Széljegyzet Beckett szótárához1. Az ember találta fel az irgalmat, részvétet, nem Isten. (Octavio Paz: „Az emberek hasonlókká válhatnak az istenekhez, de az istenek az emberekhez soha.”) 2. A világ gonoszsága, állatiassága főképp onnét ered, hogy hasonlítani akarunk Istenhez. (Lásd ad 1. O. Paz.) 3. A szabó a rendelőjéhez: Uram, nézze meg a világot, és nézze meg ezt a nadrágot! (Igaz. Csak miután a nadrág is a világra van szabva…) 4. Az Isten megbocsáthatatlan. (Egészen pontosan: a maga számára. Csak mi vagyunk abban a kísérleti-próbatétel-helyzetben, hogy megbocsássunk ártatlanul; vagyis megbocsáthassunk.) 5. Isten létének evidenciája egyúttal az is, hogy nem létezhet. (Circulus vitiosus. A nem-létezés evidenciája egyúttal a létezés evidenciája is. Az antianyag az anyag, vagy az anyag az antianyag?) 6. Isten nagy előnye az emberrel szemben, hogy ő találta fel a halált. (Viszont az ember az öröklétet. Csak éppen mindkettő semmis az antropomorf logikán túl.) 7. A Ninivére féltékeny Isten. (Ninivei feltételezés. A bujkáló, rejtett, tagadott megváltódás-remény elszólása.) 8. Dante, ez a komisszár, ez az Isten Quislingje az emberek között. (Vagyis, ha szigorúan gondolom, egy Jób Istenének Hitler is Quislingje?) 9. Tegyük fel, hogy egy patkány vagy más apró állat megeszik egy szent ostyát: a) lenyelte Krisztus testét? b) ha nem, hová tűnt? c) ha igen, mit csináljunk a patkánnyal? (Negyedik kérdés: Szent Ferenc meg tudta volna tagadni a fecskéitől, hogy ne határozott igennel válaszoljon?) 10. Egyetlen mód a semmiről beszélni, ha úgy beszélünk róla, mintha valami volna; egyetlen mód Istenről beszélni, ha úgy beszélünk róla, mintha ember volna; egyetlen mód az emberről beszélni – nem antropológiai értelemben –, ha úgy beszélünk róla, mintha termesz volna. (Reductio ad in finitum, ha folytatom a még kisebb irányába – a termeszen túl és azon is túl. S ugyanakkor előre-hátra kör: találkozás a kiindulóponttal. Vegyük a becketti csomópontokat, és induljunk el visszafelé: egyetlen mód a termeszről beszélni, ha úgy beszélünk róla, mintha ember volna; egyetlen mód az emberről beszélni, ha úgy beszélünk róla, mintha Isten volna; egyetlen mód valamiről beszélni, ha úgy beszélünk róla, mintha semmi volna. S ezzel a becketti mű magjánál vagyunk, a Textes pour rien, a Comment c’est szövegeinél.) 11. Az ész lerombolhatatlan. (A művek realisztikusabban derűlátók: a lerombolt ész lerombolhatatlan.) |