Lektori jelentés

Kivételes könyv. Meg kellett írni, hogy legyen újabb indok inkább a korábbiakat csodálni. Valószínűleg a túlfogalmazás önkielégüléséről van szó. Szépség, áhítat, megrendülés, torokszorítóan halmozott egyszerűség – minden azon a határon, amelyen túl igyekszünk már elnézőek lenni. Egy ilyen könyv már-már úgy mond, hogy diszkréten mégse mond. Az általánosítások és hasonlatok nem jótállható közegében olyan szertartás következik be, mely a stilisztikai széptevés, a körbejáró elragadtatottság nemesen kicsiszolt ürességévé tud lenni. A szöveg olyan emelkedetten veszi komolyan önmagát, hogy rábeszél: lekenyerezett megilletődöttséggel töprengjek a mondanivaló mélységén és higgyem el becsületszóra, hogy valóban mély dolgok ezek. És hárítsam el az eszköz, a próza dohogását: „Mire használnak itt engem? Rajtam keresztül csak másképp lehet túllépni rajtam.” Kétségkívül azzal csukhatjuk be a könyvet, hogy illetéktelenség történt. Mintha tiszta levegőt nyelegettünk volna kenyér helyett; és van is bennünk bizonyos jóllakottság-érzés. Csupán – hogyan is mondjuk – az ürítés maradt el, mint annak bizonyítéka, hogy csakugyan történt valami.