Apostolok Bt.

– Mester – kezdte Judás Iskariotés látható zavarral küszködve –, már régóta tartozom Neked egy vallomással.

– Hallgatlak, könnyíts a lelkeden.

– Nem is tudom, hol kezdjem. Emlékszel arra az esetre, mikor Kapernaumban jöttek a pénzbeszedő biztosok és kérdezték tőlünk, tanítványoktól, hogy a ti Mesteretek miért nem adja meg önmagáért a két drachmát?

– Igen, emlékszem rá. Szóltam akkor Péternek, hogy menjen el ő a tenger mellé, vesse be a horgot és amely hal először akad rá, azt vonja ki és annak száját felnyitva, talál benne egy stáltert, vegye ki és adja oda a biztosoknak. Nem így történt?

– Nos, Mester, nehéz kimondanom, de az az igazság, hogy Péter azon a napon nem fogott egyetlen halat sem.

– Akkor miből fizettétek ki a váltságot?

– Épp erről szeretnék beszélni. Te, Mester, mentél az úton, mely magad vagy éppúgy, mint az igazság és az élet, de sohasem kérdezted meg, hogy mi közben miként gondoskodunk nyomorult testünk szükségleteiről. Nem akartalak zavarni nagy munkáidban, de úgy gondoltam: méltányos volna némi pénzt kérni azoktól, akiket megszabadítottál a haláltól. Végeredményben mindannyian megdolgoztunk érte és éppen te mondtad, hogy méltó a munkás az ő bérére. Nem akartam a saját szakállamra dönteni, értekeztem az ügyben Mátéval, ő, mint emlékszel rá, valaha adószedő volt, megvilágosodván elhagyta ugyan kárhozatos hivatását, de azért lépést tartott a szakmai újdonságokkal, ő ajánlotta, hogy a bevételek elszámolására alakítsunk egy betéti társaságot, „12 + 1 Apostol Bt. Telephely: Beté-lehem” címen.

– És kik tartoznak ebbe a társaságba?

– Tizenkét beltagot jegyeztünk be, akiknek rendje a következő. Első Simon, aki Péternek is mondatik és András, az ő atyafia. Azután Jakab, a Zebédeus fia és János, az ő atyafia, Filep és Bertalan, hitetlen Tamás – őt belső ellenőrnek neveztük ki és ama Máté, aki mint említettem adószedő volt – ő a bevételből levonható tiszteletdíjért elvégzi a könyvelést is – Jakab, Alfénusnak fia és Lebbeus, kit vezetéknevéről Táddeusnak is hívnak. Végezetül Kánaénabeli Simon és szerény személyem, Judás Iskariotés. És természetesen te, Mester.

– Én hogy kerültem bele?

– Mint kültag – irántad való tapintatból, azt akartuk ugyanis elkerülni, hogy egy csőd esetén téged is felelősségre vonjanak.

– Még mindig nem értem, mivel foglalkozik ez a 12 + 1 Apostol Bt.?

– Kiinduló pontnak a te szavaidat vettük: „betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek”. Ez a megjelölés nagyon szép, sajnos az üzleti életben pontosításra szorult, végső fogalmazás szerint tevékenységünk leírása: „természetgyógyászat, érzékszervi korrekciók – mint például a némák beszélőképességének visszaadása – vízenjárás és egyéb lakossági szolgáltatások”. Hidd el, Mester, mi jót akartunk.

– És ezt miért éppen most mondod el nekem?

– Mert most készítettük el a mérleget a tavalyi társasági adó bevallásához és szeretnénk, ha aláírnád.

Judás egy papírköteget vett elő és átnyújtotta a Mesternek:

– Ha úgy kívánod, belenézhetsz az iratokba, de légy meggyőződve, hogy mi minden bevételt feltüntettünk, minden tételről pecsétes számlát adtunk.

A Mester élt a gyanúperrel, találomra kiragadott egy számlát:

– „Ördögűzés a kapernaumi százados szolgájából, megrendelés időpontja: időszámítás után, kifizetendő: negyven tallér plusz nyolc százalék áfa…”

Judás alig titkolt büszkeséggel bólogatott:

– Ezt könyvelésileg elég nehéz volt megoldani. Mert ha úgy tüntetjük fel, hogy a szolga maga hívott volna téged, Mester, akkor a te tiszteletdíjadat egyszerűen a bére után fizetendő tébéjárulékhoz számították volna, és mi sohasem jutunk a pénzünkhöz. Ezért én abból indultam ki, hogy a gazda, vagyis a kapernaumi százados volt a megrendelő és vele kötöttünk egy alkalomra szóló megbízási szerződést. Mivel a kifizetett összeg nem haladja meg a 40 tallért, a jelenleg érvényes minimálbér 25 százalékát, ezért adózási szempontból kedvezőbb besorolást élvez.

A Mester egy újabb elismervényt vett ki a kötegből:

– Szaknyilatkozat, 914 kulcsszám, tizennégy tallér plusz áfa. Ez mi volt?

– Emlékszel rá, mikor vitába szálltál a farizeusokkal és példázatokat mondtál a szőlőről – ez annak a tiszteletdíja. Elég nehéz volt kikeresni a statisztikából a megfelelő kulcsszámot, mert önálló előadásnak is lehetett volna tekinteni.

A Mester egyre fokozódó haraggal lapozott tovább:

– Öt liter nektárt vásároltunk a Noé Pincészetből?! Nem emlékszem rá, hogy mikor fogyasztottuk el.

– Semmikor. Az a helyzet, hogy ez a kánai mennyegzőn elköltött halak és hét kenyerek ára.

– Akkor miért nem azt írtad be?

– Mert a közvetlen létfenntartási cikkeket az adóhatóság nem engedi leszámítani az adóalapból, a nektárt viszont el tudjuk könyvelni reprezentációs költségként.

A Mester nem hallgatta tovább, kitört magából:

– Megmondtam nektek: mindent amit tudtok, ingyen vettetek, tehát ti is így adjátok. Ne szerezzetek aranyat, sem ezüstöt, sem pénzt a ti erszényetekbe. Azonnal fejezzétek be ezt a kufárkodást és amit összegyűjtöttetek, osszátok szét a szegények között.

– Ezt sajnos nem tehetjük meg, Mester. Az előírások szerint kettős könyvelésre, adó- és adóelőleg-befizetésre vagyunk kötelezve. Ha a bevételmaradványt szétosztanánk a szegények között, mérleghiány lépne fel és komoly büntetésben részesülnénk. Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint egy betéti társaságnak megúszni az időszakos revíziót.

– Nem akarok ellentmondást hallani. Meghagyom, hogy égesd el ezeket a papírokat.

Judás dohogva szedte össze az iratokat, elhatározta, hogy nem tűri tovább a Mester parancsait. Új számlakönyvet szerkesztett és elment vele a papi fejedelmekhez:

– Mit akartok énnékem adni, ha a Mestert a kezetekbe juttatom?

Ők pedig rendelének néki harminc ezüstpénzt – plusz áfát.