A Dzsungel TV

János atya, a misszionárius még a nyári forróság beállta előtt távozott el a dzsungelből, de a közeli fákon tanyázó majmok sokáig nem merték megközelíteni elhagyott lakhelyét. Csak lépésről lépésre vették birtokukba a kunyhót, előbb az erjedő szemétdombot túrták szét ételmaradékok után kutatva, később belestek az ablakon, mikor bent nem láttak mozgást, a horda legerősebb hímje feltépte az ajtót. Átugrottak a küszöbön, de rögtön vissza is hőköltek, mert egy erélyes hang rájuk szólt:

– Ön miért nem vásárol, dupla vákuumszelepes „Éva” kávét? Ávé Éva kávé!

A majmok egy pillanat alatt újra a fák tetején teremtek és onnan figyeltek befelé a feltépett ajtón keresztül. A kunyhó mélyén kékes fény villódzott, a hang is ugyanabból az irányból jött; a szórakozott misszionárius távozásakor bekapcsolva felejtette telepről működő televízióját. A horda még nem látott közelről hasonló szerkezetet, összedugott fejjel próbálta megfejteni a rejtélyt.

– Mi lehet ez? – kérdezték egymástól tanácstalanul.

– Ez az isten! – nyilatkozta ki végül a horda elnöke, aki őszülő szőrzete tanúsága szerint a legrégebben élhetett már a környéken.

– Biztos?

– Én láttam, mikor a misszionárius imádkozott hozzá, néha egész este figyelte a parancsait, közben étel- és italfogyasztással áldozott neki. Mi sem tehetünk jobbat, mint hogy imádjuk őt, mert erősebb isten, mint a mi régi istenünk, a Majmok Útja-i Életfán talált tulipánmintás félszárú napszemüveg.

A horda elnöke szűkebb kíséretével besettenkedett a kunyhóba, a többiek kint maradtak az esőben. A kiválasztott majmok mélyen meghajoltak a készülék előtt, leültek és áhítattal figyelték a műsort. Különösen a táncosok produkciója nyerte meg a tetszésüket.

– Ahhoz képest, hogy csak emberek, igazán ügyesek és értelmesek.

Időnként, hogy kifejezzék hódolatukat, a majmok feltörtek egy érett kókuszdiót és a tejét ráöntötték a képernyőre. Az áttetsző üveglap fokozatosan elhomályosodott, de a rajta végbemenő mozgások ettől csak még titokzatosabbnak tűntek, a hordaelnök vállalta magára, hogy megfejti a jelentésüket.

– Azt üzeni nekünk, hogy megehetjük az itt maradt ételeket, a kívül állóknak nem kell adni belőle, én pedig felvehetem a misszionárius öltönyeit.

Az elnök felöltözködött és hogy hangsúlyozza méltóságát, felült a kunyhó díszhelyére: a köszörűkőre. Ezt a helyet korábban a horda eszmeiségét megalapozó, de azóta már visszavonult énekes foglalta el, akit ezért „köszörűs költőnknek” is neveztek a majmok. A gaz mutatványosok valaha egy cirkusz sátrának ablakában őrizték őt mintegy reklámként, etették-itatták, életének erről az időszakáról szólt nagy poémája, az „ablaki nyarak, ablaki telek”.

Egy nap aztán végképp kimerült a készüléket tápláló telep, a képernyő elsötétedett, de a hang, ha zavarosan is, szólt még néhány másodpercig. Az öreg elnökmajom hallgatta a mindinkább elmosódó szöveget, majd komoly arccal bólogatott. A komoly arc volt az elnök erőssége, tekintélyének alapja, nagyritkán, ha egy-egy balesetnél vagy holttest-elkaparásnál nem tudta visszafojtani a mosolyát, felmászott a legmagasabb pálmafára, nehogy a többiek észrevegyék rajta.

– Az isten azt üzeni, hogy beszélni akar velem.

A készülék mögé ment, hosszan sustorgott, csak egy óra elteltével jött elő:

– Az isten úgy látja, hogy itt már nincs szükség rá, mert én megfelelően tudok dönteni helyette. A lelke ebbe a gumilabdába szállt – az elnök nagyot rúgott a játékszerbe – és elpattog innen. Rám bízta régi testét, ezt az üvegből való éneklő fatörzset.

Az elnök birtokba vette és átrendezte a kunyhó belsejét; felvette a misszionárius pizsamáját, szemétre dobatta a könyvtárat, ünnepélyes szertartás keretében elfogyasztotta az aranyhalakat. A televíziós készüléket is szétszedette, kiszereltetett belőle mindent, ami eredetileg működött, csak az üres kávát hagyta meg:

– Ezt a keretet kell megtölteni új tartalommal!

Először a horda egyetlen szemüveget viselő tagját nevezte ki a káva élére, de hamarosan csalatkozott benne, úgy találta, hogy nem igazi hordaszellemben végzi a munkáját. Az elnök elbocsátotta őt és visszacsalogatta János atya régi idomított házimajmait, akik a megtorlástól való félelmükben eddig elrejtőztek.

A kávában újra megjelent Super, a nyelvzseni, aki a paradicsomfán végezte a tanulmányait és az ide látogató pravoszláv szerzetesek szavait tolmácsolta János atyának. Visszakerült Pegi, a bajuszos törpemajom is, akinek eredendő gyengesége miatt körbeforgott a feje és ezért minden irányba tudott hajbókolni. Bevonult Fifike is, akit műsorzáró felirat helyett alkalmaznak; mikor az ő arca feltűnt a káva négyszögében, mindenki elaludt. Az új vezetés Dzsungel tévének nevezte el a vállalkozást és hamarosan programot hirdetett.

– Elegünk van az embereket utánzó értelmes arcokból, arisztokratikus muzdulatokból, igazi majmokat akarunk látni. Ennek a célkitűzésnek a jegyéiben vissza kell állítanunk az olyan régi és jól bevált programok becsületét, mint amilyen például a „Majomparádé”. Újra műsorba kell iktatnunk az ellenségeinket leleplező adást, az „Akit a horda lehorda” című gyűlölködő negyedórát. Riportereink körében el kell indítanunk a „Lojális Vetélkedő”-t: ki tudja alázatosabban kérdezni a hordaelnök urat-témakörben. Pedagógiai vonalon az ifjabb nemzedéket hagyományos majomszeretetre és majomügyességre kell nevelni.

A felsoroltakon kívül csak annyi változás következett be, hogy a Napot köszöntő hajnali harci üvöltést átrakták éjfélre, egyébként a műsorok egyhangúan peregtek le az üres kávában.

A hordafőnök egy rendkívüli intézkedéssel lekergette a pálmákról a kint rekedt majmokat és az egész ültetvényt a Dzsungel TV tulajdonába utalta – így kívánta biztosítani az adások anyagi alapjait. A kedvezményekből kizárt közrendű majmok hangyabolyokra ülve, nyakukat tekergetve figyelhették a műsort.

Egy fiatal és értelmes majom elunta ezt a kényelmetlen tartást, más elfoglaltságot keresett. A misszionárius szemétre vetett könyvtárában egy Darwin-kötetet talált, megnézte az ábrákat és megpróbálta utánozni: két lábra állt, megtanulta a botok és kövek használatát. Kiegyenesedett testtartásában gégefője is mind alkalmasabbá vált a tagolt beszédre. Egyszer munka közben véletlenül felemelte a tekintetét és megpillantva az üres kávában ágáló, magukat produkáló majmokat, megszólalt:

– Mi folyik itt? – kérdezte és hirtelen indulatában dobásra emelt egy követ.