Nyelvünk szűzre megy?

A háború utáni argónk szókincse, a szókapcsolások és szóképzések struktúrája örvendetesen megváltozott. Magyarabb lett. Hogy százalékosan milyen arányban érinti ez a változás a kifejezés- és szóállományt, nem tudom megítélni – egy régóta várt argószótár tudná eldönteni. A változás oka a háború után bekövetkezett társadalmi átalakulás. Elsősorban Budapest, de a többi nagyváros is hirtelen töltődött fel a vidék nyelvileg tisztább és érintetlenebb tömegeivel, s ezek a friss városlakók az otthonról hozott nyelvük romlásának éppúgy ki voltak téve, mint az argó annak, hogy egy eddig kevésbé érvényesülni tudó hatás érje. 1945-ig a városba áramlásnak nemcsak a lehetősége volt kisebb, de az a nyelvi ízlés, igény, divat, szuggesztió is más volt, amivel a város a „jövevényeket” fogadta. Minthogy mindenképpen ők jelentették a kisebbséget, maguk is kisebb ellenállással igyekeztek nyelvileg beilleszkedni. Vagy meg sem kíséreltek ilyesmit, tudván, hogy úgyis csak átmeneti városlakók, pár hónap, pár év után visszatérnek a saját nyelvi közegükbe (cselédek, időszakos munkások stb.). Most viszont ők lettek a többség, az első és második nemzedékbeli új városlakók. Azt hiszem, kár bonyolultabb okot keresni, hogy mai argóban mért van kisebb jelentősége a korábbi sváb-német, zsidó-jiddis, cigány, népi etimologizálással ferdített latin szavaknak és kifejezéseknek. Léptek ugyan a helyükbe más, idegen eredetű szavak – ami nélkül azonban nincs argó. Hiszen éppen az az egyik szerepe és igénye, hogy időszerű, éppen most érvényes rejtjelességgel jelöljön és fogalmazzon; s erre a célra mindig rendelkezésre állnak az éppen adott „modern” életforma különböző eredetű kulcsszavai és fogalmai, melyeket az argó közvetlenül vagy a nyelvi szükséglet céljának megfelelően torzítva vesz át. Figyelemre méltó azonban, hogy mai argónk sok esetben még az idegen szavakból is úgy alkot új kifejezést, hogy az szellemében megfelel a magyar népnyelv érzékletes, láttató jellegének. Kitűnő példa erre az elmúlt évek egyik telitalálata: kupoladuma (üres, nagyhangú szövegelés). A szó megérdemli, hogy egyenértékű, „őseredeti” magyar szónak fogadjuk el – s nekünk ma történetesen hitelesebb is, mint erdélyi tájszómegfelelője, a szájbérc. A „bérc” szó művinek hat már, különösen ilyen összetételben; mai párja viszont szinte látomásosan erős; akár a népnyelv egy másik kifejezése, az ebédlátó hegy (magaslat, ahonnét nézik, hogy hozzák-e már az ebédet a határban dolgozóknak). A két szóösszetétel logikája íze, kifejezésbeli igénye ugyanaz.

Persze, az argónkból sosem is hiányoztak a rejtjelessé avatott magyar szavak (a tízes években például csúz [húsz fillér] – sárga [gyanús] – rajzoló [zsebtolvaj] – zene [vége] – cágos úr [nagyságos úr] – buzi [szabadság] – bár többségében voltak az ilyenek: mesz [krajcár] – buger [ötkoronás] – nidi [kalap] – kes [rendőr] – kibi, evifli [detektív] stb.) – mégis érdemes felfigyelni a változás szellemére és irányára. A hatvanas években az egyik iskolában a következő szavakat, kifejezéseket jegyeztem le egy óraközi szünetben:

 

kidobni a taccsot – hányni

gyalizni – gyalogolni

tömés – kúrás

verjem az agyadba – hamarább is mondhattad volna

rák egyen meg! menj a rákba! – franc törjön ki!

