A szélkakas

Póstay Elek az 1950-es évek elején fejezte be tanulmányait a budapesti Lenin Egyetemen. Az egyik szovjet vendégprofesszor, a rabulisztikát-frazeológiát oktató Saulus Iszákovics Cukertort kedvenc tanítványának tartotta a végzős marxista oktatót és a diplomaosztó ünnepségen egy „Udárnyik” mintájú szovjet szélkakassal ajándékozta meg.

Ennek az „Udárnyik”, magyarul „Élmunkás” – becézett változatban „Szélmunkás” mintájú tetődísznek a tervezői teljes műszaki megbízhatóságra törekedtek, emellett bizonyítani kívánták az élenjáró szovjet szélkakasok eszmei szilárdságát és fölényét a széllel bélelt és ingatag nyugati társaikkal szemben. Az „Élmunkás” a kujbisev-sztárogyedovói „Vörös Baromfi” Öntödei Kombinátban készült golyóálló páncélból – külön nehézfém keresztrudakkal megerősítve, súlya elérte a másfél tonnát, kilenc réteg vörös olajfesték védte a korróziótól. Állandó keleti irányba volt beállítva, a talapzatába mélyesztett vaskos csavarok biztosították, hogy a legerősebb szelek se fordíthassák másfelé! Külön szerkezeti érdekességnek számított a beépített „Intyernacionáliszt” márkájú gramofon, mely minden félórában eljátszotta a népszerű szovjet dal első két sorát:

– Drága föld, szülő hazámnak földje,

Drágakőnél drágább kincset ád…” – utána kakastól meglehetősen szokatlan módon, elpottyantott egy aranynak látszó tojást, mely aztán egy csapon keresztül visszatért a hatalmas madár belsejébe.

Érthető, hogy Póstay könnyekkel a szemében köszönte meg professzora értékes ajándékát:

– Higgye el, kedves Saulus Iszákovics, az életemnél drágább nekem ez a madár, mindent megteszek majd, hogy megőrizzem becsületét és dicsőségét.

A szélkakast egy nagy teherbírású darus kocsi szállította el Póstay albérleti szobájába. Hogy elférjen, ki kellett rakni a ruhásszekrényt, a fémmadár a csőrében tartotta a fiatal marxista előadó egyetlen öltönyét és krombi anyagból készült télikabátját.

A szállásadónő nehezményezte, hogy a gramofon hangja félóránként felébreszti, de az öregasszony rögtön elhallgatott, mikor Póstay azt javasolta, hogy hívják ki az Államvédelmi Hatóságot pártatlan bíróként annak eldöntésére, tilos-e éjszaka népszerű szovjet dalokat játszani?!

Bár a házirend helyreállt, Póstay hamarosan megunta az albérleti életformát. Alkotó módon továbbfejlesztette a dialektikus materializmus egyik alaptételét, megállapította, hogy a „tudat határozza meg a lé-t”, ezért felhagyott oktatói tevékenységével és jól fizetett tisztséget vállalt a Pártközpontban. Hivatalból kapott egy szolgálati bérvillát és végre önálló tetővel rendelkezve, felrakhatta a szélkakast. Változatlanul hálás szívvel emlékezve vissza egykori professzorára, a „Saulus” becenevet adta neki.

A szélkakas fent a tetőn nem lopta a napot, a maga helyén, gazdájához hasonlóan, fontos eszmei feladatokat látott el. Kifogta a szelet az ideológiailag helytelen vitorlákból, vigyázott rá, hogy szél fúvatlan ne induljon. Tevékenységéért számos kitüntetést kapott, újságcikkek jelentek meg róla „Példaképünk, Saulus” címmel.

Hosszú évek után az uralgó széljárás keletiről fokozatosan nyugatira fordult, Póstay úgy ítélte meg, hogy ez a körülmény szükségessé tesz néhány változást a szélkakas elhelyezésében is. A fémtalapzatból kiszedette a rögzítő csavarokat, egy hatalmas széllökés hatására a kakas csikorogva ugyan, de beállt nyugati irányba.

