Óda az Elégiához
| – kallódó szigetek közt örök a tenger. |
|
| Üzenném, ha volna üzenni kinek, |
| deres rétünkön a szürke ég fölött |
| foszlánnyá vert arany lemez a nap. |
|
| mosolyogva nézi a halott Fiút. |
|
| ha csak a szavakat akarod, |
| mert nem tudtalak meghallani |
| . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . |
| . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . |
| hogy neked a más bánata szórakozás |
| s rajtad a Te örömöd se segít. |
| Este nálad voltam és benéztem a szekrényedbe. |
| Csak egy ing lehulló, szakadt karját láttam, |
| mint egy eltemetett emberét. |
|
| Egykor szügyükre metszett lovak vágtája porzott |
| Neptunus mostohái, lábatlan rohanók, |
| patakzó habzás közt földet álmodó lovak – |
| hol tenyész a bürök, a szálára nevelt smaragd |
| s a keményszárú, barna búzavirág. |
|
| a kerékbetörésben mivégre annyi jó, |
| mivégre a szeletelt bebalzsamozás, |
| zilált bokréták koszorú csendje, |
| indián-léptű elmarasztalás |
| s a szív kihűlt parazsán a korom rajzolat. |
|
| Futárod nem érti ezt a kompozíciót. |
|
| mikor a setét ég rendje szerint |
| váratlan rést hasít tömör koloritján |
| a foszlányaiból megéledt aranyló lemez |
| s pengével metszett búcsújuk ökörnyál húrjait |
|
| Futárod nem érti ezt a zenét. |
|
| kéj nélkül rimálkodó szüzek, |
| karikás szemű három tompa angyal, |
| Klóthó, Lakhészisz, Atroposz |
| tanácstalan csendesórája ez; |
| nem tudják, mi a szekrény – |
| Klóthó, Lakhészisz, Atroposz ők, |
| hibernált nem alvók, álomtalanok, |
| csak a véres szelídség az ujjaikban, |
| arctalan arcukon sosem-volt szem homálya |
| szivükben koromtalan rajzolat; |
| Klóthó, Lakhészisz, Atroposz ők, |
|
| Mert eképpen van minden, Herceg. |
|
(Mellék-óda)
| Ha torlaszos ragyogás, tél hava |
| közelít majd a zuhatag szelekkel |
| s belepi sáncaid, mint távol |
| Amerikák mohikán bölényét, |
| ki fejét leszegve fogadja |
| a fejedelmi pompát s nem mozdul, |
| míg el nem borítja a hatalmas hócsend |
| s rőt foszlánnyá nem enyész a rettenetes hold – |
|
| Herceg! tündér tükörben már emeli |
| albatrosz szárnyát a csorduló semmi, |
|
|
|
|