teszi magát – megjátssza magát

leléptet – ellop

árboc, lompos, szár – fasz

hé – rendőr

frizura – alak

kilegelt – összeesett

eldobta magát – meglepődött

kitikkad – tönkremegy

elvágta a száját – valakit paffá tesz

szemüvegre hullott – pofára esett

lordok háza, böfögő, topogó – kocsma

csirkebél – nyakkendő

pődörögni – csavarogni

hazavágta – nőt megkúr, üres szöveggel ejti át

mártózni, bemártózni – inni, berúgni

 

Az akkori kis rögtönzött gyűjtésből – hogy mi az éppen „menő” szókincs – persze, idézhetnék más típusúakat is, mint például:

 

mátó – részeg

csandázni – hányni

toplák – rongyos; valaki, aki csavargó módjára él

trenyálni – tréningezni

zoralós – daliás pali

baró – jó (mindenre lehet mondani)

górni – nézni, figyelni

legórni – nő után nézni

nyista – nem

nyistaság – semmi, jelentéktelenség

bula – nő, fenék

mindzsó – nő, picsa

teszi a buláját – riszálva megy

jagelló – rendőr

kamuzni – megjátszani valamit

kamu volt az egész – átejtés, becsapás volt az egész

halózni – enni

kúl (pali) – szar (ember)

lerodázni – kölcsönkérni (s az illető biztos nem kapja vissza a pénzét)

egy sell – száz forint

mórázni – baszni

továzni – odaadni

dzsalni – menni

nagy umbulda – kelekótya

umbuldázni – összevissza beszélni

teszi a vakert – csak mondja, mondja, de minek

firnyák – orr

hulla gripi – nagyon dühös

stb.

 

A változás szellemére mindenesetre az első szószedet jobban rávilágít – ti. hogy milyen formában gazdagított a népnyelvi fantázia hasznosítása. Noha erős a népi szókincs beáramlása, argónk „új hulláma” legalább annyira a közhasználatú szavak, a már meglevő tárgyfogalmak és cselekvésfogalmak szokatlan, sokszor túlzó vagy éppen kibicsaklított módosításával, illetve használatával ér el új hatást – olyat, amilyenre az időszerű rejtjelességnek éppen szüksége van. Ami azonban döntő: ezeknek a módosításoknak szemléleti-logikai sajátosságait a népnyelvben is megtaláljuk. Mégpedig többnyire ott és akkor, amikor a népnyelv tréfásan, bizalmasan, indulatosan, kötözködve stb. akar valamit kifejezni – egyszóval, amikor el akar térni a maga mindennapos nyelvi formáitól. Közbevetőleg: a mindenkori argó szintén valami hasonló igényből és „helyzetből” születik meg: elkülönülni az általánostól; szembehelyezkedni a hagyományossal; cinkosságot teremteni a rokon ívásúak között; megbotránkoztatni a társadalmi illedelmesség világát; azaz nyelvileg lázadni egy adott helyzet, körülmény, hangulat, erkölcsi norma stb. diktatúrája ellen. Az alvilág, az iskolák, a különböző foglalkozási ágak, sőt a különböző életkorok argója – más és más típusú nyelvi radikalizmussal átszőve – támadva-védekező, védekezve-támadó fegyver: bizonyos hasonlósággal rendelkező csoportok nyelvi egységbe szerveződése a gyakorlatilag áttekinthetetlen egész a tömeg, a társadalommal szemben. Egy ilyen összefüggés azonban már nem tartozik a témánkhoz – csupán figyelemre méltó, hogy a népnyelvi ihletésű argó biztos kézzel választ abból a szókincsből, amely a szokásos-hagyományostól célzatosan elüt, s így már a népnyelven belül is bizonyos „argó” jellege van – a fenti értelemben.

