi fejedelem kétkedve ingatta a fejét:

– Szerintem nagyon jó árat kapott. Az emberek ma már ingyen is eladnak lelkeket, alig győzzük fogadni a feljelentéseket.

Júdás felvette a harminc ezüstpénzt, de másnap visszavitte:

– Nekem nem kell a Mester vérének az ára! Vegyétek vissza, és adjátok vissza az én lelkemnek a nyugalmát!

A papi fejedelem tanácstalanul tárta szét a karját.

– Nem tehetjük, Júdás, már alá van írva az összes bizonylat, és mint Aquinói Szent Tamás fogja mondani: azt az utalványt, melyet aláírtak és felvettek, azt maga az Isten sem tudja alá nem írottá és fel nem vetté változtatni.

Júdás hirtelen indulatában szétszórta az ezüstpénzeket a templomban, aztán felment a hegyre, és felakasztotta magát, így végezvén be átkos életét.

Bent a templomban a papi fejedelmek elgondolkodva nézték a szétszórt harminc ezüstöt.

– Mit csináljunk ezzel a pénzzel? Visszavenni nem lehet, mert egész más kulcsszám alá tartozik.

Ervin ben Zölderdő, az öreg Grünwald főpap fia elgondolkodva intett:

– És mi volna akkor, ha ezt a pénzt önkéntes lakossági felajánlásnak tekintenénk?

– Mire mennénk vele?

– Ha úgysem tehetjük vissza a templom kincsei közé, használjuk fel fejlesztési célokra.

– Mire gondolsz pontosan, Ervin ben Zölderdő?

– Megvennénk a fazekasok mezejét, és létesítenénk ott egy temetőt jövevényeknek, hallottam, a rómaiak épp most keresnek egy ilyen mezőt az urnáiknak, és, ami nem mellékes, sestertiusban fizetnének érte.

– Okos ember vagy, Ervin, itt a megbízópapiruszod, mehetsz Ponciustól Pilátusig.

„Annak okáért hívattatott az a mező bér mezejének mind e napig…”