Reverzibilitás – stilizáció – stabil rendszerA tudományban (nagyjában) minden reverzibilis folyamat. A művészetben viszont – ami csak pszichén keresztül nyilatkozhat meg – eleve irreverzibilis folyamatokról, történésekről van szó.
Ugyanakkor: ha valamennyire is stabil rendszert akar felépíteni a művészet, eleve stilizációra kényszerül. Rendszerén belül mindent reverzibilissé, „merevvé” kell tenni, hogy számunkra (is) áttekinthetően és átélhetően éljen, összefüggjön, egysége látható-érezhető-gondalható legyen.
A realizmusok (az eddigiek), mint szerkesztett stabil rendszerek: reális stilizációk; minthogy megfelelnek egy formaelvnek, de nem a reális lefutásnak. Ti. éppen ahhoz képest stilizációk.
Vajon nem a kép fokozottabb hangsúlya és lehetősége mélyítette el a művészi stabil rendszerek válságát? A technikai képnek (fotó, film) az a szuggesztiója, hogy – elemeiben vagy legalábbis szakaszaiban – az irreverzibilis folyamatok és történések stilizáció nélkül rögzíthetők? Illetve: hogy egy művészi rendszer egyidejűleg lehet stabil és instabil nyitottság?
Az irodalom valójában most igyekszik elszakadni a klasszikus természettudomány sémáival analóg sémáktól? Megkísérelve, hogy az irreverzibilis mozzanatok gazdagabb számbavételével csupán utaljon egy lehetséges stabil rendszerre – és ne eleve ahhoz válogasson-csoportosítson (reverzibilissé hamisítva) önmagában irreverzibilis mozzanatokat? |