Fel kell figyelnünk ugyanakkor az igekötők hallatlanul gazdag és árnyalatos használatára, a tudatos módosításokra és „szabálytalanságokra” – az argó céljainak megfelelően. A meglepő itt is az, hogy ami első hallásra (szabvány, hagyományos hallásra) szabálytalannak tűnik, a népnyelvben korántsem rendhagyó. Erre is mondhatunk egy ragyogó példát az elmúlt évekből: lelombozódni. Akár csak a kupoladuma, látomásosan erős, anyagszerű kép. Állapotot és folyamatot érzékeltet egyszerre, dologi, tárgyi, lelki, érzelmi – szinte minden lehetséges vetületben. Hasonlóan összetett hatású a fent idézett kilegelt (összeesett) szó. Érzékletességét még az a kettős gondolattársítás is fokozza, hogy a legelés (a valamivel való agyontöltekezés és túlterheltség) képzetét önkéntelenül is összekapcsolja az életet adó levegő (lég, leg) távozásával, pontosabban, ahogy azt valaki távoztatja magából, vagyis ki-legel. (Tájnyelvi jelentése különben: kitanul, kiismer.)

Az igekötőkkel való játék egyik legnagyobb gazdagsága nyelvünknek. S ha az argónk erre kap rá, úgy szabálytalankodhat és „lázadhat”, hogy végső soron nem is lázad, hanem az elfelejtett gyökerekhez nyúl vissza. Az igekötőjáték az árnyalatoknak olyan további részletezésére képes, aminek érzelmi-gondolati-hangulati finomságait csak nehézkes körülírással lehetne másképp megközelíteni. Igekötőink általában megtartják egyenes, eredeti irányjelentésüket – ilyenkor „szabályosak”. Nyelvünk azonban nem ment olyan messze az értékük elváltoztatásában, mint az árja nyelvek, melyeknél az igével annyira összeforrott igekötőket is találunk, hogy első pillantásra alig ismerjük fel őket. (Melyik német érzi már, hogy a glauben, gleichen, bleiben a ge, be igekötőkkel összetett igék?) Mi viszont, ha eltérünk „szabályos” használatuktól, még egyáltalán nem szüntetjük meg eredeti irányjelentésüket. Sőt valamilyen új kapcsolódásukkal – esetleg éppen a bizarr ellentétesség révén – más módon meg nem ragadható árnyalatot jelölhetünk velük.

Mindezt azonban – továbbá a szemlélet és logika, a tárgyfogalmak és cselekvésfogalmak rendhagyó módosításainak egyéb sajátosságait – legszemléletesebben egy újabb szószedettel lehetne világossá tenni.

Íme:

 

beadta a kezét – meghalt

ráadásnév – ragadványnév

adi – add ide

agg dada – vénasszony

aggott tej – aludttej

ágylep – ágynemű

agyar – irigy, kaján

ágyékos – tökös

elajándékoz – elveszít

elájít – ájulásba ejt

ajtóra írni a kanalat – nem várni ebédre

alszél – fing

alak – kép, festmény

alapos – testes, elhízott

nagyot alapít magáról – gőgös, rátarti

alkalom – kényelem

kiszűnik – elmarad, abbahagy

állópénz – heverő pénz

leapad – lefogy

elálmodik – elfeledkezik magáról

lealuszik – lefekszik

apók – öreg apa

el vagyok áporodva – el vagyok törődve

árad – nemi ösztön ingerli

megarcáz – megszid

megázik – részeg

megbabonáz – megbasz

elbágyul – elgyengül

bakasszony – csíra, hermafrodita

bal kézzel vár – nem vár

balszemez – félrenéz

bálvány – idomtalan nagy

bankot ereget – füstöt ereget

kibazsal – kinéz, kiles

elbarmol – elront

bászli – málé, ügyetlen

bélember – gyomrát szerető

megberetvál – leszid

lebetűz – vitatkozásban győz

beszédes – szónok

kibeszél valakit az eszéből – szándékáról lebeszéli

beszél, mint a hegedű – fecseg

biccent – sántít

biki – fattyú gyermek

bibog – érthetetlenül beszél

bizgentyű – picsa pecke (clitoris)

