Fantasztikus!

A könyvkiadó igazgatója és az író végigsétált a Tanács körúton, majd befordult a Népköztársaság útra, közben a könyvkiadásról beszélgetett – mind az utcanevekből, mind a témából jól látszik, hogy a párbeszéd nem mostanában zajlott le. Már a November 7-e téren jártak, mikor az író előhozakodott az ötletével:

– Van egy fantasztikus témám! Egy tudós meggyűlöli az emberiséget, hipnózissal egy nagy pókká változtatja magát. Lézersugarak segítségével egy hálót sző a Marsig és oda távozik. Összeszövetkezik nyolclábú atomfaló skarabeuszokkal és meg akarják támadni a Földet. A tudós kitalál egy háromdimenziós televíziót, mely nem csak képeket, hanem testeket is tud továbbítani tetszés szerinti helyre …

Az igazgató unatkozva legyintett:

– Nézd, én tudom, hogy amatőrnek ihlet kell, profinak előleg, kiutalok neked húszezer forintot – mint már jeleztem, ez a történet nem ma játszódik –, de hagyd ezeket a sablonokat, elcsépelt fordulatokat. Ha igazán fantasztikus témába akarsz nyúlni, inkább arról írjál, hogy milyen élet lesz itt harminc év múlva, a század, sőt az ezred utolsó évtizedében. Bátran engedd el a képzeletedet! Például mi jut eszedbe arról az útvonalról, melyen most járunk?

– Mi volna, ha a Tanács körutat újra Károly körútnak hívnák, a Népköztársaság útját Andrássy útnak, a November 7-e teret pedig Oktogonnak?

– Kiindulásnak elég bornírt. És milyen jelenet játszódna le itt?

– Mondjuk, parasztok vonulnának fel itt.

– Május 1-jén?

– Május 1-je nem volna felvonulás, a Május 1. utat is újra Hermina útnak hívnák.

– De hát miért tüntetnének?

– Most kaptak tízezer forintot, melyet a tehenek levágásáért ígértek. Levágott tehénnel kevesebb gond van.

– És ki vezetné azt a tüntetést?

– Mondjuk egy ügyvéd, akit a közvélemény rendőrügynöknek tart. És azt a felvonulást követné a többi. Suhancok tüntetnének a Parlament előtt nyilas zászlókkal és náci jelvényekkel.

– És mit szólna hozzá a belügyminiszter?

– A védelmébe venné őket.

– Nem, azért ez már túl fantasztikus. Ilyesmire egy belügyminiszter még boros állapotban sem vetemedhet.

Már az Újságíró Klub előtt jártak, egy kövér szemüveges író jött ki dülöngélve, karjában két könnyűvérű nő kapaszkodott, az író harsány hangon utasította a taxi sofőrjét:

– Az ügetőre, öcsi, és ne nézd a kilométerórát.

A fantáziáló írónak hirtelen eszébe jutott:

– És ő volna a puritán nemzeti erkölcs prófétája.

Már dülöngéltek a nevetéstől, le kellett ülniük egy játszótéri padra. Az író egy váratlan mozdulattal a beton négyszögben homokozó kisfiúra mutatott:

– És ez a gyerek volna az egyik miniszterelnök-jelölt! Kérdezzük meg a nevét, csak úgy, a vicc kedvéért. Hogy hívnak, kisfiú?

– Orbán Viktorka.

– Akarsz miniszterelnök lenni?

– Nem, mert azok mindig hazudnak és az csúnya.

– Akkor milyen pályára készülsz?

– Tánc- és illemtanár szeretnék lenni. Tóni bácsi is úgy gondolja, hogy az menne nekem.

– Nagyra nőj.

Tovább indultak, az író folytatta:

– Talán még a külpolitikával is kellene foglalkozni. Mondjuk, megszűnik a Szovjetunió.

Az igazgató elhárító mozdulatot tett:

– Vedd tudomásul, hogy én ezt nem hallottam.

– És tankok állnak majd Moszkva főterén.

– Ez viszont nem baj, hadd tudják meg ők is, milyen érzés tankokat látni a Parlament előtt. De ha megszűnik a Szovjetunió, kinek adjuk el majd a bóvlit?

Az író nem figyelt rá:

– A szlovákok elterelik a Dunát…

– Azt mondod, hogy a csehszlovákok?

– Nem, én azt mondom, hogy a szlovákok. És megalakul a kisantant Magyarország ellen. Kolozsváron leszedik a magyar nyelvű táblákat.

Az igazgató elkomorodott:

– Beteges és perverz fantáziád van. Inkább maradjunk az első témádnál; szóval egy tudós hipnózissal pókká változik és hálót sző a Marsig…