Dávid és GóliáthAz óriásokat egyetlen mitológia sem ábrázolja a Titkok tudójának. Eszesnek is ritkán. Rosszindulat, butaság, jámborság, hiszékenység, érzelmesség, makacsság, nyers erő: effélékkel tüntetjük ki őket. A kicsik elégtétele és bosszúja? Rásejtés valami valóságosan is helytállóra?
A monstruozitás gyanús minőség, s a nagysággal való takarékoskodás egyúttal átfogóbb áttekintés is? Ami nagy, feltétlenül a koncentráltság hígítása? Ami összehúzódó, feltétlenül tudatosabb is? A pászma, ami mind távolabbi ernyőre vetül, a hódítás illúziója?
Rossz hasonlatok: a dió mennyivel koncentráltabb, mint a tök; a cseresznye bakfis önfeledtsége mennyivel megragadhatatlanabb kicsattanás, mint a dinnye látványos magába fordultsága. Jó hasonlat: ha úton megyek, a szememet a látótér egy-egy pontjára szegezem, mikor összegezni próbálok.
Az egész keresi a pontot, ha önmagát közölni akarja? Dávid egy parittyával győzött; a ciklopszok dombnyi sziklával. Hol vannak a ciklopszok?
A mennyiség, méret, nagyság: hierarchikusan döntő tényezők? A mérték: érték-befolyásoló? A végső koncentráció nem osztható minőség, hanem potenciális neutralitás, ami a létesülések során dob vissza – mint önmaga visszhangfala – megkülönböztethető minőségeket?
Góliáth: integrálatlan differenciáltság? Dávid: differenciált integráltság? |