bezgentyű – fasz

bodzás lábú – dagadt lábú

bogárkérdés – furfangos kérdés

bóka – gyerek

elbokázik – elsiet

bolhaszedő – lábfejig érő nadrág

kibolondít – rendbe hoz valamit, ami össze van keverve, zavarva

elbolondul – eltéved

bolygó idő – szeszélyes idő

borsos – nehéz

lebölcsel – okoskodva lebeszél, letanácsol

megbőröl – megver

bregyó – ringyó

bővít – tódít

bundalé – pálinka

bű – büszkeség

büdösben marad – kudarcot vall

elbűvöl – összerondít

bűzt tett – rosszat tett

cécóház – ahol összejönnek mulatni

cédulára élnek – házasság nélkül

cégérül néz ki – csúfol

kicifráz – kisemmiz

cilinder – palack

compó – seggszőrre száradt szar

csacsa – kavics

csajvadék – csőcselék

csákányorrú – sasorrú

becsap – befordul

csapzi – magakellető, tetszeni vágyó

lecsatáz – leüt

elcsellőz – dologtalanul tölti az időt

cselekszik – szarik

csontevő – kutya

csontvágó – ész

csontorgona – vézna

csoportozik – csoportban járkál

odacsosszint – hebehurgyán oda ad

csózik – közösül

kicsuk – kinyit

megcsuk – becsuk

dadri – dadogó

dan – nóta

ledarabol – leszid

deszkát árul – meghalt

megdermed – megdöglik

megdöcögtet – megtáncoltat

egyablakos – félszemű

összeegyesül – összebarátkozik

beelégszik – belenyugszik

eleven özvegy – elvált asszony

életmag – golyó

emberzsír – izzadság

hozzáesik – hozzásimul

evőke – száj

faember – gügye

sokba fáj – sokba kerül

faltámogató – munka nélkül ácsorgó

faszkati – férfifogású nő

faszmargit – hermafrodita

faszos ökör – bika (emberre is)

