A Névtelen

Ez kikövetkeztethető. A részvét elülteti majd a virágot, s a nektár biztosítva lesz. Az özvegy csipketerítőt befonja a pók, távoli ködben a várrom, télvíz idején szarvas jár a kertben, bent sárgul a tekercs, a bőr… Nappal ravasz utakat tesz, hogy megtévessze gondolatait. A hídon mindig zöldbársony kendőt terít magára, mint egy sétálni indult bokor. Csak később lesz világos, hogy a híd alól rég elapadt a víz. S hogy nincs jelentősége, de haja azóta kezd csomókban hullani… Aztán fölível egy nap, és felköti nyakára az évfordulós nyakkendőt most neveződik meg. Még látja egy pillanatra a magától búcsúzó névtelent az ovális tükörben.