A marcipán Jézuska

A világhírű Kálmán-féle marcipán receptjét csak maga a család ismerte, még a cukrászda dolgozóit sem avatták be a titokba. A kommunista hatalom önkényes államosításakor az akkori családfő Kálmán Zénó kimentette az üzemből a gyártási leírást, szabotázsért bebörtönözték, de az ávós pribékek minden kínzása kevés volt ahhoz, hogy kiszolgáltassa nekik a titkos hagyományokat. A magyar cukrászdákban sokáig tarkababból, melaszból és óbudai hegyi agyagból készítették ezt a keleti édességet.

Fia, Kálmán Brúnó 1956 novemberének elején elhagyta Magyarországot, egyetlen értéktárgyat vitt magával: a marcipán összetételét őrző papírt. A határon Kálmánt már amerikai repülőjeggyel várták a család régi barátai és üzletfelei, a cukrász hamarosan megnyitotta műhelyét az Egyesült Államokbeli Pittsburgben.

Működése nyomán a Kálmán-féle marcipán hamarosan visszaszerezte régi hírnevét. „Sweet hungarian dream”, „édes magyar álom” márkanéven a világ legelőkelőbb boltjainak kínálatában is megtalálhatták a vevők.

Kálmán Brúnó a távolba szakadva sem feledkezett meg a magyarságáról. Örömmel üdvözölte a rendszerváltozást, szolidaritása jeléül elkészítette az új koalíciós vezetőgárda tíz legjelentősebb alakjának életnagyságú marcipánszobrát. A munkához több mint ezer kiló nyers marcipánt és két mázsa nemzeti színű cukorfestéket használtak fel, csak Hajdú Dezső alelnök figuráján két hétig dolgozott a személyzet, sajnos így sem sikerült emberi formát adni neki.

A marcipánszobrokat a Magyar Gerincpárt Magyar úti központjában állították ki, a tárlat látogatói elragadtatva mondogatták:

– Jaj, de édesek!

A cukrászmester továbbra is tartotta a kapcsolatot régi hazájával, többek között saját termésű mézet szállított rendszeresen, melyet a koalíciós pártok a madzagra kenhettek. Kálmán Brúnó bőkezűsége akkor érte el a tetőpontját, mikor 1992 karácsonyán egy nagyméretű üvegládába zárva marcipánból készült magyaros betlehemes játékot küldött haza. Piros-fehér-zöld jászolban egy marcipán Jézuska feküdt nem kevésbé marcipán bárányokkal, három királyokkal és pásztorokkal körülvéve.

Ezt a művészi remeklést először természetesen a Vallási Műsorok mellékletében a Magyar Televízióban mutatták be, később, hogy tovább emelje az ünnep fényét, kivitték a pestszentervini aggok házába.

Felejthetetlen Szentestét rendeztek – a televízió ezt is közvetítette –, az öregemberek meghatottan vették át ajándékukat, a zacskó szaloncukrot. Mikor a közvetítés befejeződött, ezt a szaloncukrot visszaszedték tőlük, mert a termék szakszerűtlen kezelés következtében megpenészedett és át kellett adni a bábolnai gazdaságnak patkányirtási célokból. A szaloncukor helyett édességképpen hat öreg kapott egy sósperecet és nyolc egy sósheringet.

Éjfél után a gondnok és az ápolónők eltávoztak, csak a nyolcvan-száz öreg férfi és asszony üldögélt továbbra is az otthon nagytermében.

– De ennék valami delegátot, egy jó édességet! – mondta az öreg Teri néni és valamennyien egyetértőleg bólogattak és sóhajtottak.

A mindig rosszban sántikáló Rubacugi Fülöp – az effajta sántikálást hiányzó féllába sem mentette – csak legyintett erre az áhítozásra.

– No, majd én segítek rajtatok.

Rubacugi kése hegyével ügyesen felpattintotta a marcipán betlehemes játékot őrző üvegkalitka zárát:

– Melyiket együk meg?

Az öregek töprengve összenéztek, előbb a három királyokra, majd a bárányokra gondoltak, de aztán úgy vélték, hogy Jézuska volna a legjobb. Abból a gyakorlatias szempontból indultak ki, hogy a jászol mélyén rejtőző alak hiánya tűnne fel legkevésbé az ápolóknak.

Egy vallásos öregember, név szerint Miklós Gáspár borzadva utasította el a gondolatot is:

– Ez szörnyűség! Istenkáromlás!

Tiltakozására Rubacugi csak legyintett:

– Ugyan már! Többet is elbérmáltak már a papok.

Sokkal nagyobb gondnak látszott, hogy a csöppnyi marcipántestből hogy jut majd mind a nyolcvan-száz öregnek.

– Azért csak próbáljuk meg – mondta Rubacugi és letörte az első falatot, majd a másodikat és a harmadikat is. Csodálatos módon a test nem fogyatkozott, minden öregember kezébe jutott egy darab. Ugyanez történt a betlehemes asztalon álló üvegben őrzött egyetlen kortynyi borral is. „…és evének mindnyájan és megelégedenek és felszedék a maradékot is tizenkét teli kosárral…”