föcskeszájú – pállott szájú

fehérvér – takony

fejruha – kendő

elfekszik – elalszik

leférgezik – szül

befésül – becsap, rászed

lefogy – tönkrejut

földigember – alacsony

füstfaragó – kéményseprő

garasos – kis boltos

elgyalogol – elszegényedik

belegyőződik – belenyugszik

meghasznál – megárt

leházasodik – rosszul házasodik

hidegágy – ravatal

elfiatalodik – megvénül

magáninduló – önfejűsködő

házgondos – házgondozó

házrontó – házasságtörő

hunyharap – szemhunyorítással int

hurít – kiált

hurol – összebonyolít

ráhúz – hasonlít valakihez

eliszik – eljegyez

eljárt (lány) – kiöregedett

feljavasol – feldicsér

kaland – pajtás

elkalapál – elhamarkodva csinál

koszvájó – borbély

bekosaraz – beédesget, behívogat

körülpad – fal mellé, körül illesztett, karos pad

lassogni – lassan menni

látóka – szem

lebegő – könnyű női kabát

összelenni – megbékülni

lezsák – semmirekellő

lila – kurva

lihegő – női ing

lütyü – kabát

maca – szerető

macera – szerető

fölmagasztal – fölakaszt

marakodik – eszik

marci – kenyér

mellékel – kerüli a munkát

felméltat – dicsér

leméltat – lekerget, leküld

nyalni – utánozni

nyesni – hajtogatni, valamin nyargalni

megnyűgöz – kordába fog, megrendszabályoz

ólommadár – lassan járó

ónozni – hazudni, ferdíteni

leomlik – gyereket szül

ordító – kocsma

orrbavaló – zsebkendő

orvosít – gyógyít

elorsózik – ellopakodik

oszlopember – nagy, otromba növésű

leöltöz – levetkőzik

özvegy lány – lány, akinek a szeretője meghalt

paca – parányi

padláb – igen alacsony ember

pálma – pofon

papos – kényelmes

jól pattan – jól vált az esze

pecsétes – szeplős

pénzhetne – pénzt kíván

pete – tojás

petél – közösül

pöttyent – közösül

pill – pillanat

pingász – festő

pimpiri – ocsmány, disznó

pipe – kényes

pipi – piros

piri – picike

pitizál – pepecsel

poc – nagy has

pofaszíj – arcbőr

elpompáz – elkölt

potyesz – has

pőc – ondó

pöszi – szőke

puca – bögyörő

pucika – leánygyermek nemi része

puha – dologkerülő

lerak – leszól

nekirakodik – haldoklik

rákszoknya – fiatalok piros szoknyája

megránt – megkárosít, sok pénzt kicsikar

ráspoly – mérges nyelvű

esze kirekedt – elment az esze

bereszel – berúg

rezel – hazudik

ria – ijedt kiáltás

rezgős cipő – gumicipő

rihi – mindig nevető

rigó – szerető

risza – rossz erkölcsű nő

elrokkan – elszenderül

kiromlik – nagy bajjal kivergődik

röpike – könnyű, kurta, női ujjas

sajátul dolgozni – mintha magának dolgozna

rásajnál – rászán

nekisajnál – nekiszán

elsavanyít – elsikkaszt

nekisimul – megszedi magát, meggazdagszik

simít – hízeleg

sóban van – nagybeteg

besokszoroz – becsíp

összesorvad – összeforr

szaggat – dicsekszik

szájkó – száj, szájacska

szálka – gyufa

szalmáz – hebehurgyán csinál valamit

leszállít – lecsendesít

számol – gyón

átszán – átenged

szarhegyes – kevély

leszaporodik – megbabáz

száron van – talpon van

szarzsák – kövér ember

szárazcsont – lábszár

szartig van – nagyon odavan

szavas – ékesszóló

szöget húzni – közösülni

pofon szel – pofon vág

szemetel – időzik valahol

kiszemlél – kiismer

rászemlél – ráismer

szimota – szimat

szivola – szivar

szódara – mesebeszéd

szobaszusz – szobalány

szóbeli – rosszhírű

szoka – harisnya

szokós – megszokott

rászól – eltalálja az igazat

beszólal – beleszól

szomszédkezű – balkezes

szunyákol – bóbiskol

szuszamusza – lassan dolgozó

szuszkő – kuckó

elszül – elvetél

elszűnik – megszűnik, elmúlik

megszűrődik – lesoványodik

szűzre megy – elpusztul

kitájékozza magát – szétnéz

rátámaszt – ráfog

letanácsol – lebeszél

tanaj – tanakodás

letanul – leszokik

rátanul – rászokik

eltanul – elszokik

betapos – bejön

áttapos – átjön

eltársal – elcserél

megtataroz – elver

megtegez – tegez

beteper – betömköd, begyűr

tepsi – formájából kiment

tetűgereblye – fésű

eltol – eldug, elrejt

rátop – rálép

tuszkolja magát – nagyon ajánlja magát

tücskérez – hiábavalósággal tölti az időt

beletűnt – beleszeret, belebolondul

nekitűz – elhatároz

leuntat – lebeszél

vacakos – ószeres

rávakar – rávall valakire

vasmag – erős, izmos

vendég – halott

bevermel – bepofáz, megesz

fölvetkőzik – felöltözik

lezúg – leint

 

