A nyúlfarm három éve

Tisztelt Részvényesek!

 

Három éve annak, hogy az Önök bizalmából, valóban szabad és demokratikus választás útján elnyertem az újonnan alakult „Hungaronyúl” Részvénytársaság farmjának igazgatói posztját. Talán nem tűnik dicsekvésnek, ha megemlítem, hogy ajánlatukkal egyidejűleg magas kormányzati és párttisztségeket is felkínáltak nekem, de engem kihívásként vonzott ez a lényegesen nagyobb ismereteket, magasabb szellemi erőkifejtést igénylő feladat.

Önök előtt nem kell részleteznem, milyen körülményeket örököltünk elődünktől, a „Vörös Október” Nyúlkombináttól, melyet a Történelem által joggal kiselejtezett Oroszlán Jenő vezetett.

Az akkori állapotokat jól jellemzi az a rendeletekben rögzített megszorítás, hogy egy nyúlcsaládnak legföljebb egy ketrece lehetett és egy tenyészidőben csak egyszer engedték át a kerítésen túli zöldségeskertbe. Ilyen feltételek mellett természetesnek mondható, hogy a nyúlállományból kihalt minden törzsi és fajtabüszkeség, hiányzott belőlük az egyéni kezdeményezések lendülete, egész nap ültek a ketrecben és szolgai módon várták, hogy az ápoló kiszórja elébük a mindennapi kevés, de biztosnak mondható tápot.

Oroszlán Jenő leváltása után történtek némi változtatási kísérletek a „Vörös Október” Nyúlkombinátnál. Példaként megemlíthető, hogy a csökkenő szaporodási kedv fokozására éjszakánként nyúlpornót vetítettek az épület belső falára – az ismertebbek közé tartozik a „Vagy ha nem, hát kisnyúl” és a „Bealkonyul, a nyúl lekonyul” –, de ezek a próbálkozások nem jártak sikerrel.

Én, mint a „Hungaronyúl” Részvénytársaság farmjának felelős igazgatója, hivatalba lépésemkor igyekeztem megfelelő vezetői gárdát összetoborozni. Legfontosabb kritériumnak a szakértelmet ítéltem. A farm védelmét egy irodalomtörténészre bíztam, aki nyúlügyekben való jártasságát már többszörösen bebizonyította, például a „Nem szül gyáva nyulat Núbia párduca”-verssor mélyreható elemzésével.

Be kell ismernem, hogy munkatársaim kiválasztása során követtem el hibákat. Aligazgatói minőségben magam mellé vettem Hajdú Dezsőt, a közismert „Duhaj”-t. Ő régi nyulas családból származik és mint a parlagi nyúlfajták eszmei elkötelezettje, ki akarta iktatni a farm törzsállományából a barna cigánynyulat és a galíciai göndörszőrűt. Ennek a szándékának rendkívül kellemetlen nemzetközi visszhangja támadt, Tokiótól New Yorkig voltam kénytelen magyarázkodni a világ nyúltápvagyonát kezükben tartó csoportok és szervezetek előtt. Egy idő után kénytelen voltam megválni aligazgatómtól, ő részesedést kívánt magának a farm vagyonából, mire én azt a frappáns választ adtam, hogy: nyúlj le másokat, Dezső!

Törzstevékenységünk folytatásában komoly nehézségek mutatkoztak. Korábban a keleti piacon korlátozás nélkül átvették termékeinket, a nyúlbogyót is sikerült szocialista olajbogyónak minősíttetni és a moszkvai büfékben szendvicsek díszítésére használták. Igaz, hogy cserébe medvecukor helyett medvebogyót kaptunk, azt is megdermedve. Ez a piac azonban sajnálatos módon bezárult előttünk, partnerünk kifogyott a cserecikkéből.

A ketrecek idő közben elrothadtak, ezért a nyúlnevelésben át kellett térnünk a ridegtartásra – ezzel lényegében alkalmazkodtunk a dalban is kifejezett hagyományainkhoz, miszerint: „nyuszi ül a fűben”.

Kezdettől fogva arra törekedtünk, hogy tevékenységünkben nyúlbarát vállalkozási módszereket alkalmazzunk. Együttműködési szerződést kötöttünk a „Hungaróka” Szövetséggel, ők bármilyen tételt hajlandók voltak átvenni feldolgozásra. Cipőboltot nyitottunk, ahol elsősorban nyúlcipőket árusítottunk, egy speciális részlegünk bérmunkában elvállalta nyulak kiugrasztását tetszés szerinti bokrokból. A „húsvéti nyúl” mintájára bevezettek a pünkösdi, hamvazószerdai, szabadság napi nyulakat. Különlegesen kiképzett nyulaink nagyobb nemzetközi vadászatokon vitték a puskát a vadászok helyett.

Még lettek volna további ötleteink, de, sajnos, nyúl már nem maradt hozzá. A táphiány és a különféle járványok hatására a farm nyúlállománya teljesen kipusztult. Jelenleg csodaszarvas-terjesztéssel és turulröptetéssel próbálkozunk – biztató eredményekkel.

Most, hogy a megbízatásom lejárófélben van, úgy érzem, joggal kérhetem a Részvénytársaság tagjainak újabb négy évre szóló bizalmát. Ez a nyúlfarm a szomszédos telepek háborús villongásaiban a béke szigetévé vált és senkit sem látok, aki ezt a farmot nálam és csapatomnál megfelelőbben tudná irányítani.

 

Gizda Géza

igazgató