Naturalizmus – expresszionizmus – szürrealizmusA részletgazdagságba vesző naturalizmusnak, morbiddá duzzasztott realizmusnak nagy német hagyománya van – ami mögött nem nehéz fölfedezni a rejtett, másik igényt: az irracionalitást, a romantikát.
Újraértelmezett naturalizmus: ti. a könyörtelen (de nem kegyetlen). Nem öntetszelgő, nem belterjes. Szembefordulás a valós részletek bősége fölötti romantikus eksztázissal. Részrehajlás nélküli pontosság.
Ami túligazolja magát, könnyen az ellentétébe csap át. Stílus- és szemlélettörténeti példa: az expresszionizmus – a maga tiszta, eredeti formájában – a túligazolt realizmus és naturalizmus belterjes egzaltációjának a lecsapódása. Nem véletlen, hogy a német eidosz legközvetlenebbül éppen ezt hordta ki, s nem a szürrealizmust, ami a racionális bizalmatlansággal kezelt, egzaltáció nélküli realizmusra válaszol, a maga mindent egyenrangúsító, költői abszurditásával. Az egyik kizár és bezárkózik, és belterjesen személyessé vizionál mindent; a másik kiterjeszt és kinyílik, s még az elidegeníthetetlenül személyeset is „demokratizálni” képes. Illetve: mellérendelni – akárcsak az álom – a létezők minden rendjének. Gondoljunk Munch híres Sikoly-ára, ahol a világ, mint egyetlen arc rémületébe beszippantott, majd újra visszatükrözött tárgy jelenik meg, és individualizálódik – vagy gondoljunk Tanguy Jours de lenteur-jére, ahol a képzelt és valós tárgyak hierarchia nélküli világában kap helyet a kizárólagosságától megfosztott személyes is.
Expresszionizmus, mint a jelzések és tartalmak centripetális irányulása; a pontszerűbe rántott különféleségek dinamikus egyöntetűsítése; képzeltnek és valósnak szubjektív hitelű egybecsúsztatása; személyesbe ontologizáló pátosz és görcs; mint az egybemosódás abszurdja.
Szürrealizmus, mint a jelzések és tartalmak centrifugális irányulása; egyenrangúsított elemek szóródása és elkülönülése, s alkalmasságuk az egymást nem-kioltó szerveződésre; képzeltnek és valósnak objektív hitelű, szerves kohéziója; mint a számtalan elemi önlét abszurdja. |