Változatok az igen-re és nem-re

Azt, hogy anyagi felépítettségünk törvényszerűségei egybeesnek az egész mindenség anyagi törvényszerűségeivel, természetesnek vesszük. De mindaz, ami érzelmi, gondolati evidenciának bizonyul, azokra vonatkozólag már heves harcokat folytatunk, hogy vajon lényegszerűen beletartoznak-e a mindenségbe. Kérdés: ha anyagi felépítettségünk nem tud a mindenség törvényszerűségeitől függetlenedni, és jellemzőivel nem annak a jellemzője is lenni – hogyan képes erre az érzelem, a gondolat? Külön látszatvalóságok a valós valóságok mellett? S mi legyen a különbség a kettő között? Melyik valóságra támaszkodik a történelem, a szenvedés, a boldogság, az osztályharc, a csók? Naiv kérdések – de ami kérdés (kérdéssé) lehet, milyen szempontból és igazolhatósággal nem az?

 

Játsszuk tovább az alapjátékot. Ha azt gondolom, hogy van isten, azért gondolhatom, mert a dolgok létében van ilyen lehetőség. Ha azt gondolom, nincs isten, azért gondolhatom, mert a dolgok létében ilyen lehetőség is van. Ez legalábbis arra enged következtetni, hogy az igen és a nem csupán a mi pszichikumunkban kettéváló megközelítési forma; a valóság lényegét illetően nincs jelentősége. A valóságban immanensen nincs benne. Illetve: ugyanannak a Jelentőségnek két aspektusa. A valóság felismerésének folyamata mégsem állhat másból, mint kísérleti nemből és igenből; s a kettő keveredő árnyalataiból. A folyamat természete azonban – végső soron – nem ellenkezhetik a valóság természetével. Ilyen értelemben istenhit és ellenkezője is csak a folyamat távlatában tűnhetnek ellentétnek: mindkettő csak a folyamat során pszichikailag garantált döntés és választás. Jóllehet a döntés – ha csupán kísérleti módon is – a maga helyén és pillanatában abszolút érvényességet követel; különben nem döntés, hanem találgatás.

 

A találgatás – hipotézis – hasznos módszer, de döntésbe kell torkolljon, ahol abszolútnak vélheti magát. Tehát mindenképpen abszolút feltételezéshez jutunk; akár úgy, hogy az igen-nem szétválasztásban a pszichikumunk sajátosságát ismerjük fel, akár úgy, hogy döntésünket-választásunkat elhatároljuk a puszta találgatástól.

 

Meglehet, hogy az igen és nem egy magasabb rendű autonóm eldöntetlenben csendül össze, ami jellegének meghatározását illetően – a megismerés folyamatában – teret enged az igen és nem játékának. Amivel mintegy önmagának enged teret.

 

Ha a részen túlmutat az egész, feltehető, hogy a részértelmességen túlmutat az egész értelmessége. Másrészt: a terv túlmutat a tervnélküliségen. S ha maga a folyamat, maga a terv az értelmesség, másabbat akkor se mondtam, csak másutt és másképp jelöltem ki az értelmesség székhelyét.

 

Feltehető, hogy ami bennünk valóság, a mindenségben is az.

Csak az nem tehető fel, hogy ami a mindenségben valóság, teljes összetettségében bennünk is az.