Széljegyzet Beckett szótárához

  1. Az ember találta fel az irgalmat, részvétet, nem Isten. (Octavio Paz: „Az emberek hasonlókká válhatnak az istenekhez, de az istenek az emberekhez soha.”)

  2. A világ gonoszsága, állatiassága főképp onnét ered, hogy hasonlítani akarunk Istenhez.

(Lásd ad 1. O. Paz.)

  3. A szabó a rendelőjéhez: Uram, nézze meg a világot, és nézze meg ezt a nadrágot!

(Igaz. Csak miután a nadrág is a világra van szabva…)

  4. Az Isten megbocsáthatatlan.

(Egészen pontosan: a maga számára. Csak mi vagyunk abban a kísérleti-próbatétel-helyzetben, hogy megbocsássunk ártatlanul; vagyis megbocsáthassunk.)

  5. Isten létének evidenciája egyúttal az is, hogy nem létezhet. (Circulus vitiosus. A nem-létezés evidenciája egyúttal a létezés evidenciája is. Az antianyag az anyag, vagy az anyag az antianyag?)

  6. Isten nagy előnye az emberrel szemben, hogy ő találta fel a halált.

(Viszont az ember az öröklétet. Csak éppen mindkettő semmis az antropomorf logikán túl.)

  7. A Ninivére féltékeny Isten.

(Ninivei feltételezés. A bujkáló, rejtett, tagadott megváltódás-remény elszólása.)

  8. Dante, ez a komisszár, ez az Isten Quislingje az emberek között.

(Vagyis, ha szigorúan gondolom, egy Jób Istenének Hitler is Quislingje?)

  9. Tegyük fel, hogy egy patkány vagy más apró állat megeszik egy szent ostyát: a) lenyelte Krisztus testét? b) ha nem, hová tűnt? c) ha igen, mit csináljunk a patkánnyal?

(Negyedik kérdés: Szent Ferenc meg tudta volna tagadni a fecskéitől, hogy ne határozott igennel válaszoljon?)

10. Egyetlen mód a semmiről beszélni, ha úgy beszélünk róla, mintha valami volna; egyetlen mód Istenről beszélni, ha úgy beszélünk róla, mintha ember volna; egyetlen mód az emberről beszélni – nem antropológiai értelemben –, ha úgy beszélünk róla, mintha termesz volna.

(Reductio ad in finitum, ha folytatom a még kisebb irányába – a termeszen túl és azon is túl. S ugyanakkor előre-hátra kör: találkozás a kiindulóponttal. Vegyük a becketti csomópontokat, és induljunk el visszafelé: egyetlen mód a termeszről beszélni, ha úgy beszélünk róla, mintha ember volna; egyetlen mód az emberről beszélni, ha úgy beszélünk róla, mintha Isten volna; egyetlen mód valamiről beszélni, ha úgy beszélünk róla, mintha semmi volna. S ezzel a becketti mű magjánál vagyunk, a Textes pour rien, a Comment c’est szövegeinél.)

11. Az ész lerombolhatatlan.

(A művek realisztikusabban derűlátók: a lerombolt ész lerombolhatatlan.)