Tél tábornok

Az Uralkodó Időjárás utolsó taktikai tartalékait veti be ellenünk – kezdte B., a decens filozófiadocens. – Eddig az év minden szakában kudarcot vallott – földeken, kertekben éppúgy, miként benn a házakban. Tavasszal nem hozott esőt a vetésre, a nagytakarítás sem sikerült igazán, nyáron az aszály még azt a keveset is elégette, ami nagy nehezen kikelt, ősszel puttony helyett fejszét kellett elővenni, kivágtuk a tőkéket – még a tavalyi bor is ott áll eladatlan a pincékben. Az Uralkodó Időjárás nem szívesen teszi, mert tudja, hogy jobb a békesség, de most az év utolsó negyedében végre megmutatja az igazi arcát: színre lép Tél tábornok.

Tél tábornok már megöregedett és a szerencséje is mintha elfáradt volna. Szánkóját rénszarvasai minduntalan árokba fordítják, mikulásai és krampuszai folyton egymásnak esnek. Megy a tábornok úr a pusztában, feje fölött holló, háta mögött farkas.

De hiába érik sorscsapások, Tél tábornok nem lett bölcsebb, legföljebb tapasztaltabb. Már nincsenek illúziói, többé nem hivatkozik a tavalyi rossz esztendőre, mint mindenek okára, a piros havat is csak néha-néha emlegeti, olyankor, ha Litvánia felől fúj a szél. Nem akar tetszeni senkinek, sutba vágta tréfás téli szalmakalapját, felhagyott ígéreteivel is szőlőről és lágy kenyérről. Csak néha álmodozik el az 1930-as évek nagy nemzeti teleiről, amikor semmi sem merte zavarni a magyar hómezők példás és fegyelmezett egyhangúságát.

De ha azt hiszitek, hogy Tél tábornok feladja, akkor nem ismeritek őt. Nem azért készülődött negyven évig lemerülve, őrült gőgjét hibernálva erre az egyetlen évszakra, amely néki adatott. Végre együtt mutatkozhat Saint Claussal és kezet foghat az orosz Fagy apóval. Nyugodjatok meg, kihasznál majd minden percet, amíg zúzmara paszomántos, jégsújtással díszített parancsnoki uniformisát viselheti. A türelmetlenkedőket kioktatja: ha a nép egyszer úgy döntött, hogy novembertől márciusig tél legyen, akkor ezt tessék tudomásul venni.

A tábornok félrelökte a tél szelíd dekorációit, a gesztenyés néniket, a száncsengőt, a fűszeresen gőzölgő forralt bort és riadót fúvatott. A hóemberek már fel is sorakoztak mögé, tudják, hogy az olvadás a végüket jelentené. Kár megjegyezni őket, a nyári strandon majd úgyis viszontlátjuk valamennyit homokfigurákká átalakulva.

Tél tábornok akcióba lépett, beindította a nagy állami fagyasztó és szélgépeket, meddő vihart kavar, hogy minél távolabb tolja ki az új tavaszt. Kivonta jégkardját, a földön fekvőket és a guggolókat csak fenyegeti, de úgy másfél méter magasságban végig-végigsuhint vele és aki ennél magasabban néz, annak a feje bizony a porba hull. Különösen jaj lesz a merev nyakúaknak, akik megszokták az egyenes tartást és a szemüvegeseknek, akik mindenáron látni szeretnének.

Csak félve mondom, mert lehet, hogy a valóságot megint összekeverem a vágyaimmal, de Tél tábornok nagy parádéja mintha el-elakadna, a fogvacogtató hadigépezet mintha nem akarna mozgásba lendülni. „Se tél, se nyár, csak a nagy sár.”

A fenyőktől már megszokhattuk, hogy nem retirálnak, nem hullajtják le parancsszóra tűleveleiket és a sárga csigagombák decemberben is meghozzák termésüket – én még nem ettem, de azt mondják, hogy salátának igen jó. Tőlük túl sok lojalitást Tél tábornok most sem várhat el, de a jövő még több bajt ígér. Terjed az ideológiai ózonlyuk, kiszállnak rajta a talajmenti fagyos eszmék, ha tetszik, ha nem, az égöv felmelegszik, egyszer majd a turulmadár is kénytelen lesz kókuszpálmán fészket rakni. Ha hull is valami kevés hó, a szabadban háló hajléktalanok felolvasztják puszta leheletükkel, nyomorult testük maradék melegével.

A tábornok kénytelen fokról fokra becsempészni a telet. Műhavat permeteztet, a fákon átfesti az őszről megmaradt színes leveleket, vékony jégréteg helyett nejlonfóliát terít a tócsák tetejére.

De ti ne hagyjátok bekényszeríteni magatokat szobátok aggasztó passzivitásába – sokat nem veszthettek: asztalotok üres, fűteni úgysem tudtok. Éljetek úgy, mintha már tavasz volna, járjatok sportosan, ballonban vagy lemberdzsekben – télikabátra úgysem telik. Már sokszor előfordult, hogy a kakas felkölti a Napot.

Az idő véghetetlenül lassan múlik, de szédítő gyorsan is, a perceket jelző nagymutató alig-alig moccan, de a kismutató valósággal hajtja az órákat. Az év nagy része már mögöttetek van, aki bátrabb, dúdolhat is.

– „Tél után tavasz lesz, felhős után felderül…”