A zászló alatt

1944 októberének utolsó napjaiban Winkler Jenő nyilas pártszolgálatos utasítást kapott, hogy tartóztassa le és kísérje be a Hűség Házába Répásy Szilárd tanárt. A besúgók jelentése szerint Répásy részt vett a földalatti ellenállási mozgalomban.

Winkler kiment Répásy lakására, géppisztolyával megdöngette az ajtót, de a tanár megsejtve a veszélyt, az ablakon át kilépett a folyosóra és elmenekült. A pártszolgálatos a nyomába eredt. Hosszú üldözés kezdődött, Winkler beszorította ellenfelét egy vegyi cikkeket készítő üzem pinceraktárába. Répásy is előkapta a revolverét, a két fegyver egymásnak szegeződött, de mielőtt meg tudták volna húzni a ravaszt, egy bomba telibe találta az üzemet. A falak maguk alá temették a két ellenséget, a légnyomástól eszméletlenül estek hanyatt.

A sors különös csodája folytán a pincében formalint és más tartósítószereket tároltak, kifolytak az összezúzódó hordókból és beborították a tanár és a pártszolgálatos testét. Az orvosságok jótékony hatásának köszönhetően a belső szervek épen maradtak, továbbra is ellátták alapvető funkcióikat. Kényszerű nyugalmukat semmi sem háborgatta, fölöttük az üzemet nem építették újjá, hanem a törmeléket elplanírozva egy autóparkolót alakítottak ki.

Negyvennyolc év telt el. Az autóparkoló helyén megkezdték egy szálloda alapozási munkálatait, a markológépek lekotorták az egykori pinceraktárról a fedő törmelékréteget, a helyiségben szabadon járhatott a levegő. 1992. október 23-án reggel a két tetszhalott ellenség magához tért és felült. Fegyverükhöz kaptak, hogy pontot tegyenek a hosszúra nyúlt vita végére, de a rozsda már rég szétmarta a závárzatokat. Sokáig néztek egymásra értetlenül, végül Répásy szólalt meg:

– Pártszolgálatos úr, azt hiszem, hogy nem így kellene eldönteni ezt a kérdést. A külsőnkből ítélve, legalább negyven évig feküdtünk itt, kint már rég eldőlt a harc, maradjunk abban, hogy akinek az eszméi vesztettek, az megadja magát.

Winkler ellenségesen vágott vissza:

– És honnan tudjuk megállapítani, hogy kint milyen világ van? Én csak egy módszert hallottam a pártban, egy író mondta.

– Mi az?

– Meg kell nézni az autókat, ha fiatal zsidók ülnek benne, akkor szocializmus van, ha öregek, akkor kapitalizmus.

– És ha egyáltalán nincsenek autók, akkor megvalósult a hungárista nemzetállam – tette hozzá Répásy –, de ne vitatkozzunk, majd fent minden kiderül.

Felkapaszkodtak a pincéből, de az utcán hiába kerestek egyértelmű azonosító jeleket.

– Magam ellen beszélek, de ilyen lerobbant házakat, csak a nyilas uralomban tudok elképzelni – mondta epésen Répásy.

– Ilyen koszt viszont, sajnos, csak egy demokráciában, a nemzetvezető a falhoz állította azokat, akik köztéren szemetelni mertek.

Találomra megkérdeztek néhány járókelőt, hogy milyen társadalmi rendszer uralkodik Magyarországon:

– Kommunizmus van itt, uraim, még mindig kommunizmus, az ő kezükben van még most is minden: a sajtó, a televízió, a káefték.

– Fasizmus van itt, uraim, rosszabb, mint a Horthy-rendszer.

A tanár és a pártszolgálatos tanácstalanul nézett egymásra.

– Csak egy módon dönthetjük el a kérdést – mondta végül Répásy –, menjünk el az ország politikai központjába, a Parlamentbe és kérdezzük meg ott.

Október 23-a volt. Már tömegek vonultak a Kossuth tér felé, egy teherautóról lekiabáltak a fekete nyilas egyenruhát és árpádsávos karszalagot viselő Winklernek:

– Hol maradsz, öreg? A többiek már rég ott vannak.

Répásy fürkészve nézett körül, a térre beérve, rossz sejtelmei beigazolódtak. Az elválasztó kordon előtt árpádsávos zászlót lebegtető, Winklerhez hasonló öltözetű fiúk álltak, fujjoltak egy öreg férfit, aki szólásra készülődött a Parlament lépcsőjén. Karjukat fasiszta köszöntésre lendítették.

– Ez az, fiúk! – mondta Winkler és Répásyhoz fordult. – Még mindig nem hiszi el, hogy mi győztünk?

– Ugyan, volt már olyan, hogy maguk tüntettek valahol, aztán a rendfenntartók szétszórták magukat. Már jönnek is – mutatott ötven-hatvan lila széldzsekibe öltözött fiatal férfira. – Majd ők adnak maguknak!

Legnagyobb megdöbbenésére ezek is beálltak az árpádsávos lobogó alá és csatlakoztak a tüntetőkhöz. Felharsant a Sieg Heil. Répásy lemondóan legyintett:

– Maguk nyertek, Winkler úr, mehetünk. Mi is az a Hűség Háza? Házasságkötő terem?

– Megnyugtatom: nem sokáig fog gúnyolódni – távozóban még odaköszönt egy kövér szemüveges férfinak –, szevasz Pista, üdvözlöm az apádat. Kitűnő cimborám volt az öreg.