De ennyi talán bőven elég is. Kissé terjedelmes (de remélhetőleg nem unalmas) szógyűjteményünk természetesen nem magángyűjtésű mai argó szótár, hanem rögtönzött tallózás Szinnyei Tájszótárá-ból. Az ellenpróbát az olvasóra akartam bízni (főképp a fiatal olvasókra) – tudniillik, hogy olvasás közben ráéreznek-e a mondandó lényegére. Vagyis: el tudnák-e fogadni ezeket a szavakat, kifejezéseket a mindennapos argó szóhasználatukban? Ha igen, nem volt haszontalan a tallózás. Ugyanis nem nyelvészkedni akartam itt (remélhetőleg megteszik nálam hivatottabbak) – csupán egy nagyon is gyakorlati lehetőségre felhívni a figyelmet; kedvet csinálni a további böngészéshez, népnyelvi-tájnyelvi szóvadászathoz. Úgy vagyunk ezzel is, mint majd mindennel, ami „népi” – s értsük most ezt minden köd és gőz, a saját egzotikumunktól meghőbörödött öntetszelgés nélkül. Az utolsó pillanatokban nyomozhatunk még „élő terepen” – akár magunkon, ha ezt a származásunk véletlene lehetővé teszi; akár úgy, hogy újra tanuljuk az elfelejtettet. Világos, hogy a nyelvfejlődés nem vagy csak nagyon ritkán tűr meg erőszakos irányítást és beavatkozást. (A „nyelvújítások kora” mindig kivételes elkerülhetetlenség.) Szókincsünk, kifejezéseink sorsa, hogy szüntelenül átadja, odadobja magát az idegennek, a friss mainak és a még kiszámíthatatlanabb holnapinak. Nyelvünk élete, akár a fajták élete: a keveredésben megőrzés. Az alapokat kell megőrizni; de nem kizárólagossá tenni. Ha egy nyelv önfeledt magabiztossággal szívja be az idegent, nem romlik. Sőt pontosan azt teszi, amire való: a szüntelen változás önkísérleti műhelyének, közegének tekinti magát. A nyelvek ma minden eddiginél keményebb próbának vannak kitéve, és annál inkább, minél kisebb nyelvcsaládról van szó – az okok elcsépeltek (információáradás, közlekedés; múlt nélküli, merőben új fogalmak stb.). S az időtényező sem közömbös. Máról holnapra kell szervesülnie az újnak, az idegennek; a felgyorsult élet igényei ezt követelik. Ha nincs magabiztos saját-nyelvi fantázia (amelybe a nyelvtani szabálysértés és rendhagyás is beletartozik), s már nem eléggé átütőek a szemléleti és logikai sajátosságok, elkerülhetetlen a valódi romlás. Példa van erre is, arra is számtalan. Pázmány, Berzsenyi milyen biztos érzékkel tartják kordában a latinosságot; a feddhetetlen Petőfi hogy tudja feledtetni meghökkentő ügyetlenségeit (nem a prózájáról van szó!); Ady a deákosságból, germanizmusból, krónikás hangvételből ötvözött modorosságait (a prózájában különösen); Tersánszky a megejtő bájjal elkövetett, nyakatekert germanizmusait! – s még folytathatnánk az ünneprontó felsorolást. József Attila vers- és prózanyelve viszont külön fejezet; olyan szintézis és középút a „népi” ihletésű és a minden izmust tartózkodóan kezelő „irodalmi” nyelvteremtés között, amihez hasonló nincs az irodalmunkban. A lemeztelenített kiegyensúlyozottság rokonítja vele – nem más – Pilinszky vers- és prózanyelvét, mely a legegyszerűbb szavaknak és nyelvtani formáknak úgy tud új sugárzást adni, mintha épp abban a pillanatban emelné ki őket a legbonyolultabb, érintésre is elporladó ontikus összefüggések közül. Józsefnél és nála a nyelv már-már se nem ismerős, se nem idegen; utazom, de végül is nem tudatosul bennem, hogy min – szekéren, autón? Ami természetesen nem kizárólagosan kitüntetendő cél, mert az utazás egészébe az a bizonyos min is beletartozik, s ha tudatosulhat, az élmény is más lesz. A nyelv akkor is megajándékoz, ha észrevétlenné teszem, akkor is, ha felmutatom. Egy fontos csak: a lelke legyen az enyém, még romlatlanul (aminek mások majd leírják a szintagmatikai tengelyét, paradigmatikájának a szintjeit elemzik stb.).

