A színház

A Lux Orfeumot Lax Miksa, a híres vendéglős alapította még a század elején. Megnyitásakor kulcsát hagyományos módon a Dunába vetették, jelezve, hogy a nap egyetlen órájában sem zárják be, aki akart, valósággal bent lakhatott a Luxban. Jelmondata közszájon forgott:

 

– „Garantálja neked Lax:     Ha a Luxban laksz     Jót iszol és jóllaksz!”

 

1948-ban a Lux Orfeumot, mint a feudálkapitalista uralkodó osztály léha szórakozóhelyét, feloszlatták, az épületet az újonnan alakult Csillag Népszínház vette át, Fülesi Sándor, az ismert jellemszínész vezetésével.

Fülesi beiktatásakor ígéretet tett a valóban haladó nemzeti drámahagyományok ápolására, ennek megfelelően a színház repertoárja évtizedeken át kizárólag a „Bánk bán”-ból állt. Minden szezonban más rendező állította színpadra a darabot, köztük baráti országokból érkezett neves vendégművészek is szerepeltek. Nagy érdeklődést váltott ki egy kalmük rendező gyökérszínpadra álmodott „Bánk bán”-ja, továbbá a „Rote Fahne” nemzetközi alkotócsoport munkásmozgalmi ihletésű koncepciója, mikor Bánk bánov az Auróra cirkáló ágyúival löveti II. Endre palotáját; Tiborc pedig egy rövid szövegbetoldásban arról panaszkodik, hogy nyomorúságos keresményéből még szolidaritási bélyegre sem telik.

A pártállam bukása után Fülesi igazgató, az ismert jellemszínész igyekezett alkalmazkodni az idők megváltozott szelleméhez. A színházat átkeresztelték „Tulipánfa Élettér”-re és a repertoárt is gyökeresen átalakították. A „Bánk bán”-t mutatták be Hunyady-Páncélos György veterán színész és kormánypárti képviselő merőben új értelmezésében. Hunyady-Páncélos a magyarságtól idegen elemek leleplezését állította középpontba. Biberach, a cselszövő haszonkulccsal nyitotta ki a királyi palota ajtaját, Solom mestert, a királyi védnököt ugyancsak kétes származására utalva, Salom mesternek szólították és stilizált ávós egyenruhába öltöztették, a békétleneket pedig jól láthatólag New York-i gyártmányú húskampókra akasztották fel. A bemutató előadás szép művészi sikert hozott: a színházból kitóduló közönség tizenhat köztéri szobrot fújt le kommunistaellenes és antiszemita feliratokkal.

Ilyen körülmények között osztatlan megdöbbenést keltett, mikor Lax Gáspár Menyhért Boldizsár filozófus és néhány körülötte csoportosuló szabadelvű színházi szakember bejelentette igényét a „Tulipánfa Élettér” épületére. Keresetében Lax Gáspár Menyhért Boldizsár kifejtette, hogy nemcsak mint az alapító Lax unokája jogosult az egykori családi tulajdonra, hanem eszmeileg is a liberális szellemű szórakozóhely egyedül jogosult örökösének tekinti magát. Ezt az alapállását az „Új Lux Orfeum” elnevezéssel is kifejezte.

Elkeseredett politikai küzdelem bontakozott ki a színházépület birtoklásáért, Fülesi mögé felsorakozott a Magyar Gerincpárt, a „Magyar Agyar” – a Magyar Mammutvédők Köre, a Magyar Pénzbank és még jónéhány népi-nemzeti mozgalom. Megkísérelték Fülesi nevére íratni a színház 149/296-od részét, de ez már nem fért rá az igazgató személyi birtoklapjára, ugyanis már korábban megkapta a Dunántúl 1490/2960 hányadát – a Balatonnal egyetemben, továbbá a Magyarországon honos ízeltlábúak kizárólagos tulajdonjogát.

Lax Gáspár Menyhért Boldizsár és körének kezdeményezését a Madárpárt és a Fiókaszövetség támogatta, de anyagilag beszállt néhány éppen soros amerikai alapítvány is.

Az összecsapó erők mérlege nagyjából kiegyensúlyozottnak mutatkozott, így a felek kompromisszumra kényszerültek. Előbb az a gondolat merült fel, hogy az egyik együttes hétfőn, szerdán és pénteken játszik, a másik pedig a fennmaradó napokon, de a vasárnapot mind a két fél magának követelte, így nem maradt más megoldás, mint a színpad kettéosztása.

A színpad bal sarkába egy táblát tűztek ki „Közép” felirattal, ezzel az egyszerű megoldással elérték, hogy a színpadnak többé ne legyen baloldala. Nyilatkozataiban mindkét igazgató azt hangsúlyozta, hogy az igazi közép nekik jutott.

A fennmaradó területet aztán egy eszmei vonallal kétfelé választották és a két színház birtokába vehette a ráeső részt. Mindkét társulatban elkezdődtek a próbák, az első premiereket technikai okokból azonos időpontra tűzték ki. A „Tulipánfa Élettér” általános meglepetésre a „Bánk bán” megzenésített változatát mutatta be, a kissé már elavult Erkel partitúrát Grósz Feró dallamaira cserélték fel. Az „Új Lux Orfeum” az „Egy pohár víz”-et, a nagy hírű Scribe vígjátékát játszotta – az anyagi nehézségek miatt átdolgozott formában, „Egy félpohár víz” címmel.

A nagyjából párhuzamos próbák során számtalan technikai nehézség adódott. Ottó, a királyné öccse nem törődve az elválasztóvonal tilalmával, udvarolni próbált a francia vígjátékban szereplő szobalánynak, Marlboro herceg pedig titkon beleivott Petúr bán poharába. Ezt a gondot a sebtében felhúzott tüskésdrótkerítés sem oldotta meg.

Egyedüli megoldásként a játéktér kibővítése kínálkozott: deszkákkal fedték be a földszinti széksorokat, majd a munka lendületében a páholyokat is eltakarták különféle reklámtáblákkal, melyeken az előadásokat szponzoráló cégeket hirdethették. Csak a bemutató napján derült ki az a sajnálatos körülmény, hogy az átépítés folytán a nézőknek nem maradt helyük. Ez egyik társulatot sem zavarta, később be is falazták az utcai bejáratot.

A bemutatókon a színészek maguknak játszottak, amennyire a kiszivárgó híreknek hinni lehet, feledhetetlen párhuzamos előadásokat produkáltak. Az édesbús konzervatív dallamok tökéletes harmóniát alkottak a modernebb nyugatias melódiákkal.