Kerekecske-dombocskaNézd csak, itt a tenyerem! Nincsen benne semmi sem. Ha kinyitom – akkor sincs, ha becsukom – akkor sincs. De most mutasd, hol a tiéd? Most majd én nézek a tenyeredbe! Meglátom, mi búvik benne… Ó, hát itt sok minden van! Van egy kis házacska, házacska mellett kertecske, kertecskében kutacska, abból iszik egy nyulacska. Jót ivott a nyulacska. Nézi a nyúl, nézegeti: de szép ez a házacska! Hogy lehetne bemenni? Házacskában aludni? Körbejárja, kerülgeti – de az ajtót csak nem leli. Itt sincs ajtó, ott sincs ajtó – hopp! de itt egy kicsi ablak! Odamegy az ablakhoz, kapirgálja, kopogtatja – aztán bátran bezörget. Ám a házból egy mérges hang azt kiáltja: – Kuvik! Kuvik! Ki jár itt? Zöld a szemem, világít! Megijedt a nyulacska. Ide szalad, oda fut, de előbbre mégse jut. Kerekecske-dombocska – itt szalad a nyulacska! Erre megyen, itt megáll, itt egy körutat csinál. Erre-erre, zöld mezőre, jó-forrásra, legelőre. Ide ugrik, oda ugrik – itt elbújik, ott felbukik, Bokor alatt megbúvik! Búvik, búvik, furakodik! Ott nem látja meg a kuvik, aki kicsi házban lakik… Kuvik, kuvik – vik, vik, vik! |