Messze kanyarodtam, de itt most visszatérhetek a motoszomhoz. Elképzelhetőnek tartom, hogy az argó, ha a fenti értelemben teremti és „utánpótolja” magát, köznapi és irodalmi nyelvünket a legközvetlenebb és legtermészetesebb módon frissíthetné fel. Hozzásegíthet, hogy a veszélyből előnyt préseljünk ki. A népnyelv hallatlanul gazdag és jelölő árnyalatosságaiban ma sem idejétmúlt szókincsének nagy része eltűnőben van. A szófűzés, szóalkotás bizonyos formái szintén, melyeknek az életképessége csak akkor derül ki, ha valamilyen divatos szöveg éppen felkapja. Van egy szabály azonban: amíg élő a népnyelv, addig párhuzamosan, de inkább elzárva-elzárkózva őrzi meg magát a városi, illetve az átlag-köznapi nyelv mellett. Tudniillik éppen azért, mert mindkettő élő és magabiztos, mindkettő a maga helyén és közegében megelégszik magával. Ma már nem erről van szó; a népnyelv lényegében feladta magát. Az átlag-köznapi nyelv mellett és azon belül argóhelyzetbe került; csak éppen az argó dinamizmusa, erőszakossága és tudatos nonkonformizmusa nélkül. Rezervátumi nyelv. Indián. A keveredésben már nemigen kívánja megőrizni önmagát. Ha viszont az argó nyúlna utána – s mint láttuk, van és lehetne alapja, hogy mai nyelvi „ízlésével” önként és ösztönösen ezt tegye –, akkor a leghatásosabb módon mentődhetne át belőle az, ami az átlag-köznapi nyelvbe anakronizmus nélkül felszívódhat. Az argónak ez a közvetítése – sajnos vagy nem sajnos, de tény – döntőbben befolyásolná a köznapi nyelvet, mint az irodalom. A jó irodalom – éppen mivel az, ami – köznapi szinten átmenetileg bénít is a mércéjével. Az ékesszólás egy időre még dadogóbbá tesz. Az irodalom nevelése többnyire hosszabb távú – vagy robbanásszerűen gyors, de ez nagyon ritka. Az argó az, amely szüntelen izgékonysággal körbemossa, betörésekkel nyugtalanítja a megállapodott-illedelmes átlag-köznapi nyelvet, a sajtó, a rádió, a tévé nyelvét.

Az argó és irodalmi nyelv viszonya külön kérdés, külön tanulmány. Itt csak még egyszer annyit: az itt felvetett kérdés szempontjából – ma és nálunk – az argó a prózanyelvünket éppen a saját nyelvi gyökereink és mélyrétegeink felé csábíthatná, az egyre inkább eluralkodó semmilyenség, az olajozottan szürke átlagstílus helyett. Feltéve, ha nem optikai csalódás, amit az argónak „új hullámaként” észrevenni véltem.

Olyan érzékeny területen, mint a nyelv, erőszakolni semmit nem lehet. De ötletet adni, kedvet csinálni talán igen. S a farmerhez – végül is – illik a vadászat, még ha szóvadászatról van is szó… Ahogy a farmeres lantosok is rátanultak (emlékeztetőül: rászoktak) a régi madrigáljainkra, virágénekeinkre, a dallamok szellemére és szerkezetére. S még az is kiderült, hogy ez a zenei szellem és szerkezet a legmaibb szórakozás és szórakoztatás területén is használható: mai magukat (magunkat) képes kifejezni és közvetíteni. Ugyanis a cél nemcsak az lehetne, hogy csupán egy kivételes koncert vagy kivételes könyv élménye kapcsán végezzünk mélymerülést.