Mikor Póstay megvált a Pártközpontban viselt tisztségétől és üzleti vállalkozásba kezdett, átfesttette a fémmadarat előbb rózsaszínűre, majd modern euroszürkére. Egy ügyeskezű szerelőnek sikerült a „Drága föld, szülőhazámnak földje” kezdetű lemezt is kicserélni egy amerikai számra, a „Yes Sir she’s my baby”-re. Póstay úgy gondolta, hogy a bekövetkezett módosításokat az elnevezésben is rögzíteni kell, ezért a szélkakast „Saulus”-ból „Paulus”-sá keresztelte át. Ez egyébként is összhangban állt lakóhelyének, a régi Ifjú Gárda útnak Damaszkuszi útra történt átváltoztatásával.

A szélkakas új néven és új helyzetben is hasznos szolgálatokat tett Póstaynak. Az egykori marxistából lett mind sikeresebb üzletember mindig tudta, hogy honnan fúj a szél, így minden kockázat nélkül szélnek ereszthette régebbi, túlhaladott nézeteit. Esténként, ha kiállt a háza kertjébe, egy-egy napot lezáró, üdítő vizelésre, tájékozódásul felnézett a kakasra, nehogy szél ellen próbálkozzon.

Az idők, régi szokásuk szerint, tovább változtak és Póstay mind újabb módosításokat kényszerült végrehajtani a háza kiemelkedő pontján trónoló és ezzel szinte jelképértékű szélkakason.

Mikor meglátogatta egyik amerikai üzletfele, Dicső Huba, akivel közös vállalatként hozták létre a „Hungarian-American Merchandise”-t, rövidítve a HAMM-ot, mely az önálló magyar kereskedelem önzetlen támogatását tűzte ki céljául, Póstaynak váratlan ötlete támadt. Dicső gyakran és büszkén emlegette, hogy a háború előtt a horthysta csendőrség kötelékében szolgált, ezért a házigazda figyelmességből néhány valódi kakastollat tűzött fel Paulusra. Az amerikai üzletfél elragadtatva köszönte meg ezt az igazi magyaros fogadtatást.

Később, egy nyugati magazinból ellesett megoldást lekoppintva, rendkívüli mozgékonyságú golyóscsapágyakat szereltetett a talapzatba. Vendégeit felvitte a terasszá átalakított tetőre és ott azzal szórakozhattak, hogy szellentéseikkel bármilyen irányba forgathatták a szélkakast és a televízióból ismert „Szerencsekerék” mintájára különböző vetélkedőket játszhattak.

Baráti beszélgetések során Póstay mindig igyekezett növelni a szélkakas tekintélyét, egy-egy burkolt megjegyzéssel célzott rá, hogy a madár tulajdonképpen nem más, mint egy protestáns címerállat, sőt közeli rokonságban áll a legendás turullal is. Sajnos ez a jól felépített presztízs hirtelen összeomlott egy váratlan csapás nyomán.

Az egyik jobboldali pletykalap kinyomozta a szélkakas valódi származását és a leleplezést a címoldalán közölte le, „Kakás a kakas!” címmel. Póstay természetesen nem engedhette meg magának, hogy nevét bármilyen formában is kapcsolatba hozhassák a levitézlett pártállammal, ezért kénytelen volt megválni Paulustól.

A kiszolgált szélkakas a szemétdombra került, a már korábban kidobott „Drága föld, szülőhazámnak földje” kezdetű lemez, egy barna műbőrbe kötött Sztálin-sorozat, egy moszkvai GUM-ban vásárolt masszírozógép, egy Buratino-figura, különböző oklevelek, kitüntetések és egyéb hulladékok tetejébe. A szélkakas megpróbált úr maradni a szemétdombon, de minden tekintélyét elvesztette, mikor torkából egy kozmopolita amerikai dal szólalt meg.

Itt találta meg a kakast az Izraelből idelátogató öreg Saulus Iszákovics Cukertort professzor, aki egykori kedves tanítványát jött felkeresni. Kocsira rakatta és elvitte magával. Egy gazdag amerikai műgyűjtő vásárolta meg tőle dollárezrekért, kuriózumképpen szülővárosa főterén állíttatta fel.

Később, mikor újra keletről kezdtek fújni a szelek, Póstay kereste a fémmadarat, de már, természetesen, sehol sem lelt rá.