Vidám és szomorú

Nagy fekete fa a behavazott réten. Odaszáll egy madár, s fázik: csiii… csiii…

De szomorú!

Patak vize fölött kíváncsi leveles ág. A víz tükrében is leveles ág.

Ez vidám dolog!

Fúj a szél, vastag a por. Ősz van. Egy kisbárány béget, nem tudja, hol van.

De szomorú!

Peng a fagy, és szikrázik a hó. Az udvaron két csikó harapja a havat, s prüszköl.

Ez vidám dolog!

Hogy mennék a folyón túlra! Ott vár édesanyám. Víz elvitte a hidat, nincs csónak, evező.

De szomorú!

Mogorva kerítés, a közepén ökölnyi lyuk. Kiskutya dugja ki a fejét, piros a nyelve.

Ez vidám dolog!

Állj meg, vonat! Mozdony, adj egy marék szikrát! Nem hallja, továbbfut.

De szomorú!

Csupa piros petty a ruhám. Csupa piros petty a cseresznye.

Ez vidám dolog!

„Hallod, anyu, gyönyörűt álmodom!” – s mire elmondanám, már nem jut eszembe.

De szomorú!

Vizet loccsintottam, rátűzött a nap. Úgy csillogott, mint az ezüstló farka.

Ez vidám dolog!

Kiszáradt a tó, csupa ránc, repedés. Hátára esett egy bogár, s nem tud megfordulni.

De szomorú!

Zöld mezőben két peckes gólya jár. Nagy víz partján két pucér gyerek ül.

Ez vidám dolog!

Ismeritek Lupityinkót? Gyűszűben alszik s fázik, cérnaszállal takarózik.

De szomorú!

Vetve az ágy. Puha a párna. Még Lupityinkó is elfér itt mellettem.

Ez nem szomorú!